Miért hagyott magamra Isten, talán még élvezi is hogy szenvedek?

"igen Jób történetével vigasztalt az elején,mikor kezdet elhagyni!"

Nem véletlenül.

"De már 10 év is eltelt,nem lett jobb semmi!"

Feltételezem, bármekkorát is szenvedtél emiatt a 10 év során, közel sem annyit, mint Jób, aki tényleg mindenét elvesztette viszonylag rövid idő alatt.

Ha tehát a próba viszonylag csekély csapásokkal jár, akkor ez alapján nyilván nem a csapások súlya, hanem az időtartama lesz a lényeg - hogy kitartasz-e mindvégig.

Ha úgy vesszük, még könnyebb dolgod is van, mint Jóbnak, hiszen bár tovább kell kitartanod, mégsem kell akkora csapásokat elviselned, mint neki. Ez mindenképp nagy könnyebbség számodra.

"Szerinted van valami amit tennem kéne csak nemértem?"

Tarts ki, te tedd meg továbbra is, amit te megtehetsz, bízz Istenben és Jézusban, ahogy mindig is tetted. Nem tudom, mi többet javasolhatna ennél bárki is.

"De a helyzet az,hogy nem érzek semmilyen gyógyulást!"

Menet közben biztos nem érzett Jób sem, sőt. Egyik csapás után sem tudhatta, hogy az volt-e az utolsó, vagy lesz-e még akkor nagyon sok további is. Egyszerűen csak bízott, mert tudta, hogy ő nem tett Isten ellen, így Isten sem fogja végleg elhagyni, hisz' nem adott rá okot, és egyszer mindenképp vissza fog térni. Ezért hát kitartott.

Úgy gondolom, ennél többet te se igen tehetsz, hisz' ő se tehetett semmi többet.

"Már felnőttek,magukról gondoskodnak,de úgy érzem elvesztettem a gyerekkorukat!"

Nos, ami elmúlt, azt már nyilván nem hozhatod vissza. De ha tartod velük a kapcsolatot, és legalább felnőttként érezhetik, hogy fontosak a számodra, törődsz velük, figyelsz rájuk, akkor azzal mégiscsak megteszed, amit tehetsz, és ez a fő.

"Mindig úton voltam pénzt keresni,mert 3 gyereket egyedül,munka nélkül,abban az időben,nemlehetett felnevelni!"

No látod. Valamit valamiért: megtetted akkor is a magadét, gondoskodtál róla, hogy előteremtsd a felnevelésükhöz szükséges körülményeket. Ezzel mindenképp jót tettél.

"Már jobb,a kapcsolatunk"

Ennek örülök. Kívánom, hogy eztán is csak jobb legyen.

"de ez az egész népség itt,hát mit mondjak az erkölcsi neveltetésükről."

Ha te megmaradsz a saját utadon, és bárki, aki rád néz, jó példát lát, akkor neked semmiképp sincs szégyenkeznivalód. Hogy ők hogy élnek, és ennek milyen következménye lesz a számukra, az már az ő felelősségük. Ők is tudhatják jól, hogy lenne érdemes élni. Ha mégsem eszerint élnek, az már a saját felelősségük - és a sorsukat ők sem kerülhetik el.

"7-éven keresztül,pánikrohamok,halálfélelem,napi4-5 szöri eszméletvesztés"

Nos, ilyen volt édesanyámnak is. Igaz, nem ilyen hosszan, és az eszméletvesztések nélkül (csak annak a közelében járt néha), de végül véget ért ez is, és újra rendbejött.

"közben az úr kezd nemválaszolni"

Természetesen ez nagy csapás, ha addig válaszolt, de amíg észben tartod, hogy miről is szól a próbatétel, addig van, ami enyhítse a súlyát.

"és van 3 gyerkőcöd,kiknek enni kell adni!"

Ezzel a problémával sokan mások is szembesülnek. Ami persze semmivel sem kisebbíti azt a kihívást, amit számodra jelent. Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy nem vagy egyedül. Mások is átvészelték, te is át fogod.

"De a figyelmedet köszönöm."

Igazán nincs mit, nagyon szívesen.

"Most egy kicsit lelépek,mert kaját készitek"

Jó készítést, biztos nagyon finom lesz, és örül majd neki mindenki. :)

Szia!

Isten nem hagyott el, mert Ő hűséges!

Sajnálom, hogy rosszul alakultak a dolgaid, de hidd el, hogy Isten is aggódik miattad! Szeret és nem akar elveszíteni, mert a gyermeke vagy!

Ajánlom, keress fel egy keresztény pszichológust:

[link]

Remélem megteszed, mert nagyon szükséges, hogy megoldódjanak a dolgaid.

NV

Ne haragudj, de valami elképesztően rossz Isten képed van. Te olyannak ismered Istent, aki még élvezi is, ha valakit elhagyhat? A hibát ne Isten oldalán keresd. Nem szeretnék abba a hibába esni, mint Jób vigasztalói, és téged vádolni. De amiben biztos vagyok, Istent ne vádold, Istent ne okold, Ő nem szokott hibázni. Isten a szeretet, bár mit tesz, nem tudja nem szeretetből, és nem a te érdekedből tenni. Az, hogy a gyermekeid külföldön vannak, miért akkora tragédia? Nem azt mondom, hogy nem lenne jobb naponta látni őket, de ha jól vannak, és Isten útjain járnak, akkor hálás is lehetnél nyugodtan. Ha meg nem Isten útján jár az ember gyermeke, lehet hogy jobb ha nem is látja. Miért nevelted őket egyedül? Isten vette el az édesapjukat, vagy ti esetleg te rontottad el? A külföldi férjedet Isten tukmálta rád, vagy te döntöttél rosszul? És kérdezhetném végig. A válaszokat csak te tudod.

A Jézusba vetett hit reményt ad.

Isten nem létezik. Ha létezne is és a reakciódat olvasva, valószínűleg kiváló szórakozásnak találná a szenvedésed, mert elég nevetséges. Én legalábbis jót nevetek rajta.

Látogass meg egy pszihológust...

Szerintem is lelki segítségre szorulsz, de nem feltétlen pszichológuséra.

A szavaidból úgy vettem ki, hogy elcseszted az egész életedet. Rossz házasság, 3 gyerek felnevelése egyedül. Túlzott várakozás istennel szemben, stb.

Az életed java eltelt, és nincs társad, rájöttél, hogy egyedül vagy.

Ami neked hiányzik egy együttérző ember, akire támaszkodhatsz, akit érdekel, hogy gondolkodsz a dolgokról, aki figyel rád, akivel te is törődhetsz.

Hiányzik "A" társ. Tudom nem vigasztal, de vagyunk így ezzel néhányan. Én átérzem a problémát. Én hiszek istenben, bár nem kötődöm egy valláshoz sem. Szerintem a megoldást ne istenben keresd. A földön élünk, társaslények vagyunk. A problémád ezzel van. Már rég ezt a helyzetet kellett volna orvosolnod. Ha képes vagy rá tedd meg. Ha nem akkor meg bele kell törődnöd, mert csak ez a 2 lehetőség van.

Azzal egyetértek az előttem szólókkal, hogy amit te rontottál el, azért nem szabad Istent hibáztatni. A kérdés az, hogy tudnál-e újra benne bízni. Isten nem élvezi, hogy téged kínozzon, sőt egyáltalán nem is kínoz. Szeret téged és a legjobbat akarja neked, és fáj neki, hogy elszakadtál tőle és szenvedsz. Nem írtad mióta vannak pánikrohamaid. Nem- e az Istentől való elszakadásod után jöttek ezek?

Ne az érzelmeidre alapoz, hanem arra ami a Bibliában le van írva. (ez nekem is nagyon nehéz, de jópárszor megtapasztaltam már a kettő közti különbséget. Én is hajlamos voltam időnként a fenti gondolatokra, de rá kellett jönnöm, hogy amit érzek az nem feltétlenül igaz. + nekem is szembeülnöm kellett vele, hogy amit én szúrtam el azért nem Isten a hibás, valamint azzal is, hogy Istent hiszivel nem lehet befolyásolni, pedig megpróbáltam :))

Isten annyira szeretett, hogy meghalt helyetted. Ennél többet nem tud tenni. Ő tárt karokkal vár, mint az atya a tékozló fiát, rajtad múlik elindulsz-e felé. Teljes szívemből kívánom, hogy újra hazatalálj.