Keresztények, voltatok már zarándokúton?
Régebben olvastam egy könyvet, egy magyar lány dél-Amerikában több száz km zarándokutat tett meg, leírta a nehézségeket, a kalandjait, írt a helybeliek barátságosságáról és a segítőkészségről.
Arra már nem emlékszem, hogy miért kell egyáltalán zarándokolni, vagy ha már odamegy, miért nem mehet repülővel, autóval, stb...
Van e valami haszna ennek úgy általában, vagy az egyénnek?
Pusztán érdekel, nem kritizálni akarok.
A zarándokút lényege az, hogy a szokásos napi-heti életritmusból kilépve más módon, valamiképpen intenzívebb formában is megélje a hívő a hitét. Lehet busszal, repülővel is zarándokolni, mert ennek a célnak ez is eleget tesz.
De ha gyalogosan zarándokol az ember, akkor a közvetlen természet-élmény és az emberekkel való közvetlen találkozás tesz erre rá még egy lapáttal.
Vannak olyanok is, akik még pénzt sem visznek magukkal, hanem ráhagyatkoznak az emberek jóindulatára. Szállást, ételt kérnek és cserébe fölhasogatják a tüzifát, fölássák a kertet. Régebben ez majdnem hogy általános volt, de vannak, akik ma is belevágnak ilyenbe, és bármilyen hihetetlen, de működik nekik a dolog.
A fentiek mellett azt is gondolom, hogy egy mélyen hívő ember akkor is zarándokúton jár, ha csak a parkban sétál egyet, vagy a gyerekért megy az oviba. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!