A keresztények ezek szerint félreértik Krisztus eljövetelét?
Azt mondja Jézus,hogy "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. Lukács Evangéliuma 17, 20-21"
Akkor a keresztények miért várják mégis az eljövetelt külső megjelenési formaként?
Köszönöm a válaszokat!
"Nem az Isten országának eljövetele lesz, hanem a gonosz ítélete."
Kifejtenéd ezt,kérlek?
Szia!
Nem, ugyanis annak az embernek, aki kifelé bámul és onnét remél változást,- miközben belső világa számára rejtett módon működik-, fogalma sincs a keresztény tanításról. Tehát keresztény nem attól lesz az ember, hogy mások által leírt gondolati formákat kezd az elméjébe építeni vagy nemesnek mondott tetteket (gondolati forma) hajt végre, hogy az majd a jövőben (gondolati forma) üdvözítse, megváltsa, megvilágosítsa (gondolati forma). A jövő csak egy elképzelés a valóságról, nem létezik. Attól, hogy az ember képeket (gondolati formákat) vetít e nem létezőbe, most nem történik semmi. Márpedig csak most vagyok, csak most világosodhatok meg, mert ami már a jövőbe vetít képeket, az illúzió.
A kereszténynek mondott vallás, csak nyomokban tartalmazza a keresztény hagyományt. Paradox módon oda jutottunk, hogy a kereszténységet könnyebb megérteni az advaita, tao, buddha és hermészi tanokból, mint azoktól, akiknek ezt képviselni kellene.
Gratulálok Kedves kérdező! Megtaláltál egy olyan igeverset, amit még én sem találtam meg, pedig nagyon kerestem. Ezt az igeverset és a folytatását szépen be lehet idézni a Jehova Tanúinak, kíváncsi lennék hogyan értelmeznék. Ezt mostantól használni fogom, tényleg köszönöm!
Egyébként ez a Jehova Tanúi "itt a földön lesz egy királyság" elméletét cáfolja meg de nagyon szépen. Én keresztényként azt vallom, hogy Isten országa nem lesz szemmel látható, ahogy Lukács is írja, se itt, se ott nem lesz, hanem mind szellemi lényként a mennyi királyságban leszünk.
Aa, de régen várok már erre az igeversre! :D
Kedves 56-os :)
csalódni fogol, mert az Isten királysága /országa/ valóban el fog jönni.
Figyeld csak meg hogyan adja vissza ezt a szöveget a Katólikus Biblia
Lk 17.20
A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: "Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon.
Lk 17.21
Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van."
--------
Nos a farizeusok is várták abban az idöben Izrael helyreállítását. Jézus mondta nekik, hogy "nem jön el szembetünö módon"
Továbbá mondta a királyság köztetek van. Krisztus a felkent királya a királyságnak ott állt elöttük, és nem ismerték fel.
A királyság hogy valóban el fog jönni, a legnyomósabb bizonyiték, hogy maga Jézus Krisztus megtanított minket ezért a királyságért imádkozni is.
Ismeritek: Jöjjön el a Te királyságod /országod/, legyen meg a Te akaratod, ahogy a mennyben úgy itt a Földön is. :)
Rengeteg biblia vers bizonyítja, hogy szószerinti uralom lesz ez.
A Földön békesség fog uralkodni, a pusztákban víz fakad, lesz böséges eledel, mindenkinek lesz kertje-háza, egészsége.
Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van."
Ahol az emberek Isten nevében összegyűlnek, ott jelen van Isten országa. Mivel szeretet van a szívükben.
Kedves grkaty!
Nem fogok csalódni, mivel én is hiszem, hogy Isten királysága el fog jönni, miután elpusztult a jelenleg ismert világ. :)
Ismered a entosz görög szó jelentését? Azt jelenti, hogy valamin belül. Számos helyen előfordul még ez a szó a Bibliában, ami alapján kétséget kizárólag állíthatjuk, hogy ezt jelenti.
Nos, az Isten országa nem szemmel látható módon fog eljönni, hanem bennünk van, ezt mondta Jézus. Érdekes azon elgondolkodni, hogy egyesek miért fordítják ezt félre "köztetek"-re, ami által jogos a következtetés, hogy itt Jézus önmagára gondolt. De nem, a szó, amit használt az nem a köztetek, hanem a bennetek. Tehát nem önmagára gondolt, innentől kezdve le lehet vonni a következtetéseket.
"Jöjjön el a Te királyságod /országod/, legyen meg a Te akaratod, ahogy a mennyben úgy itt a Földön is."
Értelmezem ezt a mondatot:
Első tagmondat: Jöjjön el a Te országod. Ez tiszta sor, Isten országáról sokat olvasunk a Bibliába, tudjuk miről van szó.
Második tagmondat: Legyen meg a Te akaratod, ahogy a Mennyben, úgy a Földön is. Szintén egyértelmű, Isten akarata legyen meg a Mennyben és a Földön. Nem tudom ezt hogyan lehet félremagyarázni...
Remélem tudtam segíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!