A Sátán mit keresett az Édenkertben?
Nem úgy volt, hogy Isten lesittelte őt a Pokolban?
Mi értelme volt annak, hogy elérhette Ádámot és Évát?
Hogy lehetett Isten ilyen felelőtlen?
Mintha én kiengedném játszani az udvarra a 4 éves lányomat és közben egészen véletlenül nyitva hagynám a kennelajtót, ahol a 6 harci kutyámat tartom.
Jóstra Pista, Isten nem tartott az Édenben semmilyen vérengzös kutyákat.
Te is éppenúgy mint Ádám az Isten képére és hasonlatosságára vagy teremtve, tehát már ebböl is következik, hogy nem tette ki az embert a veszélynek.
A Sátán nem volt mindig "sátán". Az Ezékiel könyve leírja, hogy egy tökéletes kérub volt, akit azért helyezett Isten az Éden ketjébe, hogy oltalmazza az embert.
Ö volt az elsö teremtménye Istennek, aki fellázadt ellene. Gonosszá, Jézus szavai szerint embergyilkossá vált.
Nem nehéz megérteni. Mindannyian ismerünk vagy hallottunk tisztességes becsületes családokról, ahol az egyik gyermek a rosz útra lépett.
Hogy hányadik teremtménye volt, azt nem tudjuk. Mert nincs leírva, bár meglepődtem ezen a jehovista tévedésen, mert idáig azt ismételgették, hogy Mihály arkangyal volt az első, akit aztán jehovájuk levágott a Földre meghalni pár jehovistáért.
A sátán kérlek szépen, angyal volt. De aztán irigy lett, önző, kapzsi, hatalom sóvár. Bűn pedig nem lehet a mennyben. Így Isten, ahogy írja is a Biblia, a lázadó angyaloknak elkészített helyre utasította, ez pedig a pokol.
Sajnos akkor még ott volt Ádámékkal. Elég nagy baj.
szomorúan olvasom János hozzá szólását.
továbbra is nem csak emberhez, de keresztényhez méltatlan silusát nem értem
szia kérdező
Még mindig csak azt mondhatom, hogy pokol nincs abban az értelemben ahogy Te és sokan gondolják.
Mert akkor ez úgy nézne ki, hogy Isten lepaktált volna az ördöggel és élőlényeket hagyna neki szadizni mert rosszak voltak
Ha az elején elolvasod a Teremtő egy büntetést szabott ki az embernek még pedig a halált ami az élet ellentéte. további retorzió, büntetés nincs, már csak azért sem mert az ember maga az élő lélek és ha meghal véget ér az élete nincs tovább semmilyen formában.
ahogy irva van visszatér oda ahonnan vétetett, vagy is a föld alkotó elemeibe, és nem az égbe.
Amikor még nem igy hivták, akkor volt neki egy feladata az édenkertben, hogy meddig volt jó angyal időleg nincs meghatározva. Csak egy szép napon gondolt egyet és ellene fordult a Teremtőnek és az embert is bevonta a lázadásába
a Többit részben már tudod, bár a kérdésedet nézve nem vagy teljesen tisztában a történésekkel.
A Sátán mit keresett az Édenkertben?
Havi netto háromszázezret, plusz prémium, ha sikerül az emberpárt bűnre csábítania, mert alkalmazottnak látszik, sőt Isten barátjának, mert kedélyesen beszélgetnek, sőt még fogadnak is a Jób bőrére.
A munkaköre az, hogy ő az ügyeletes bűnbak és a mumus is egy személyben, ráadásul bábkirály is egyúttal.
(lehet, hogy a NAV élére is kinevezik)
"János, Sátán volt tényleg az elsö az Isten teremtményei közül"
És ehhez már csak egy bibliai idézetet szeretnék. Köszönöm! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!