Jehova Tanúi! Írnátok egyetlen olyan esetet a Bibliából mikor Jézus házról házra járt?

Jézust tömegek hallgatták, követték városról városra. Ha megjelent volna egy ház kapujában, nem gyűlt volna köré minimum 12 ember? Igen érdekes lett volna, hogy csak az egyik tanítványával járt volna prédikálni. Nem neki kellett az embereket fölkeresni az otthonukban, hanem az emberek keresték őt, mert kíváncsiak voltak rá. Ő falvakat , városokat járt be -bár az a szó, hogy bejárt egy várost, számomra azt jelenti, hogy nem csak megállt a templomban, vagy a főtéren, hanem alaposan bejárta annak utcáit. Tényleg nem írhat a Biblia olyat, hogy Jézus házról házra prédikált, úgy, ahogyan ma teszik Jehova Tanúi. De azt írja, hogy elküldte a tanítványait kettesével.

Márk 6:10-"Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnét." (Nem azt mondta, hogy 'ha valahová meghívnak titeket'.)

Márk 6:11-"Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén verjétek le a port lábaitokról..." Itt nem arról szól a Biblia hogy az alakuló félben lévő keresztény csoprtok házaknál, házanként jöttek össze, mert máshol nem volt szabad. Ezt Jézus mondta a tanítványoknak, amíg élt. Fölkészítette őket, hogyan végezzék a szolgálatot.

Lukácsnál a 10:1-től kezdődően olvashatsz arról, hogy hetven embert küldött el szintén kettesével,városokba, helységbe.( A Szt.István társulat egyik kiadásában hetvenkét tanítványt említ az evangélium.)

A Lk 10:5-ben azt mondja:"Valamely házba bementek, először ezt mondjátok, Békesség e háznak!" (Megint csak nem ismerősökhöz küldte őket, hanem valamelyik, azaz bármelyik házba.)

Valóban azt mondta, hogy 'ne járjatok házról házra', de az előző mondatban is, az utána következőben is a vendéglátásról, étkezésről beszél. Miért szúrta volna be két evésről szóló mondata közé azt, hogy prédikálni nem szabad házról házra?

Az előzőekben a Bibliát vettem alapul. Ha most valaki nem szereti Jehova Tanúit, az akkor se szeretné őket, ha a piactereken, aluljárókban, játszótereken, vagy bármilyen nyilvános helyen nyilvánosan hirdetnék Isten királyságát.

12:41

Az a baj, hogy ezt a Márk 6:11-et nagyon nem akarják alkalmazni a jehovások. Ezt ugye az akkori kor emberének mondta, de a mai világra, körülményekre átfordítva ezt talán így is mondhatnánk, amely fórumban nem fogadnak titeket sem nem halgatnak rátok, onnét kimenve még a böngésző előzményeit is töröljétek.

13:31

A kérdés föltevője szólította meg Jehova Tanúit, tehát nyilván az ő véleményükre kíváncsi akkor is, ha nem ért velük egyet sok dologban. Miért kellene erről a fórumról eltűnni? Tűnjenek el az ajtókból, a terekről, a városokból, az internetről, a világból?

Jézus kiküld 70-et

ŐSZ van — i. sz. 32 —, három év telt el Jézus alámerítkezése óta. Ő és tanítványai nemrég vettek részt Jeruzsálemben a sátorok ünnepén, és valószínűleg még a közelben tartózkodnak. Szolgálatának hátralevő hat hónapját Jézus főleg Júdeában vagy a Jordán folyón túli Perea vidékén tölti. Ezt a vidéket még be kell munkálni.

Igaz, i. sz. 30 pászkája után Jézus mintegy nyolc hónapot prédikált Júdeában. De miután a zsidók meg akarták őt ölni i. sz. 31 pászkáján, a következő másfél év alatt majdnem kizárólag Galileában tanít. Ez idő alatt egy nagyszabású, jól képzett hírnökökből álló szervezetet épített ki, mellyel azelőtt nem foglalkozott. Így most egy végső intenzív tanúskodó kampányt indít el Júdeában.

Jézus azzal kezdi ezt a kampányt, hogy kiválaszt 70 tanítványt és kiküldi őket párosával. Így összesen 35 pár Királyság-hírnök indul el a terület bemunkálására. Ők előre mennek minden városba és helyre, ahová Jézus, nyilvánvalóan apostolai kíséretében készül elmenni.

Ahelyett, hogy a zsinagógákba küldené a 70 tanítványt, azt mondja nekik, hogy a magánházakba menjenek. Magyarázata így szól: „Ha bementek egy házba, legelőször ezt mondjátok: ’Békesség ennek a háznak’, És ha van ott a békének barátja, a ti békétek megnyugszik rajta; de ha nincs, békétek visszatér hozzátok.” És mi az üzenetük? „Mondjátok nekik — mondja Jézus — ’Elközelített hozzátok az Isten királysága.’ ” A 70 tanítvány tevékenységéről a Matthew Henry’s Commentary című könyv ezt mondja: „Mesterükhöz hasonlóan ők is házról házra prédikáltak mindenkinek, akit csak meglátogattak.”

Jézus ugyanolyan utasításokkal látja el a 70 tanítványt, mint a 12-t, amikor egy évvel korábban kiküldte őket a prédikáló munkába Galileában. Nem csupán figyelmezteti a 70-et, hogy üldözéssel fogják szembe találni magukat, hanem fel is készíti őket, miként mondják el üzenetüket a házigazdáknak, sőt betegségek gyógyítására is képessé teszi őket. Így, amikor Jézus nem sokkal utánuk megérkezik, sokan nagy érdeklődéssel várják a Mesterrel való találkozást, akinek a tanítványai ilyen csodálatos dolgokat képesek véghezvinni.

A 70 tanítvány prédikálása és Jézus ezt követő munkája viszonylag rövid ideig tart. Nemsokára mind a 35 pár Királyság-hírnök kezd visszatérni Jézushoz. „Uram — mondják örömmel —, még a démonok is engedelmeskedtek nekünk a te nevedre.” Ez a szép szolgálati jelentés minden bizonnyal felvillanyozza Jézust, mivel ezt feleli nekik: „Láttam a Sátánt villámlásként már az égből leesni. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok.”

Jézus tudja, hogy Isten Királyságának megszületése után a vég idején Sátán és démonai ki lesznek űzve az égből. De most a tisztátalan démonok kiűzése egyszerű emberek által további biztosítékát adja ennek az eljövendő eseménynek. Ezért beszél Jézus teljes bizonyossággal Sátán jövendő leeséséről az égből. Jelképes értelemben tehát hatalmat kap a 70 tanítvány a kígyók és skorpiók fejének a megtapodására. Jézus mégis ezt mondja: „Ne örvendjetek afelett, hogy a szellemek engedelmeskednek nektek, hanem afelett örvendjetek, hogy a nevetek be van jegyezve az egekben.”

Jézus öröme túláradó és a nyilvánosság előtt dicsőíti Atyját, hogy ilyen erőteljes módon felhasználja ezeket az alázatos szolgáit. Tanítványaihoz fordulva ezt mondja: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna meglátni azt, amit ti láttok, de nem látták meg, és hallani azt, amit ti hallotok, de nem hallották meg.” Lukács 10:1–24; Máté 10:1–42; Jelenések 12:7–12.

......................................................

Jézus mint „vezér és parancsoló”, felkészítette tanítványait az előttük álló nagyszabású prédikálómunkára (Ézs 55:4, Katolikus; Luk 10:1–12; Csel 1:8). Péter apostol így fogalmazta meg a Jézustól kapott megbízatásukat: „Meg is parancsolta nekünk, hogy prédikáljuk a népnek, és tegyünk alapos tanúságot arról, hogy ő az, akit az Isten az élők és a halottak bírájául rendelt” (Csel 10:42). Mit jelent alapos tanúságot tenni?

Sokat tanulhatunk Pál apostol példájának a megvizsgálásából. Amikor az efézusi gyülekezet idősebb férfiaival találkozott, emlékeztette őket: „nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket, hanem alapos tanúságot tettem zsidóknak is, görögöknek is az Isten iránti megbánásról és a Jézusban, a mi Urunkban való hitről.” Bár Pál próbákkal nézett szembe, igyekezett a lehető legtöbb embernek elvinni a jó hírt. Nem érte be annyival, hogy alapigazságokat ismertessen meg a hallgatóival, hanem arra törekedett, hogy „az Isten egész szándékát” elmondja nekik. Ennek érdekében kész volt erőfeszítéseket tenni és áldozatokat hozni. Így ezt is elmondhatta: „nem tulajdonítok semmi fontosságot a lelkemnek, mintha drága volna nekem, csak hogy befejezhessem pályafutásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, vagyis hogy alapos tanúságot tegyek az Isten ki nem érdemelt kedvességének jó híre mellett” (Csel 20:20, 21, 24, 27).

Hogyan utánozhatjuk ma Pál példáját? (1Kor 11:1). Úgy, hogy felkutatjuk a jó hírre méltó embereket — még ha mi magunk nehéz körülmények között élünk is —, megpróbáljuk mindenféle nép- és nyelvcsoporthoz tartozókhoz eljuttatni a jó hírt, és szorgalmasan ápoljuk az érdeklődést (Máté 10:12, 13). Ehhez időre és erőfeszítésre van szükség, valamint arra, hogy szeressük az embereket.

......................................................

„Így elővezették és a Szanhedrin termébe állították őket. És a főpap kikérdezte őket és mondta: ’Határozottan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok tovább e név alapján és íme, mégis betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal!’” (Csel 5:27, 28).

Ez a vallási méltóság akaratlanul is amellett a tény mellett tanúskodott, hogy azok az első keresztények hűségesen végezték a Krisztustól kapott feladatuk első részét. Buzgón tanúskodtak Jézusról „Jeruzsálemben”.

Miután megostorozták őket és megparancsolták nekik, hogy „többé egyáltalán ne beszéljenek Jézus nevében”, ezek a keresztények „kimentek a Szanhedrin elől örvendezve, amiért méltóknak találtattak, hogy az ő neve miatt gyalázat érje őket”. Távol attól, hogy elkeseredtek volna, „minden nap a templomban és házról házra továbbra is szünet nélkül tanítottak és hirdették a Krisztus Jézusról szóló jó hírt” (Csel 5:40–42). Figyeljük meg, hogy „továbbra is” tanúskodtak „házról házra” (Újvilág Fordítás; Új Nemzetközi Fordítás). Így sikerült elérniük, hogy — bár kevesen voltak — ’betöltsék Jeruzsálemet a tanításukkal’. Ez a módszer fényes eredményekkel járt. „Következésképpen az Isten Szava tovább erősödött és a tanítványok száma megsokszorozódott Jeruzsálemben” (Csel 6:7)............................................

Jehova felelősséget és nagy kiváltságot adott nekünk, amikor ezt mondta: „ti vagytok az én tanuim . . . , [és] én Isten vagyok” (Ézs 43:12). Nem csupán hívők vagyunk, hanem tanúk, akik nyilvánosan bizonyságot teszünk az Isten ihletett Szavában található létfontosságú igazságokról. Milyen üzenetet bízott ránk Jehova, melyet hirdetnünk kell most? Ez az üzenet Jehova Istenre, Jézus Krisztusra és a messiási Királyságra hívja fel a figyelmet.

„AZ ISTENT FÉLJED, ÉS AZ Ő PARANCSOLATIT MEGTARTSAD”

JÓVAL a keresztény korszak előtt Jehova arról beszélt a hűséges Ábrahámnak, hogy gondoskodni fog „a föld minden nemzetségeinek” a megáldásáról (1Móz 22:18). Salamont pedig arra ihlette, hogy írja le, milyen fő követelménynek kell eleget tennie minden embernek: „az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!” (Préd 12:15). De hogyan juthatnának tudomására ezek a dolgok az összes nemzetből származó embernek?

1 TIMÓTEUSZ 2:3-7.

3 Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, 4 akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson. 5 Mert e g y Isten van, és e g y közvetítő Isten és emberek között: egy ember, Krisztus Jézus, 6 aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért — erről fognak tanúskodni a meghatározott időben. 7 Ezért a tanúskodásért neveztek ki engem prédikálónak és apostolnak — az igazságot mondom, nem hazudok —, és hogy a nemzeteket tanítsam a hitre és az igazságra.MÁTÉ 24.14; 28:19,20.

Ezt olvassátok el:

Misszió házról-házra:az igazi kereszténység bizonyítéka?

Biztosan találkozott már minden Olvasó Jehova Tanúival,akik utcákon,tereken,vagy házról-házra járva megszólítják az embereket,beszélgetnek Isten Királyságáról. Jehova Tanúi arról vannak meggyőződve,hogy az “igaz vallás” (a hiteles kereszténység) elmaradhatatlan ismertetőjele ez a missziós tevékenység: “Melyik vallás hirdeti ténylegesen az emberiség egyetlen reménységeként Isten Királyságát,ahelyett,hogy emberi kormányzatoktól várná a felhalmozódott problémák megoldását? Vajon előkészített-e vallásunk arra,hogy részt vegyünk ebben a tevékenységben,és megtegyük ezt házról házra,ahogy Jézus és az apostolok is megtették? (Máté 10:7,11-13;Csel 5:42;20:20).” (Érveljünk az Írásokból,401-402. oldal) Meg kell vizsgálni: Valóban minden kereszténynek menni kellett/menni kell “házról-házra” prédikálni? A missziós módszerről: Emlékezni kell arra,hogy J.F.Rutherford elnöksége alatt indult be az a missziós tevékenység,amelyben minden Jehova tanújának el kell menni “prédikálni”. Előtte nem volt ilyen-sem a Bibliakutatók (Jehova Tanúi hitelődei) történelmében,sem a kereszténység történelmében,-a mindenki által kötelező házról-házra végzett missziós szolgálat. Ha elfogadjuk Jézus Krisztus állítását,hogy az ő Egyházát kősziklára építette,és azon az “alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Máté 16:18-Szent István Társulat fordítás),tehát nem szűnik meg (pláne nem 1800 évre!),akkor azt is be kell látni: a missziós munka nem feltétlenül azonos a “házról-házra” végzett szolgálattal. Ha a “házról-házra” végzett missziós munka nélkül nincs hiteles kereszténység,akkor J.F. Rutherford előtt sem voltak élő hitű keresztények. Tehát vagy Jézus Krisztus mondott igazat, vagy az Őrtorony Társulat. Mivel érvel az Őrtorony Társulat a fentebb idézett “Érveljünk az Írásokból” című könyvben? Nézzük meg azokat a Bibliaverseket,-és azoknak szöveg-környezetét! Máté 10:7-13:”Menjetek,és hirdessétek:>>elközelített a mennyek királysága!<>béke legyen veletek!< házanként megtörték a kenyeret a keresztények) Ezekben a házakban hitem,és ismeretem szerint gyülekezetek voltak. Lukács evangéliuma 10:7: “Maradjatok ugyanabban a házban,és azt egyétek,igyátok amit adnak,mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.” (Új Protestáns fordítás) Határozottan feltételezem:a háznál -ahol vendégek voltak-étkeztek,és aludtak,és napközben pedig ahol sok ember volt,és meg lehetett szólítani őket ott hirdették Krisztust-akár embereket megszólítva,akár tömegnek szónokolva. 1.Timótheushoz írt levél 5:13: “Azonkívül rászoknak arra,( az özvegyasszonyok- Zs.) hogy tétlenül házról-házra járjanak,s nemcsak tétlenkednek,hanem pletykálkodnak,haszontalanságot művelnek, s olyasmit beszélnek,amire semmi szükség nincs” (Szent István Társulat fordítás) Mire biztatja őket Pál apostol? Járjanak házról-házra-de missziózzanak? Nem! “Azt akarom ezért,hogy a fiatalabbak menjenek csak férjhez,adjanak gyermekeknek életet,viseljék gondját családjuknak, s ne szolgáltassanak alkalmat az ellenfélnek a becsmérlésre.” Ha a keresztény élet legfontosabb területe a házról-házra,és az utcai missziós szolgálat,nem furcsa,hogy a Szentírás nem ad általános , mindenkinek szóló tanácsokat? Az apostoli levelekben sincs arról szó,hogy Pl.: a korinthusbeli hívők hogyan “munkálják be” városukat,kettesével menjenek-e,férfi férfival induljon prédikálni,vagy lehet-e “vegyes-páros”,hogyan töltsék ki a “munkajelentést”,stb. …. pedig bőven foglalkoznak az apostoli levelek a gyülekezeti élet gyakorlati dolgaival-anélkül,hogy bármelyik apostol minden keresztényt kiküldene missziózni házról-házra,és utcai szolgálatra. Ha pedig az “igaz vallás” ismertetőjele a házról-házra/utcai misszió-munka,akkor vagy a Bibliában van a hiba,vagy az Őrtorony Társulat nem tanít jól. Ismert tény,hogy a Római Birodalomban sok rabszolga lett keresztény. Ha az “igaz imádat” része a házról-házra végzett missziós szolgálat, akkor a rabszolgák miért lettek keresztények? Kimenőt kaptak volna gazdáiktól? Ha a rabszolgák ugyanazt csinálták volna,mint Jehova Tanúi,akkor mikor “értek rá” foglalkozni a munkájukkal? Elgondolkodnak -e Jehova Tanúi -mernek rádöbbenni? Nem az a baj,szerintem hogy vannak,aki házról-házra mennek evangélizálni (persze:akkor az Evangéliumot hirdessék-”tisztán,natúrban”),hanem azt tartom tévedésnek,amikor egy felekezet alkalmaz egy missziós módszert,majd kitalálja: akik nem így dolgoznak,azok automatikusan nem is keresztények. Miközben az általuk preferált módszer nem is volt általános-de a Vezérkar érdekei a dominánsak,nem a Biblia! Visszaemlékezem,egy bátor Vén mondta nekem,amikor még bent voltam a Szervezetben: “Jónéhány testvérnek meg kellene tiltani,hogy prédikáljanak-de nem lehet…-pedig több kárt okoznak,mint hasznot!” Ami nagyon fontos még: A keresztények Jézus Krisztust hirdették, az Evangéliumot. Ő a főszereplő! Nem valami “Paradicsomi Föld” ígéretét tanították,amit azok kapnak meg,akik egy speciális teológiai ismeretet megtanulnak, azt terjesztik házról-házra/utcai misszióban,és reménykednek: talán Isten elfogadja őket. Az egy más “evangélium” (Galata 1:6-8) Mi a tiszta Istentisztelet-Isten előtt-a Biblia szerint? “Az Istennél és az Atyánál tiszta,és szeplőtlen istentiszteletnek ez számít: Látogasd meg nyomorúságukban az árvákat,és az özvegyeket,őrizd meg magadat,hogy a világ be ne mocskoljon” (Jakab 1:27-Csia fordítás)

Mi a tiszta Istentisztelet-Isten előtt-a Biblia szerint? "“Az Istennél és az Atyánál tiszta,és szeplőtlen istentiszteletnek ez számít: Látogasd meg nyomorúságukban az árvákat,és az özvegyeket,őrizd meg magadat,hogy a világ be ne mocskoljon” (Jakab 1:27-Csia fordítás)"

Jakab nemcsak az árvákat és az özvegyeket említette meg, hanem más szegény és nincstelen személyek iránt is mélységes törődést mutatott (Jakab 2:5, 6, 15, 16).

Az igaz keresztények egyik kiemelkedő jellemvonása, hogy gondoskodnak a szükséget szenvedőkről, beleértve az árvákat és az özvegyeket, akik gyakran elszomorító körülmények között vannak (Galata 2:10). A kereszténynek készségesen és buzgón kell az ilyenek segítségére sietnie. A helyes indítékból fakadó keresztény adakozás nagyon értékes Isten szemében (2Kor 9:6–15; Zsidók 6:10; 13:16). Isten kijelenti, hogy ő az apátlan gyermek és az özvegy Védelmezője (5Mózes 10:17, 18; Zsoltárok 68:6).

A korai keresztény gyülekezet már a megalakulása kezdetén különleges figyelmet fordított az özvegyekre (Csel 6:1–6). Jézus a juhokról és kecskékről szóló példázatában rámutatott, hogy a szükséget szenvedő legkisebb testvérei iránt tanúsított szeretet és kedves szolgálat a kedvező ítélet alapja (Máté 25:35, 36, 45). Pál apostol intése így szól: „Ezért tegyünk mindenkivel jót addig, amíg kedvező időnk van rá, de különösképpen azokkal, akik kapcsolatban vannak velünk a hitben” (Gal 6:10; 1János 3:14–18; Jakab 2:14–17). A nehéz sorsú, egyszerű és szükségben levő személyekkel való törődés magában foglalja azt a vigaszt is, amit a Szentírás nyújt. Ennek hatása szellemileg építő (1Thess 5:14; 2Kor 1:3–5).

Máté 5:3"-Boldogok a szellemi szegények" Új Károli fordítás

Fel kell karolni a Szellemi szegényeket és a Szellemi Árvákat is!

ma 09:35

Látom ismételten sikerült kiforgatnatok Isten Igéjét a saját kényetek-kedvetek szerint. Gratulálok!