Ha a keresztények szerint a homoszexualitás betegség ("természetellenesség"), ÉS bűn, akkor a többi gyógyíthatatlan betegség (rendellenesség, "természetellenesség") is bűn?

Én is örülök, hogy a sok "szakértő" eldöntötte, hogy a homoszexualitás saját választás. Persze így megy ez, egy szép napon felébred az ember fia, és viccből úgy dönt, hogy "na, mától a saját nememhez vonzódok, a változatosság kedvéért".

Abba bele sem gondoltok, hogy hormonális oka is lehet, amiről az egyén nem tehet.

Ugyanakkor meg hirdetitek, hogy csak az ember tekinthető gondolkozó élőlénynek. Akkor azt hogy magyarázzátok, hogy bizony madaraknál és emlős állatoknál is figyeltek meg homoszexuális viselkedést? A fejükben dőlt el, mi?

@Ozmium42

Akkor közelítsük meg a kérdést kicsit részletesebben és mélyebben, mert úgy látom nem igazán értjük egymást.

"Mármint leszámítva azt, hogy kifejezetten hölgyekhez vonzódik, és nem férfiakhoz, mert hát a vonzalom elég erős motiváció tud lenni, nem kevésbé erős, mint heterók esetében."

Csakhogy a kívánság nem ok arra, hogy valaki kiélje. Az ember saját maga dönti el, hogy ki akarja-e élni a kívánságait, ami természetesen nem csak szexuális töltetű lehet. Mégiscsak oda lyukadunk tehát ki, hogy az egész szabad választás kérdése, hiszen a kívánság kiélésére senki sem kényszerít fizikálisan. Egyébként a hétköznapi életéből is lehetne példákat mondani a kívánság szabadon engedésére és korlátozására vonatkozóan, és lehetne arról beszélgetni, hogy az illetőnek milyen jogai és kötelességei vannak ezzel kapcsolatban. Mivel azonban a keresztényekről van szó, úgy élem, elég annyit megemlítenem, hogy Jézus Krisztus a pusztában példát mutatott arra, hogy ellent lehet mondani a testi szükségleteknek.

"Így viszont a vallás kifejezetten kényszeríteni próbálja, hogy csak azért is ahhoz vonzódjon, amihez nem vonzódik, és ne vonzódjon ahhoz, amihez vonzódik. Ez pedig embertelenség és nonszensz"

-->Súlyos érvelési hiba. Legalábbis, ha a biblikus kereszténységről van szó, mindenképpen. Isten soha senkit nem kényszerít arra, hogy adja fel az addigi életét, és kövesse őt. Isten azt tette akkor, amikor a földön járt, hogy elhívott embereket, és rájuk bízta, hogy elfogadja-e a meghívást, vagy sem. Amikor például a gadarénusok földjén járt, és azok kérték, hogy menjen el onnan, a hajóra szált, és elment (Mt 8,37-9,1). Istennél tehát nincs kényszer. Viszont aki elfogadja az elhívást, és Istennel együtt jár, azt Ő célhoz is fogja vezetni.

"Meg lehetne változtatni ezt a döntést egy tudományos kísérlet erejéig, csak hogy lássuk, hogyan működik a szexuális orientáció váltogatása a gyakorlatban?"

-->Ennek a kérdésnek semmi köze nincs a kereszténységhez, miért nem a tudomány témakörben teszed fel? A Szentírás tanítása szerint a bűntől nem képes megszabadítani semmi sem, csak Isten átformáló ereje. Ez a szabadítás azonban nem a laboratóriumokban, hanem a szívben (értelemen) kezdődik. A Biblia tanítása szerint ugyanis először a hit = csoda. A csoda = hit jelenleg nem Isten módszere.

"a bűntől nem képes megszabadítani semmi sem, csak Isten átformáló ereje."

Mikor kezdünk el hittan órákat tartani szerencsétlen együtt költő, homoszexuális gácséroknak?

"Mikor kezdünk el hittan órákat tartani szerencsétlen együtt költő, homoszexuális gácséroknak?"

-->Majd ha érdekli őket a téma, olvasni fogják a Bibliát, és követik az abban található lépéseket.

Bocs, nem olvastam végig az eddigieket, a kérdésre, a kérdezőnek válaszolok, kicsit hosszabban, mert komoly kérdésre komoly választ illik adni...

(Katolikus felekezetű vagyok, más keresztények bizonyára máshogy vélekednek erről a kérdésről.)

A "betegség" és "bűn" kérdése a zsidó-keresztény tanítás során végig nagy kérdés volt. Például a nyomorék, vak embereket az ókori zsidók megvetették, mert betegségüket Isten büntetésének tekintették valamilyen bűnükért. Mára ezen túlvagyunk, de mint a kérdésed mutatja, a bűn kontra betegség kérdéskörön nem. És ez nem csak a homoszexualitásra vonatkozik, szélesebb értelemben is sokat vitatkozunk róla, hogy pl. egy nehéz gyerekkorú, sérült ember milyen mértékben felelős az általa elkövetett bűnökért, és milyen mértékben hárítható a felelősség a szüleire és az őt felnevelő közösségre. Egyébként nagyjából ezt takarja a kereszténység "áteredő bűn" fogalma, ami azt jelenti, hogy már születésedkor bűnös vagy - azaz származásod, családod révén rengeteg olyan gyengeséget és sérülést viszel magaddal, amiről nem tehetsz, de kötelességed ellene küzdeni. Ez a gondolkodás jól mutatja, hogy a keresztény "bűn" fogalmában (a jogi bűnökkel szemben) nem a tettek megítélése áll a középpontban, hanem az, hogy a tőled elvárható módon küzdesz-e a saját gyengeségeid ellen, függetlenül attól, hogy azok eredetileg miattad vagy más okból keletkeztek.

Ez mutatja, hogy a keresztény "bűn" csak önmagunk számára, személyesen értelmezhető. Az Egyháznak nem a hívek egyesével történő megítélése a feladata (bár sajnos sokan ezt teszik, ami NAGY BAJ). Hanem az, hogy megmutassa azt az irányt, ami az "isteni szeretet", az ideális élet lenne - de nincs ember, aki ezt 100%-ig teljesítené. A hívő feladata, hogy őszintén szembenézzen a saját gyengeségeivel, ezt összevesse az Egyház által tanított isteni tökéletességgel, és a tőle telhető legjobban törekedjen annak elérésére. Természetesen nem csak saját erejében bízva, hanem Isten segítségét is kérve (ez a gyónás). A bűn vagy nem bűn kérdése ezen a "tőle telhető legjobban" dolgon dől el. Ezt lehetetlen kívülről megítélni, de ha őszinte vagy, magadról úgyis tudod.

Azt is meg kell viszont jegyezni, hogy ezt a szubjektivitást sokan úgy értelmezik, hogy tulajdonképpen bármit csinálhatnak. Valójában ez a keresztény "bűn" egyszerre nagyon liberális és nagyon kemény fogalom. Egyrészt a vallási törvény messze a jogi törvények előtt jár, mert a tettek megítélésében mélyen figyelembe veszi az egyén múltját és személyét, tehát (akármilyen furcsa is) a keresztény tanítás sokkal liberálisabb a mai jogi közgondolkodásnál.

Másrészt viszont a vallási törvényeket soha nem tudod "kipipálni", mert a szubjektív megítélés miatt mindig magadhoz képest kell javulnod, és még a legjobb ember is talál magában rossz szokásokat, hibákat. Ha pedig nem küzd ezek ellen teljes erejével, ugyanolyan vagy még nagyobb bűnössé válik, mint a külső szemlélő számára hitványabbnak tűnő emberek. Tehát a kereszténységben nincs olyan, mint a jogban, hogy "amíg ezt meg azt megtartom, azt csinálok, amit akarok". Egy keresztény sosem csinálhat azt, amit akar, mert mindig a jobbnál is jobb isteni szeretet tetteire kell törekednie. És az a csodálatos az egészben, hogy így sokkal több örömet kap az ember az életben, mint ha a saját feje után csinálná azt, ami éppen jó ötletnek tűnik.

Összességében tehát a homoszexualitás (és mindenféle származással hozott testi/lelki sérülés, betegség) önmagában se nem bűn, se nem betegség, hanem egy állapot. A bűn kérdését az dönti el, hogy ezt az állapotot hogyan, mennyire isteni módon éli meg az ember. (És ne kérd tőlem, hogy megmondjam, hogyan kell megélni - ezt Isten egyesével mondja meg a saját lelkiismeretén keresztül az embernek.) Ha egy homoszexuális keresztény az isteni kinyilatkoztatást (az Egyház tanítását) alaposan megismeri, és az imádságban elmélyülve belül találkozik Istennel, tudni fogja, mit kell tennie. Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű, de egyikünknek sem az. Isten nem szokott könnyű dolgokat kérni, de cserébe akárhányszor újra lehet kezdeni, ha elbukott az ember. Csak feladni nem szabad.)

Sarkítva fogalmazva: Isten előtt sokkal többet ér egy homoszexuális ember, aki őszinte, hívő lelkiismeretével próbálja ezt az állapotot minél istenibb módon megélni; mint egy négygyerekes családapa, aki szórakozásra vagy önző pénzkeresésre fecsérli azt az időt, amire a gyerekeinek szüksége lenne. És ez akkor is így van, ha egyes papok vagy sötétkeresztények korlátoltságukban a külső tetteik és állapotuk alapján ítélnek meg embereket ahelyett, hogy a saját bűneik javításán dolgoznának.