A nacionalizmus vallás?
"Az, hogy magyarul tanítod a gyerekedet az nem patriotizmus, hanem józan ész, a gyerek jövőjét segíted."
A hagyomány őrzésével a nyelv továbbadásával.
Miaz, hogy "ha a hagyomány őrzése előnyt nyújt". A hagyományt nem gazdasági szepontok alapján szoktuk tovább folytatni, hanem érzelmi alapon. Soha semmikor nem volt kötelező a Magyar hagyományokat őriznie senkinek. Nyilván szomorú, hogy oly kevesen maradtunk, de ez van.
A nacionalizmus nem vallás, hanem egy társadalmi berendezkedés alapja lehet. A nacionalizmus gyökerei a törzsi léthez vezetnek el, amely több család közössége, de a családok valamilyen rokoni kapcsolatban állnak egymással. Így aztán ha egy nép, adott esetben legyen az Magyar, azt mondja, hogy nacionalista alapokra helyezi a társadalmi berendezkedését, akkor az azt jelenti, hogy az emberek közötti kapcsolatot nem anyagi alapon definiálja, mint például, hogy közösen egy országban élünk, hanem egy szinttel magasabbra helyezi és már emocionális, vagyis érzelmi kötelék lesz két ember között, mely a "közös ős" elvet követi.
Hátránya, hogy a kívülálló emberek úgy érzékelik a nemzettudatú társadalmakat, mintha azok kirekesztőek lennének, vagy azok magukat jobbnak gondolnák mindenki másnál.
Előnye, hogy a közösség összetartó képessége hatványozottan erősödik és ez által nehezebb identitástudatukat szétrombolni és rávenni őket arra, hogy egymás ellen forduljanak.
Egyet mindenkinek meg kellene értenie. Az a nép, amelyiknek nincsen nemzettudata, el fog tűnni. Erre a bizonyíték maga a történelem.
Anonymus
"Miaz, hogy "ha a hagyomány őrzése előnyt nyújt". A hagyományt nem gazdasági szepontok alapján szoktuk tovább folytatni, hanem érzelmi alapon."
Ez pontosan így van. Éppen ezért elég nyilvánvaló, hogy attól, hogy mi védjük a hagyományainkat senkinek sem lesz jobb. Persze azokat leszámítva, akik örömüket lelik a hagyomány őrzésében.
"Egyet mindenkinek meg kellene értenie. Az a nép, amelyiknek nincsen nemzettudata, el fog tűnni."
Ha így van, ami szerintem nem igaz, akkor sem egészen értem miért olyan nagy baj ez. Kinek lesz attól rosszabb, ha 1000 év múlva nem magyarul beszélünk és nem augusztus 20-át ünnepeljük?
""Egyet mindenkinek meg kellene értenie. Az a nép, amelyiknek nincsen nemzettudata, el fog tűnni."
Ha így van, ami szerintem nem igaz, akkor sem egészen értem miért olyan nagy baj ez. Kinek lesz attól rosszabb, ha 1000 év múlva nem magyarul beszélünk és nem augusztus 20-át ünnepeljük?"
Azért olyan nagy baj ez, mert ha te ma nem emlékezel arra, hogy hol laksz, hol élsz, akkor hova mész haza? És ha egy nemzet nem tudja, hogy honnan jött és hol élte életének túlnyomó részét, akkor honnan fogja tudni, hogy hol lakik, hol a HAZA?
---
Az a baj azzal, hogy kikukázzuk a magyar nyelvet, hogy minden ember nyelven gondolkodik. Ez teljes mértékben elkerülhetetlen. Nem tudsz máshogy gondolkodni csak nyelven. Ez alapvetően az anyanyelvünk, még akkor is, ha éveken át idegen nyelven beszélünk másokkal. Én ismerek Angliában egy öreg nénit, aki még kislány korában menekült Angliába a nácik elől, de Magyar az anyanyelve. Most 80 akárhány éves, több mint 70 évig nem beszélt Magyarul, vagyis ezt mondta. Amikor megkérdeztem, hogy "és milyen nyelven tetszik gondolkodni?", akkor azt válaszolta: "Magyarul".
Erről kb. ennyit.
A Magyar nyelv egy olyan összetett nyelv, amely rendkívül pontosan képes modellezni (leképezni -> ezért mondjuk: 'Képes') a világot, amelyre egyetlen más nyelv sem képes. Ezt a külföldi irodalom és tudomány teljes mértékben elismeri. Csak a Magyar anyanyelvű emberek köpködik le a Magyar nyelvet.
Bár pontosabban az a helyzet, hogy 'leköpetik'. Mert elhiszi sok magyar, hogy az angol a jobb. Nem jobb, ezt már régen maguk az angolok megmondták, az angol nyelv annyira primitív, hogy bárki meg tudja tanulni. Ezért olyan jól alkalmazható közlekedő nyelvnek. Ezért terjed ilyen nagy mértékben. Egy ideig a német ugyan versenytársa volt, de annak a ragozó tulajdonsága miatt nehéz, a francia pedig a kiejtése miatt.
Ennek ellenére azt is elismerték, hogy tudományos nyelvnek semmilyen más nyelv nem alkalmasabb a Magyar nyelvnél. És kb. 15 millió ember beszéli ezt a nyelvet.
Ezek után érdemes kidobni?
Tudod a legnagyobb baj az, hogy a múltunkat is kidobatják a magyar emberekkel, és ezt olyanok mint te, simán meg is teszik, mert azt hiszed, hogy a NEW == Jobb. De ez egy súlyos tévedés.
Anonymus
"Azért olyan nagy baj ez, mert ha te ma nem emlékezel arra, hogy hol laksz, hol élsz, akkor hova mész haza? És ha egy nemzet nem tudja, hogy honnan jött és hol élte életének túlnyomó részét, akkor honnan fogja tudni, hogy hol lakik, hol a HAZA?"
Ez jól hangzik, de nem látom sok értelmét. Nem hiszem, hogy sokban különbözne az életem, ha nem lennének Magyarországon hazaszerető emberek. Ha meg mégis úgy tűnne, hogy csak rosszabb lenne az ország helyzete, akkor majd úgyis visszatérnek a patriotizmusukhoz az emberek.
Azt meg nem értettem, hogy mire érted, hogy kikukázzuk a magyar nyelvet. A magyar nyelv vagy átalakul vagy megmarad. Egyik se a kikukázás és én se azt mondtam, hogy egyik napról a másikra megszűnik és nem fogunk tudni értelmesen gondolkodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!