Jehova tanúi, mennyire veszitek komolyan Pál szavait?

23-as ideje lenne már hogy megnösülj, egy kicsit az asszonyka rendbeszedbe téged is. :D Az anyukádat meg ne szidjad azért hogy vénasszony lett belöle.

Látod a pletyka nemcsak a nök erénye :D

Mire gondolt Pál apostol, amikor azt a kijelentést tette, hogy „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben”?

Pál ezt írta a Korintuszban levő keresztény gyülekezetnek: „Miként a szentek összes gyülekezetében, az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak” (1Korintusz 14:33, 34). Ennek a kijelentésnek a helyes értelmezéséhez hasznos megvizsgálnunk Pál tanácsának a szövegkörnyezetét.

Az 1Korintusz 14. fejezetében Pál a keresztény gyülekezet összejöveteleivel kapcsolatos kérdéseket tárgyalt. Vázolta, hogy miről legyen szó az összejöveteleken, és javaslatot tett arra, hogyan vezessék le őket (1Korintusz 14:1–6, 26–34). Ezenkívül hangsúlyozta, hogy a keresztény összejövetelek célja az, „hogy a gyülekezet épüljön” (1Korintusz 14:4, 5, 12, 26).

Az 1Korintusz 14. fejezetében Pál háromszor utasít hallgatásra. Minden alkalommal a gyülekezet egy másik csoportjához szól, de minden esetben ugyanabból az okból, vagyis hogy „minden illendően és elrendezés szerint történjék” (1Korintusz 14:40).

Pál először ezt mondta: „Ha . . . valaki más nyelven szól, ez kettőre vagy legfeljebb háromra korlátozódjon, és felváltva; valaki pedig fordítson. Ha azonban nem lenne fordító, akkor hallgasson a gyülekezetben, és önmagához szóljon, és az Istenhez” (1Korintusz 14:27, 28). Ez nem azt jelentette, hogy az a bizonyos személy soha nem szólalhatott meg az összejöveteleken, hanem azt, hogy időnként hallgatnia kellett. Végül is az összejövetel nem érte volna el a célját, vagyis azt, hogy mindenki épüljön, ha az a személy olyan nyelven beszél, amelyet senki nem ért.

Másodszor Pál ezt a kijelentést tette: „Próféta . . . kettő vagy három beszéljen, a többiek pedig derítsék ki a jelentést. De ha egy másiknak, mialatt ott ül, kinyilatkoztatása van, az első hallgasson.” Ez nem azt jelentette, hogy az első prófétának tartózkodnia kellett a beszédtől az összejöveteleken, hanem azt, hogy időnként hallgatnia kellett. Így az, aki csoda útján kinyilatkoztatást kapott, szólhatott a gyülekezethez, és az összejövetel célja, vagyis hogy „mindenki bátorítást kapjon”, megvalósult (1Korintusz 14:26, 29–31).

Harmadszor Pál kizárólag a keresztény nőkhöz szólva ezt mondta: „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak, hanem legyenek alárendeltségben” (1Korintusz 14:34). Miért adta Pál ezt a parancsot a testvérnőknek? Hogy megóvja a rendet a gyülekezetben. Ezt írta: „Ha aztán tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket, mert gyalázatos dolog asszonynak szólnia a gyülekezetben” (1Korintusz 14:35).

Némelyik testvérnő talán kifejezésre juttatta, hogy nem ért egyet azzal, ami a gyülekezetben elhangzik. Pál tanácsa segített a testvérnőknek, hogy kerüljék a zűrzavarnak ezt a fajta szellemét, és alázatosan fogadják el a Jehova által létrehozott főségi elrendezésben betöltött helyüket, különösen a férjükkel kapcsolatban (1Korintusz 11:3). Továbbá azáltal, hogy csendben maradtak, a testvérnők megmutatták, hogy nem törekednek becsvágyóan arra, hogy tanítók legyenek a gyülekezetben. Amikor Pál Timóteusznak írt, rámutatott, hogy helytelen lenne, ha egy nő magának követelné a tanítói szerepet: „Nem engedem meg az asszonynak, hogy tanítson, vagy hogy hatalmat gyakoroljon a férfi fölött, hanem legyen csendben” (1Timóteusz 2:12).

Vajon ez azt jelenti, hogy egy keresztény nő sohasem szólalhat meg a gyülekezeti összejövetelen? Nem. Pál napjaiban előfordult, hogy keresztény nők — talán a szent szellem késztetésére — imádkoztak vagy prófétáltak a gyülekezetben. Ilyenkor a helyzetüket tudomásul véve befedték a fejüket (1Korintusz 11:5). (Napjainkban az érett testvérnők ugyanezt a példát követik, amikor valamilyen körülmény miatt helyettesíteniük kell egy megkeresztelt férfit valamilyen gyülekezeti feladat elvégzésében.)

Továbbá, ahogy Pál napjaiban, úgy a testvérekkel együtt a testvérnők ma is arra kapnak buzdítást, hogy tegyenek nyilvános kijelentést a reménységükről (Héberek 10:23–25). Amellett, hogy ezt megteszik a szántóföldi szolgálatban, a testvérnők akkor is kijelentést tesznek a reménységükről, és buzdítanak másokat, amikor a gyülekezeti összejöveteleken jól átgondoltan hozzászólnak, ha erre lehetőséget kapnak, és elfogadnak olyan megbízatásokat, hogy bemutatókat vagy tanulóbeszédeket tartsanak.

A keresztény nők tehát úgy ’hallgatnak’, hogy nem próbálják meg betölteni a férfiak szerepét, és oktatni a gyülekezetet. Nem vetnek fel vitát provokáló kérdéseket, amelyekkel aláásnák a tanítók tekintélyét. A keresztény testvérnők a számukra meghatározott szerepet töltik be a gyülekezetben, és így nagyban hozzájárulnak a békés légkör kialakításához, hogy „minden épülésre történjék” a gyülekezeti összejöveteleken (1Korintusz 14:26, 33).