Az ateisták mit hiszenek az ember keletkezésében? És mit gondolnak hogy mi lesz az élet után?

19-es, ezzel tulajdonképpen Te is elismered, hogy félelemből, a valóság elől menekülsz a vallásos hitbe, mert szükséged van arra, mert nélküle megőrülnél. Ezzel tökéletesen kifejezed a vallások lényegét. Önámítás.

Én csak azt nem értem, hogy ha mindezt belátod, hogyan tudsz mégis kitartani a vallásos meggyőződés mellett.

19-es!

Ki mondta neked azt, hogy az életnek nincs értelme egy ateista számára?

Az életnek miért csak akkor van értelme, ha az életen kívül van az értelme?

A vallások az ember két nagy félelmét "csillapítják", azért olyan sikeresek: a haláltól való félelmét és az értelmetlenségtől való félelmét. Tulajdonképpen azt mondják, hogy a halál nem is halál, nem a dolgok vége, és hogy végső soron mindenki fontos, és minden igazságos lesz "majd".

Azért hinni valamiben, mert félünk valamitől önámítás. Attól, hogy szeretnék örökké élni még nem fog megtörténni, és csak azért, mert valaki pont ezt látszik felajánlani nekem még nem lesz igaz.

Senki nem tudja igazán felfogni, hogy ő meg fog szűnni. A tudatosság trükkje tulajdonképpen, mert az egyetlen legbiztosabb dolog, amit a tudatosság tud, az az önmaga léte, az az egyetlen, amit nem lehet lebontani róla. Nehéz még elgondolni is, és így van, kicsit ijesztő és kicsit olyan, mintha mindjárt belecsavarodna az elme. De azért ne feledjük, hogy a "velem nem történhet meg" érzés mindenkiben megvan, elvégre mindenki főszereplője a saját filmjének, és mégis történnek balesetek, és mégis veled is megtörténik. Ez csak egy érzés, de attól még mindenki meghal.

Az élet értelmét meg miért kell az életen kívül keresni, ezt nem értem teljesen? Miért csak akkor van értelme az életnek, ha utána még élek. Igazából pont akkor nincs sok értelme, mert akkor teljesen mindegy, hogy itt mit csinálok. Tudom, ezt akarják a vallások azzal kivédeni, hogy de jónak kell lenned, mert ha nem akkor sokáig fogsz pörkölődni.

Engem az a tudat, hogy ez az egy életem van még inkább arra sarkall, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki belőle, örülök az életnek, mert tudom, hogy milyen ritka és milyen véletlenszerű, és semmi nincs, amit sajnálnék az életemben, semmi nincs, amit megváltoztatnék, még a rossz dolgokat sem, mert a rossz dolgok megtanítottak értékelni a jó dolgokat, megtanítottak jól választani.

Én az evolúció és a Nagy Bumm elméletet tartom a legvalószínűbbnek és erre próbálok alapozni a halál után pedig szerintem sajnos semmi nem lesz egyszerűen kész a szervezet leáll és nem létezel többé ez fájdalmas rend de ez van és kész

és mindig remélem hogy e szempontól tévedek

Kedves kérdező, tudom, hogy baromi késő a válaszom, de azért el akartam még mondani. Az ember szerintem nem több, mint egy halmaz részecske, sokezer év evolúció után, és erre még száz év után szintén nem lesz több ennél, Semmivé lesz a tudatom, az érzéseim, az ötleteim, és ez ilyesztő, de én is átéltem azt amit szerintem te átéltél, mert hét-nyolcadikos koromban kezdtem úgy gondolni, hogy nincs isten. Már előtte is mindig azt mondtam, hogy "ha meglesz a kulcsom, az biztos istent igazolja", és aztán egyszer csak tiszta lett minden, rájöttem, hogy hülyeséget hitetek el magammal, mert ez nem bizonyíték. Az akkoriban még jó NatGeo csatorna nagyban segített ebben. És emlékszem egy sétára a kertben, amikor végre fel tudtam dolgozni, hogy az nincs túlvilág, és nincs objektív értelem sem, és azóta úgy gondolom, hogy igazam van ebben, viszont értem az olyanokat, akik félnek ettől, mert úgymond elismerik vele, hogy feleslegesek, hogy semmik a kozmikus képen. De amióta nihilista vagyok, sokkal felszabadultabbnak érzem magam. Nincs isten akihez imátkoznék, és sokkal racionálisabb minden. És valahogy azóta se rosszabb semmi. És így, hogy ezt megértettem, már nincs miért meghalnom, hogy valyon milyen a menny, csak miért élnem van, és ez csodálatos.

Viszont ha megengeded, én is kérdeznék valakit, hogy változott e a világnézeted ez alatt a két év alatt, és hogy miből mibe?