A nyulak különös emésztése intelligens tervezőre vall?
A nyulak nem rendelkeznek a cellulóz lebontásához szükséges enzimekkel, sem a kérődzőkre jellemző összetett gyomorral. A növényi táplálék, amit elfogyasztanak, a vakbelükben keveredik azzal a baktérium flórával, ami a cellulóz bontására képes. Ez azonban már akkor történik, amikor a félig emésztett táplálék elhagyja a vékonybelet, így ha a cellulóz később le is bomlik, már nem szívódik fel. Ezért a nyulak az éjszaka folyamán ürített székletüket újra megeszik, így lesznek képesek az abban maradt tápanyagokhoz, és a baktériumok által termelt fontos vitaminokhoz végül is hozzájutni. A közismert nyúlbogyó az, ami a második kör után távozik az állatból.
Beszélhetünk-e a nyúl emésztésének csodás mérnöki tervezettségéről, amikor a növényevő emlősök többsége nem szorul ilyen meglepő megoldásokra?
Maga a kérődzés, aminek a végső oka mégiscsak az, hogy az állat magától nem képes megemészteni a saját növényi táplálékát, egy különálló baktériumfaj segítségére szorul ebben, mennyire utal intelligens tervezettségre?
Ozmium,
legyünk öszinték, az emberek is idönként olyanok mint a malacok. Az orrukat turkálják idönként nyilvánosan is, a kamera felfogta egy politikus ezen tettét, és még megtetözte azzal is, hogy a kibányászott dolgot meg is ette...komolyan, nem viccelek. :(
HA komolyan vennénk, amit kérdeztél, madarak a csörükkel, amivel tulajdonképpen esznek is, ezzel tisztítják ki az ürüléket a fészekböl kicsinyeik után.
Úgy gondolom, nem szabad így vennünk a dolgokat. Hogy csinálnánk a dolgokat mi "az Istentöl okosabb" emberek?
Hiszen elég volt egy néhány évtized gyors technikai fejlödés és pusztul az állatvilág, a természet, stb
Azt még a kreósok is elismerik, hogy apró változások, alkalmazkodás a környezethez lehetséges. Nem tudom felfogni, miért kötik mégis az ebet a karóhoz, hogy sok kis változás miért ne adhat ki egy nagyot? Vagyis miért ne alakulhatna úgy az az élőlény az idők folyamán, hogy - most majdnem azt mondtam, hogy az anyja sem ismerne rá, de hát ez nem így van, mert már az anyja is majdnem olyan, mint ő.
Sok kicsi sokra megy, tartja a mondás is.
Szerintem meg teljesen logikus az evolúció, sok egyházi személy is belátta már az idők folyamán.
Ha átmenetet akarnak, ott a majom, az tényleg tisztára emberszabású, nem hiába ez a csoportosítás neve is. Félig már ember, félig állat, de nem és nem, pedig csak rá kell nézni, még bolondozni is tud, látszik, hogy van humora, nem úgy, mint némelyik vallásosnak...
Hehehe!
:)
Hazudni is tud, és ok nélkül kegyetlenkedni is.
Mindent tud, amit egy 4 éves kisgyerek (csak nem tud minden hangot kimondani).
Ozmium, ahogy felhoztad ezeket az "állati" dolgokat :D , már annyi minden jutott az eszembe.
Igazán érdekes téma, kár hogy egy hozzászólók elrontják nem éppen érdekes, vagy okos hozzászólásukkal, no de mit tehet az ember, nem muszály minden elolvasni ugye.
Most eszembe jutottak pld. a legyek. Olyan ronda kis teremtmények, betegséget is terjesztenek, és mégis ahhoz hogy élet legyen a Földön nélkülözhetetlenek. Ezt nemrég láttam egy nagyon érdekes dokumentumfilmben.
No meg itt vannak azok a kis bogárkák /nem jut eszembe a neve/ amelyek tolják a nagy állatok ürülékét, azt fogyasztják, és petéiket is abba rakják kis golyókat formálva belöle, és a Föld alá viszik. Ezzel rövid idö alatt eltakarítják az ürüléket és megganalyozzák Földet.
Az állatvilág és a természet szerintem csodálatos. Az a baj, ha az ember beleavatkozik és felborítja a természet rendjét.
Érdekes volna a téma, kár hogy kevesen vannak, akik igazán értelmesen tudnak írni.
minden a világban inteligens tervezésre utal!
ahogy FankaDeli mondaná ...
"Isten létezik, nevezd akárhogy
Ő teremtette ezt a világot
Nézz egy állatra, vagy épp magadra
Nézz a felhőkre, aztán a tavakra
Nézz egy gyümölcsre, aztán egy babára
Ez nem csak úgy van, ez ki lett találva+
Kerdezo
Attol h te valaminek nem erted a lenyeget az nem jelenti h ertelmetlen.
Ha szimpatikus egyeseknek ha nem az Isten teremtette a vilagot es fenn is tarja azt, ami elkepezto valtozatossaggal es kenyes egyensulyban marad fenn.
De egy valami biztos nem volt celja a teremteskor
Meghozza az h erthetove tegye nekunk a vilag mukodeset
Azonban ha elunk az eszunkkel es elgondolkodunk a teremtesen sokat tanulhatunk
Peldaul a nyusznak is utanaolvshatsz byugodtan vab oka annak h miert igy kell elnie
"Gyakorlatilag igen, tökéletességről is beszélgethetnénk, hiszen a hívők gyakorta használják elhamarkodottan ezt a szót biológiai rendszerekre."
- Véleményem szerint a tökéletességet nem részleteiben, hanem teljességében tartalmazza a világ/világegyetem. Úgy tűnhet, hogy egy megmunkált alumínium alaktrész szinte tökéletes, viszont jobban megviszgálva, találhatsz rajta apróbb repedést, öntésből fakadó üreget, vagy bármi más hibát. Felhasználástól függően még a hibás darab is használható, mert nem biztos, hogy ez bármely meghibásodáshoz vezethetne(pl tűréshatáron belüli). Viszont egy űrhajónál, vagy forma1-es versenyautónál már nem megengedhetőek ezek a hibaértékek.
Sokszor hozzák fel ateisták az emberi lég és nyelőcső találkozását, mint fulladási veszélyforrát. Érthető, viszont ha nem zabál az ember mint állat és közben nem 100 felé figyel, mellette meg jártatja a száját akkor ez 100%, hogy be sem következik. Aki nyugodtan kajál és nincs elfogalalva mással biztosra vehető, hogy nem fog félrenyelni. Ráadásul ezt kiküszöbölendően ott a köhögés ami megakadályozza, hogy a légcsőbe kerüljön valami.
A lényeg amit mondani szeretnék, hogy távolabbról szemlélve a dolgokat az embereket nem tizedeli fulladás, az állatok is köszönik szépen jól vannak(míg az ember bele nem avatkozik az életükbe). Az, hogy az emberek számára gusztustalan az ürülék elfogyasztása(bár látható vizeletet ivó ember manapság)még nem jelent semmit. Abból, hogy létezik olyan, hogy tápláléklánc sem vonható le semmiféle következtetés, mint ahogy abból sem, hogy a következő elkapott bűnöző színe fehér, fekete, vagy kreol...
A lényeg abban áll, hogy az élet megy tovább, soha nem áll meg és nem pedig ott, hogy részeleteiben milyen "hibák" vannak. Ha az ember is arra várna, hogy csakis tökéleteset alkosson, soha nem jutna el sehova, mert a tökéletesedés felé vezető út ott kezdődik, hogy először megalkotsz valamit, pl egy élő sejtet. A tökéletesedés mind a mai napig folyik, lásd megjelent az ember, de a fejlesztéshez kell valami alap ami fejteszthető.
Továbbgondolva a dolgokat, ha elfogadjuk a keresztények álláspontját(és ha Isten hibáira mutogatunk akkor ezt már megtettük), hogy a földi lét csak ideiglenes, miért kellene a jelenlegi testnek tökéletesnek lennie, ha a túlvilági lét ezen test nélkül fog beteljesedni?
Ja még valami:
"Beszélhetünk-e a nyúl emésztésének csodás mérnöki tervezettségéről, amikor a növényevő emlősök többsége nem szorul ilyen meglepő megoldásokra? "
- Az ember sem tud előállítani c-vitamint, viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy "csúcsragadozóvá" válljon és mindemellett benépesítse az egész Földet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!