Hogy lehet, hogy ennyi magyar keresztény vallási alapon cionista nézeteket vall?
A keresztények szent könyve a Biblia, annak pedig a nagy része - Ószövetség - a zsidókról és az ő kalandjaikról szól.
Szóval így lehet.
Üdv!
A cionisták hozzá létre azokat a keresztény felekezeteket, ahol az ő cionista törekvéseiket szentesítik a Biblia által. Ezt a könyvet kiválóan ki lehet forgatni, és a Bibliával megnyert tömeget úgy rávezetni a cionizmusra, mintha az egyenes Isten akarata lenne, és az ő helyeslésével történne.
A cionisták hozzák létre ezt a hozzáállást, és nem a hagyományos értelemben vett kereszténység, vagy akár csak önmagában a Biblia.
A Bibliát zsidók írták zsidóknak és a kereszténység a zsidó hit reformációja tulajdonképpen.
Mivel a becsületes zsidók tisztességesen és következetesen kiterjesztették a hitüket az egész emberiségre és beengedtek mindenkit a vallásukba nemre, fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül, hamarosan a nem zsidók kerültek többségbe, akik kitúrták a zsidókat a saját vallásukból és ennek a zsidók által írt Bibliának az alapján két évezreden keresztül üldözték őket, így hálálva meg a nagylelkűségüket.
Szerintem a cionizmus modern eszme, ha maradt még a számtalanszor meghamisított Bibliában zsidó gondolat, az akkor sem lehet cionizmus ezért, így hát szerintem összekeversz valamit.
Ennek a kérdésnek semmi értelme nincs. A magyar keresztények vallási alapon magyar keresztény nézeteket vallanak, a cionisták pedig cionista nézeteket.
Vagy mire gondolsz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!