Keresztények! Elmagyarázzátok nekem, hogy mi a szép Ábrahám és Izsák történetében?

Nincsenek illúzióim arról, hogy senki nem látja benne a szépet. Ugyanakkor kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy hogyan tudjátok megmagyarázni, hogy mindez szép és jó volt.

A történetet gondolom mindenki ismeri. Valami oknál fogva sokak szerint egy szép történetről és hasznos erkölcsi útmutatásról van szó.

Levéve - az amúgy szép meg díszes, csillogó - villogó köntöst, szerintem ez a bibliai rész egyszerűen szörnyű. Mást nem tudok mondani.

Van egy felnőtt férfi és a fia, eddig OK a dolog.

A férfi hangokat hall. A hangokat csak ő hallja.

A férfi ezeket a hangokat egy felsőbb hatalomnak - Istennek tulajdonítja.

Az események bekövetkezésének idején orvostudomány is alig volt, nemhogy pszichiátria vagy neurológia, de a mai ismereteink tükrében bátran kijelenthetjük, hogy a férfi skizofréniában vagy valami hasonló betegségben szenvedett.

A mai tudomány alapján az is egy (enyhénszólva) meglehetősen valószínű dolog, hogy a hangok csak az ő fejében léteztek, és az idegrendszer abnormális működésének hatására keletkeztek.

A férfi a hangok hatására majdnem megöli a saját fiát, az esemény nem bekövetkezése csak a szerencsén, a véletlenen múlik. A semmiért.

Az eredeti történetben az sem kerül megemlítésre, hogy a gyermek számára mindez mennyire traumatikus élmény lehetett.

Ebben a történetben mégis mi a szép? Vagy ez a történet mennyiben ad a XXI. századi ember számára bármilyen útmutatást?