Jehova tanúi miért ilyen erőszakosak, miért nem értenek a szép szóból?
Én közlöm velük, hogy nem érdekelnek és bemegyek a lakásba.
A kaput soha nem nyitom ki.
Szerintem nem erőszakosak csak kitartóak. Amúgy én inkább élnék a lehetőséggel és beszélnék velük, legalábbis ha nincs más dolgod. Egy ilyen beszélgetés azért is lehet hasznos számodra, mert rákényszerít a gondolatid összegzésére és adott esetben megvédésére. És ez ugyanígy igaz a jehovásokra is.
Én ezért beszélek szívesen térítőkkel, mert közben kiderül kinek mennyire megalapozottak az elképzelései.
A tanuk ugyanúgy vannak kiképezve, mint a házaló ügynökök. Gyökere és szisztémája ugyanaz. Szerintem ez nem véletlen, az ügynökök képzéséből vették át.
Lényege, hogy ha szóba állsz velük, nekik minden mondatodra kell tudniuk válaszolni. Már félig megnyertnek tekintik az ügyet, ha szóba állsz velük.
Bármilyen cáfolatot mondasz, legtöbbjével egy régi tanú már találkozott és rutinból-gépisen tud rá mondani valamit.
Valójában ti nem is láthatjátok át, csak a házaló tanúk és ügynökök, hogy talán 90%-ban ugyanazokat az ellenvetéseket mondjátok nekik.
Ezekre pedig már kész válaszaik vannak. Volt idejük rá.
Egy kezdő tanú pár nap alatt megismerkedik az ellenálló gondolatokkal és szisztematikusan igyekszik ezeket ledöntögetni. Nagy meglepetést ritkán éri őket.
Úgy vélem, ha nem akarod felhúzni magad rajtuk, talán leghelyesebb ügynökökre és tanúkra nézve is a következő rövid, de velős mondat. Semmiképp ne folytasd.
Egy mondat és lássák rajtad, hogy befejezett az ügy.
"értem az álláspontját, teljesen világos, de nem érdekel."
...vagy valami ilyesmi.
Ugyanis amíg ellene mondasz nekik, az jön le belőle, hogy biztos nem egészen világosan magyarázta el minden részletében és nem fogja abbahagyni.
Mert elvárás velük szemben a közösségük részéről, mert fanatikusak, mert érzéketlenek, mert nem tisztelnek téged, mert nem értenek a szóból, mert nem Jézust tekintik példának.
Sorolhatnám még, de minek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!