A Vallásos emberek mit gondolnak a kibírhatatlanul fájdalmas genetikai rendellenességekről?

Lehet, hogy éppenséggel vallásos a többségük. Egy alapos közvéleménykutatás nélkül nem lehet ezt tudni.

Nekik sokkal nehezebb, mint másoknak, de ők nem ismernek mást. Mindenki a maga problémáját látja. Lehet, hogy nekem most a beadandóm a legnagyobb probléma, meg az elveszett tolltartóm, másnak az, hogy a puszta túlélésért kell küzdenie. Az élet igazságtalan, de Isten azt mondja, hogy aki jobban járt, annak kötelessége segíteni annak, akinek rosszabbul megy.

Kiegészítés:

Ugyan ez nem egy születési rendellenességről szól, de megszívlelendő:

[link]

" A válaszuk mindenre "A spagettiszörny... izé.. Isten útjai kifürkészhetetlenek."

Ha Isten útja kifürkészhetetlenek is, az nem ok arra, hogy kételkedjünk szeretetében, ha egyszer bizonyságát adta. Jób is óriási szenvedéseken ment keresztül, betegségek kínozták, anyagilag tönkrement, elvesztette a gyermekeit, ráadásul még a barátai és a felesége is ellene fordult. Mégsem rendült meg a hite Istenben. Ha valamiben biztosak vagyunk, nem ok arra, hogy kételkedjünk, ha nem tudjuk mindenre a választ. A fizikának a nagy bumm modell alapján rálátása van a világegyetem keletkezésének és tágulásának okára, de mégsem tudja megmondani, hogy mi idézte elő. Ez is "kifürkészhetetlen", mégsem vonják kétségbe.

Szkíta hit szerint a világunkat nem a jó Isten, hanem a gonosz Isten teremtette. Mivelhogy az ember, mint szellem így nem tudja elpusztítani. Ezért hát az anyagba zárta, ám ahhoz, hogy anyaghoz legyen kötve lelket adott neki, jónak és rossznak tudását pedig elvette tőle, s annak képességét, hogy az anyag testét örök fiatalságban tartsa. Aztán az eseményeket nem részletezem, az ember hozzá jutott a jó és rossz tudásához és ezzel megkezdődött a kiszabadulásnak a nagy erőfeszítése.

A világban az ember folyton küzd, de nem azért, hogy minél tovább éljen és minél többet alkosson, mert minden, amit alkot hiába való. Ha olyat alkot, ami nemzedékeken átívelő, akkor azt ő életében már nem "élvezheti". Ha pedig olyat alkot, amelyet ő is élvezhet, akkor az nem lesz maradandó. Így elindult egy hosszú láncolat, amelynek célja, hogy az ember szelleme kiszabaduljon fizikai testéből. Ennek útja, ha vissza találunk az Istenhez, és elnyerve az örök életet visszatérhetünk. Persze van erő, amely ez ellen dolgozik, nyilván egy Istennek nincs érdekében, hogy ez megtörténjen.

Mivel a legkönnyebb az ember figyelmét elvonni arról, hogy visszatérjen Istenhez, ha túlélésért küzd. És immáron a sátán világának nevezhetjük a mai világot, mert mindennel foglalkozunk, csak a visszatéréssel nem. Eddig csak a napi megélhetéssel foglalkoztunk, ma már a családtagjainkkal harcolunk. Egyre mélyebbre süllyed az ember az anyagban.

---

Miért van genetikailag hibás ember?

Fizikai síkon a válasz:

Az élő anyagban lévő élet a "fény". Ez élteti. Ez a fény mivel Isten fényével egyenlő, abból származik, ezért rend uralja és a rendre való törekvés. Ezért tud az anyag rendbe szerveződni és rendkívül komplex dolgokat létrehozni és működtetni. Egy autó minden alkatrészét összeillesztem és hiába karom működtetni, ha nincs benne üzemanyag. Az ember minden alkatrésze megvan és hiába illesztem össze, ha nincs benne üzemanyag, akkor nem működik. Az emberben a szellem az, ami mozgat és fény az ami éltet.

Nade, a fizikai test, mint azt a genetika kiderítette, úgy másolja magát, hogy 50% anya, 50% apa DNS. Csakhogy ezen másolás során, akár csak bármilyen más másolás e világban hibás is lehet. Ekkor jön létre az úgynevezett "genetikai hiba". De ez csak a másolásnak a hibája. Ezért van az, hogyha születik is egy génhibás gyerek egy családba, az előtte lévő vagy utána születendő gyermekek genetikailag probléma mentesek lehetnek, tehát nem lesz génhibájuk. A hibának mint azt látjuk igen kicsi a valószínűsége, hiszen a 10 milliárd emberhez képeset kicsi az aránya azoknak, akik génhibával születnek.

Ugyanakkor a természetben működik egy önjavító folyamat. Ez azt jelenti, hogyha az utód a génhiba ellenére életképes és szaporodásképes (és természetesen esélye is van a szaporodásra), akkor 4 generáció után kijavítódik a génhiba, és teljesen egészséges lesz az újszülött. Tehát nincsen olyan, hogy genetikailag öröklődött betegség, az nem öröklődik, mert nem hagyják a sejtek. Ha öröklődik, akkor mindig egyre durvább a hiba, míg életképtelen nem lesz a test és meghal még a születését követően, vagy szaporodás képtelenné nem válik.

Ez az oka például annak, hogy a törzsfejlődés mint olyan nem létezik. Egyszerűen lehetetlen, a sejtek és a génjavító funkciók megakadályozzák azt. De erről ennyit.

---

Szellemi síkon a válasz:

Régi szkítáknak a céljuk az volt, hogy az őket éltető fényt olyan szinten felhalmozzák és összesűrítsék a testben, hogy a test maga fizikai valójából egy tiszta fénnyé váljon. Ez az, aminek útját Jézus megmutatta, és végül bizonyította is. A halál után 3 nap áll rendelkezésre, hogy a testben felszabaduljon a fény, és ez által - átalakítva a testet - egy "fénytestben" úgymond "feltámadjon". Bár ez sem teljesen igaz, mert nem teljesen fizikai test már. Ezért van az, hogy Jézust, feltámadása után senki nem ismeri fel, még tanítványai sem ismerik meg. Péter például még a sebet is meg kívánta érinteni, mert nem ismerte fel Jézust, és nem hitte el, hogy ő az.

Nade erről ennyit. A lényeg az, hogy a szkíták hittek a reinkarnáció egy formájában és a karmában. A reinkarnáció úgy működik, hogy a szellem egy a kozmikus energiákat felhasználva szeretet vagyis szerelem útján leszületik egy testbe. És nem a lélek vándorolgat ide-oda, ne keverjük a kettőt!

Így három dologból épül fel az ember "személyisége": A hozott tudás (tudatalatti == Ösztön), tanult tudás, tapasztalat.

A karma pedig három típusát ismerték. Egyik az egyéni, személyi karma, amely az egyén életein átívelhet. Erről mindjárt részletesebben.

A második a családi illetve a közvetlen környezetben meglévő karma. Ez viszont nem életeken átívelő, hanem közös, tehát ezt annak kell ledolgoznia, aki épp a soron következik. Hitük szerint épp úgy választják, mely családba kíván a szellem megtestesülni, hogy a család karmájának enyhítése egyben enyhítse az egyén karmáját is.

Harmadik pedig a népi vagy nemzeti karma. Pontosan ezért harcoltak mindig is a Szkíták a globalizáció ellen. Nem hagyták hosszú időkön át, hogy egyesítsék a világot, oly annyira, hogy még a szkíták között is csupán csak katonai és vallási egység volt, ám több száz törzsre és nemzetségre oszlottak meg. Minél nagyobb egy nemzet homogenitása, annál több sarat vesz magára, és annál nehezebb ledolgozni azt a sarat. Ha globalizálunk, akkor a világ megválthatatlanná válik. Ezért oly erős a "gonosz" globalizációs törekvése.

A karma nem egy mumus, mielőtt valaki jót röhögne, hogy "ez hülyeség". A karma nem más, mint egy megragadó, lekötő, visszahúzó erő. Egy példával illusztrálva, szellemi lényként, olyanok vagyunk mintha hófehér lepedőben állnánk gyerekként a házban. Aztán kimegyünk az udvarra játszani (nagyvilág) és minél jobban belemerülünk a többiekkel való játékba, annál piszkosabb lesz ez a fehér ing. A cél, eme ing megtisztítása, és amíg nem tiszta, nem mehetünk vissza a házba. De ez egy nagyon ferde példa, de szerintem jól érthető.

Egy Szkíta legenda szerint, egyik harcos imában fohászkodott az Úrhoz bocsánatért, mert úgy érezte, bepiszkolódott. Ekkor megjelent neki egy angyal és így szólt: "Az Úr szólott te hozzád, s azt mondta: Nem az angyalok közzé küldtelek tégedet".

El kell fogadni, ez egy ilyen világ, ahol bepiszkolódhatunk, nagyon könnyen.

Így a szellemi válasz arra, hogy miért születik valaki betegen, vagy miért betegszik meg, nos azért mert ezzel több szintet tanít és aki tanul belőle, azt megváltja. Az élet semmi másról nem szól, csak a másik megváltásáról, és ez néha nem azt jelenti, hogy megsimogatom a buksiját, hanem azt, hogy megverem. Ezért lesz a fiúval ellenséges az apja, ezért születik gyermek betegen, ezért történnek a világban rossz dolgok.

És itt rögtön külön kell venni, hogy ROSSZ és a GONOSZ dolgai a világnak nem ugyan azok. A rossz dolgoknak lehetnek jó oldalai is. Általában persze a "rossz" a jó hiányából ered. Ugyanakkor a gonosz dolgoknak nincs értelmük, és célja a féktelen és parttalan pusztítás és fájdalom okozása. Nagyon éles a határ a kettő között. Mert a rossz dolgokat meg lehet szüntetni pusztán azzal, hogy jóra váltjuk. A gonosz dolgok ellen viszont nehéz tenni, mert nincs értelme csak létezik.

A karmánál viszont nem biztos, hogy egyéni és öncélú a szenvedés. Soha nem volt az. Ezt csak az egoista ezoterika és új-keleti spiritualizmus tanítja, hogy rejtetten azt hirdeti, a karma egy öncélú dolog. Ez nem így van. Vagy a másik oldal, amikor a "vallás" azt hirdeti, hogy ez sátánizmus meg eretnekség és különben is nem is létezik. Ez az emberek altatása. Még a "keresztény" egyházra is hat a karma. A karma mindenkiért van. A gyermek azért születik betegen, sérültnek, mert az anyának kell önfeláldozónak lennie és ha ezt egy életen át elvállalja, akkor megtisztul, a nélkül, hogy észrevenné. De közben az a gyermek nem egy steril szobában fog feküdni jó esetben. Lesznek más gyerekek, akikkel találkozik, s életük kezdetén megtanulnak fontos dolgokat, ha nem mást, azt hogy van kinek nehezebb a sorsa náluknál így ne pazarolják el az életüket. És ennek a permutációs variációja, hogy kiket és hogyan válthat meg az - az egy sérült gyermek szinte végtelen.

Ezek a dolgok azok, amiket mi már "nem látunk be", ezt jelenti az, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek".

És a világban Isten Jézus által nyilvánult meg. Csak anyagként nyilvánulhat meg sehogy máshogy. De nincs értelme minden percben megnyilvánulnia, hisz mikor Jézus itt volt, akkor sem értették meg sokan a tanítását, hisz még itt vagyunk, azóta pedig még inkább elfelejtette a világ. Ez a világ a gonoszság világa, ez a világ a sötétség világa. Isten megnyilvánulása ebben a világban a jó, a szépség, hogy még egyben van, még van remény, még van lehetőség arra, hogy megszabaduljunk e világból mert még van elég fény. De amikor már az utolsó ember is túl mélyre süllyedt és eltűnik belőle a fény, tehát teljesen anyaggá vált, akkor Isten leveszi a kezét e világról, és nem lesz semmi, ami egyben tartsa.

Kérdezhetik sokan, hogy: "Ugyan, ha akkora nagy Isten, akkor miért nem jön és mondja el ezeket a dolgokat". Eljött, és sokszor elmondta ezeket a dolgokat. Mégis, tudunk róla? Nem érdekel szinte senkit, csak néhányan vagyunk, akik ezt hirdetik. De minket megdobálnak, lehülyéznek, szidnak és kinevetnek. Nos kérdem én, akkor miért kellene megnyilvánulnia? Isten szeretetét és kegyelmét mutatja az, hogy addig, amíg van 1 megmenthető lélek is a 10 milliárd emberből, addig ő az egész világegyetemet fenntartja csak ő érette. De az anyag embernek ez semmi, közömbös, meg sem hatja ez a lehetőség.

Így aztán mindenki gondol amit akar azok után amit írtam, de én szívembe tekintek és tudom, hogy mindaz amit erről megtanultam, az így igaz. Ezt írtam én le most nektek röviden.

Anonymus

Nem vagyok vallásos, így nem is a kérdésre válaszolok valójában, ezért előre is elnézést kérek, de ilyen formán nem tartozna a kérdéshez a véleményem. Csupán a #2 által adott linken olvasható szonettre szeretnék reflektálni egy kis történettel.

Ismertem egy vak embert, aki nem született vak volt. Ilyetén számára nagyobb csapás volt szerintem a vaksága, mint egy olyan számára, aki vakon született, hiszen ő tudta, emlékei voltak róla, hogy milyen dolog, milyen érzés LÁTNI. Nagyon kedves, humoros emberke volt egyébként, néha pedig voltak olyan finom megnyilvánulásai, amikkel az ember egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Csak elengedett olykor egy-egy apró mondatot, megjegyzést, amit szinte nap mint nap hall amúgy az ember, de igazából nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. De az ő szájából olykor az ilyen megnyilvánulások súlyt kaptak, különleges súlyt. Hol szívfacsaró, hol letaglózó, hol megbotránkoztató volt amit mondott, de mindig a szó jó értelmében. Egyszerűen a belőle áradó természetességgel kibökte, és akik hallották, egyszerre állt meg mindenkiben az ütő egy pillanatra. Akár egyetlen szavával is nagyon mély nyomot tudott hagyni abban, aki hallotta, hallgatta.

Egy alkalommal átmentem hozzá, megnézni hogy van, mit csinál. Kellemes tavaszi délelőtt volt, olyan 20 fok körüli hőmérséklettel, erőteljes tavaszi napsütéssel. Igazi kikeleti idő. Láttam, hogy felfelé fordított tenyérrel karjait a magasba tartja, miközben világtalan szemeivel az égre meredve ácsorog az udvar közepén a napsütésben, és mosolyog. Gyakran mosolygott, bár akkoriban nem értettem, hogy miért. Hiszen az egyik legnagyobb kincsét veszítette el, amit csak kaphatott az ember a természettől. Megkérdeztem tőle, hogy mit csinál, amire csak ennyit válaszolt: "Gyönyörködöm a napfényben."