Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hogyan egyeztetik össze a...

Hogyan egyeztetik össze a hitükkel az Ősrobbanást a vallásos emberek?

Figyelt kérdés
Természetesen, azokról van szó, akik vallásosak, és elfogadják az Ősrobbanást, mint tudományos tényt (ha van ilyen). Mert mint tudjuk, ehhez a modellhez nem szükséges Isten közbeavatkozása, sőt Hawking professzor szerint ki is zárja.
2014. okt. 5. 20:40
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
Hawkingnak is joga van hinni valamiben, jelen esetben abban, hogy Isten szerinte nem létezik. Azzal, hogy a világ keletkezése tudományosan leírható, még nem zártuk ki Istent. A Bibliának nem a tudományos elméletek magyarázata a feladata, az az emberiség feladata. Vajon mi lett volna, ha az Ószövetség azzal kezdődik, hogy Ősrobbanás..., és valahol megemlítené az égitestek létrejöttét, meg gravitációt... biztosan mindent értettek volna az emberek belőle. :) Mégis milyen érv a tudomány ellen, hogy a Bibliában nem szerepel? Miért kellene szerepelnie, talán Isten feladata, hogy magyarázatot adjon? Most komolyan néhány hívő ember elvárná Istentől, hogy magyarázkodjon neki? Milyen lenne a világ, ha mi mindentudók lennénk? - de nem vagyunk. (Tényleg csak zárójelben :) merem megjegyezni, hogy nem értem egyes szélsőséges vallásos emberek, és egyes fanatikus ateisták esztelen, kíméletlen vitáit, amiben szinte nem kevesebbet állítanak, mint: ők jobban tudják, tulajdonképpen az ő birtokukban van a legfelsőbb igazság! Mit nekik alázat, Isten, tudomány, vagy csak egyszerű bölcsesség, semmi sem számít, mert ők tudják az igazat! :D )
2014. okt. 6. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 Salx Narval ***** válasza:
100%
Nem a Biblia Istene és az ősrobbanás játszik csak, ha teremtésről vagy a világegyetem természetes úton történő keletkezéséről beszélünk. Azt hiszem nem csak a teremtéselmélet sántít, a semmiből lett világ legalább annyira és még a robbanás sem tuti biztos, csak a tágulás ténye. Szóval, ez ügyben még akármi lehet, akár borulhat minden ismert elképzelés bármelyik részről.
2014. okt. 6. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen mindegy ki miben hisz, az "első világot" senki sem teremtette, mivel azelőtt nem létezett senki. Ezúton elfogadhatjuk, hogy a mi világunk az első, és magától valahogy létrejött, vagy képzelhetünk isteneket, akik világa valahogyan létrejött, aztán megteremtett minket. Mivel csak a saját univerzumunkat érzékeljük, szerintem ne feltételezzünk olyan világokat, amelyeket érzékelni és vizsgálni sem tudunk, mert előrébb nem jutunk vele, ezáltal felesleges.
2014. okt. 6. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:

Szerintem ezt a "nem e világról való" Istent és a birodalmát úgy kell érzékelni, ahogy a szentencia mondja.

A képzelet világáról van szó...

2014. okt. 6. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:

És még azt mondják, hogy nem törvényszerű a magas kultúra megjelenése...


Anonymus

2014. okt. 6. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 Salx Narval ***** válasza:
Kedves 13: válaszadó, azt mondod "felesleges". Nem hinném. Tudod az ember egy roppant kíváncsi és álmodozó lény. Ha nem törekedhetnénk arra, hogy kielégítsük a kíváncsiságunkat és még csak nem is álmodozhatnánk, fantáziálhatnánk, az szörnyű lenne, belehalnánk. A kíváncsiság teszi "naggyá" az embert és könnyen lehet, hogy a vesztünket is ez okozza majd, de még ez a lehetőség sem olyan rossz, mint a megbéklyózott álmok, gondolatok. Szükségünk van erre ez a "lételemünk". Tudod mi a felesleges, egymást csesztetni azért mert másképp lát vagy hisz, dolgokat, pláne ha mi sem tudjuk a választ.
2014. okt. 7. 05:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:

Kolosse2/8"Meglássátok,hogy senki ne legyen,aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által,mely emberek rendelése szerint,a világ elemi tanításai szerint,és nem a Krisztus Jézus szerint való."

Javaslom,hogy higgy inkább Istennek,aki igazat mond,"aki megfogja a bölcseket az ö csalárdságukban".Ismeri az Ùr a bölcseknek gondolatait,hogy hiába valók."(1Kor.3/20);"Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten elött.Mertmeg van írva:Megfogja a bölcseket az ö csalárdságukban."(1 KOr.3/19)

2014. okt. 19. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:

grkaty-nak:


"El sem képzeled mennyit olvasok a tudományról az archeológiáról, érdekel az orvostudomány a történelem a psychológia az univerzum, a világesemények /nem szeretem a bulvárt és a filozófiát/ "


-->El tudom képzelni. Körülbelül azokról a "tudományos" szakaszokról lehet szó, amik az Őrtorony kiadványokban vannak. Ellenkező esetben ha tévedek, nevezz már meg egy pár tudományos könyvet, amit olvastál, és azt is, hogy mit sikerült belőle megértened.


"Sok mindent össze tudok egyeztetni. Tudod miért? Mert ismerem mind a két oldalt."


-->Azt kétlem, hogy valóban ismered mind a két oldalt, hiszen te Jehova Tanúja vagy, ők pedig a világnézetüket nem a tudományos könyvekből, hanem az Őrtorony tanításaiból építik fel, abban a zárt rendszerben értelmezve mindent.


"Ezt hiányolom itt ezen az oldalon, elég merev, egyoldalú nézetek"


-->A te nézeted tényleg nem egyoldalú? Kb annyira érted az elméleti fizikát, mint mondjuk a katolikus teológiát? Vagy egyikben sem vagy otthon, csak az Őrtorony tanításokban ? :-)


"És föleg ami nem tetszik a sértödöttség, a rugdoskodás, és teljesen mindegy, hogy az illetö vallásos, vagy ateista

"


-->Ez igaz. Ez tényleg nem jó dolog.


"egy igazi tudós megalázás, sértegetés nélkül tud nézetcserét folytatni....nem gurul be azonnal mint a pulyka :D .. nem is volna rosz az ebédre egy kis pulykahusi"


-->Én azt a kérdést tenném fel, ki az, akivel az "igazi tudós" eszmecserét folytat? Az ÉRTEM mozgalomhoz hasonló szervezet? Az ilyenek miatt még begurulni sem érdemes.

2014. dec. 31. 17:25
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!