A keresztényeket tényleg csak Isten szava tartja vissza attól, hogy miszlikbe aprítsák egymást? Mert ugye ők az erkölcsöt a vallásra építik, ami Istentől jön. Vagyis nem értik, hogy miért kell helyesen viselkedni, csak követik az utasításokat.
" Legelőször ezt a sok utálatos növényt kell kitakarítani a kontinensről."
Csak egy sith beszél végletekben. (Obi wan Kenobi)
Miért véglet, hiszen ez a globalizáció, ekkor kezdődött, de manapság is sok minden jó és nem jó van, ami eloszlik a világban.
Az lenne a kívánatos, hogy csak a jót vegyük át, a kevésbé jót pedig nem, de hát ez végül is rajtunk is áll. Ha nem jársz a Mekibe, akkor lesznek megint olyan régi kiskocsmák, amiről Krúdy is írt, ha szeretted az ilyeneket. Feltéve, ha más is osztja a nézeted.
"Kultúrát hoztunk -ember- a barbár Európába"
Valamilyen kultúrát igen, de ez vitatott.
"De persze te is benyalod a Glatzos finnugoros baromságokat. "
Nyelvészeti szempontból az egész világ elfogadja ezt a besorolást és nekem, aki nem vagyok ebben jártas, nincs okom, hogy kétségbe vonjam. A magyarság kultúrájáról csak legendák vannak, személy szerint azt gondolom pl. az őshazáról, hogy több helyen is létezik, hiszen a honfoglaló magyarság több szövetséget kötött népcsoportból állt, erre utal a hét vezér legendája, a vérszerződés, ami ugye egy nép esetében értelmetlen lenne. Az már eléggé közismert, hogy egy besenyő csoport is tartozott közéjük, akikkel együtt menekültünk arról a vidékről, mivel a hatalmi harcokban, amibe a magyarok is belekeveredtek, nem azok győztek.
A saját birodalomban megnyilvánuló toleráns viselkedésnek az idegen népekkel szemben talán ez az oka, hogy a magyarság is eleve kevert nép volt.
Mindez pusztán legenda, ha tudsz valami bővebbet, fejtsd ki, a forrásaid megjelölésével.
A történelmet elég jól ismerem és a feudalizmus kialakulásában alig van különbség nálunk, mint máshol, leszámítva természetesen a szokásos eltéréseket, amik minden országban megnyilvánultak.
"Az igaz, hogy a török megszállás, és utána a Habsburgokkal mi is lezüllöttünk Európa szintjére."
Szerintem azóta is azzal küszködünk, hogy oda felemelkedjünk, de ez lényegtelen. Ha van valami véleményed az ősi nagy magyar kultúráról, akkor kíváncsian várom, mi volt az.
"Valamilyen kultúrát igen, de ez vitatott. "
Csak 1-2 higiéniai példát mondok - a mosakodást, az alsóneműt. Ez Európában egy kis jóindulattal 100 éve vált elterjedtté. Eu-ban a főurak királyok is tetvesek stb voltak. (rizspor, paróka, szagos víz) De sorolhatnám reggelig nem csak a tárgyakat hanem a viselkedési kultúrát is.
Az igaz magyar történelemre meg következtethetsz abból is, hogy hogyan hívja hazánkat pl az angol. Nem nagyon megerőltető rájönni az igazságra. A neten meg rengeteg anyag van.
"Csak 1-2 higiéniai példát mondok - a mosakodást, az alsóneműt. Ez Európában egy kis jóindulattal 100 éve vált elterjedtté. "
Ezt nem mondanám, Európában a mosakodásnak nagy kultúrája van, már a görögök is építettek fürdőket, fürdőszobát, a rómaiak nem különben.
A középkor egyes időszakaiban éppen az egyház prűdsége miatt betiltották a gőzfürdőket, azt az indokot felhozva, hogy néhány helyen szexuális szolgáltatásokat is nyújtottak. Ez Párizsban a XV. században történt és ekkor koszosodtak el a párizsiak és az egyszerű emberektől az előkelők is elkapták az élősködőket, de Franciaország más vidékeire sem érvényes ez és a többi országra meg különösen. Kivéve persze az országúti fogadókat, ahol meg is szállhattak a vándorok, ez szerte a világon veszélyes volt, ritka volt a bolhamentes.
Az élősködők egyébként végigkísérik az emberiséget, de azért mindig küzdöttek ellene.
Magyarország sem volt ebben semmivel sem különb.
"Az igaz magyar történelemre meg következtethetsz abból is, hogy..."
Azért szeretném, ha te mondanál erről valamit, mert a történelem által szignált időket elég jól ismerem, de a magyarság István előtti életét csak felületesen, inkább csak irodalmi művekből van valami elképzelésem, de bevallom, hogy pl. Gárdonyi véleménye nem biztosan állja meg a helyét, komoly kutatómunkája dacára. A láthatatlan ember című regénye végén még a hivatalos történetírással is szembeszáll, miszerint Attila elvesztette a Catalaunum melletti csatát és ebben alighanem lehet némi igaza, max. döntetlen az eredmény, hiszen a rómaiak elvonultak, amíg a hunok még sokáig a helyszínen maradtak, összegyűjtvén a fegyvereket, a drágaságokat, a sebesülteket, vagyis szerintem is ők nyertek.
Nagyjából osztom én is az ő nézetét, bár az igazat megvallva a hun-magyar rokonság nem tűnik nagyon valószínűnek, inkább mi is olyan meghódított nép voltunk, akiket magukkal sodortak, ha egyáltalán valóban velük együtt jártunk ezen a vidéken.
Sajnos csak bizonytalan mendemondákat olvastam erről, olyan feltevéseket, amit semmi sem igazol, bár természetesen engem is érdekel ez, de csak normális, megalapozott vélemény, mert különben maradok annál, hogy: tudja a fene.
Esetleg ha belinkelnél valamit, amit komolynak látsz, azt megköszönném és elnézést az OFFért, de ez talán mindenkit érdekel valamennyire.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!