Jehova tanúi (és a többiek)! "Melyikhez kell nagyobb hit? "
A kérdést szándékosan tettem idézőjelbe, mert Jehova tanúinak egyik kiadványából idézem a kérdést. A kontextus az, hogy egy bizonyos biokémiai jelenség véletlenszerűen, vagy tervező által jött-e létre. De az én kérdésem NEM erre vonatkozik, hanem az idézett mondatra szeretnék fókuszálni.
Ez a kérdés azt sugallja, hogy ahhoz kell nagyobb hit, amelyik - adott összehasonlításban - kevésbé valószínűnek, ésszerűtlenebbnek, logikátlanabbnak tűnik. A sugallott válasz az, hogy persze, ez nem jöhetett létre, csakis Jehova tervezett munkája által, ehhez kell kevesebb hit, mert az evolúciót nem bizonyítja semmi. Ezzel a szemben a Biblia éppen hogy NAGYOBB hitre buzdít, Jehova tanúival együtt, akik előszeretettel idézik az alábbi "definíciót" a hitről:
"A hit a remélt dolgok valósága és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés (Zsid 11,1)."
Na most, ha a REMÉLT dolog valósága az, hogy nincs Isten, a NEM LÁTHATÓ dolog az evolúció évmilliárdos, nem reprodukálható folyamata, a MEGGYŐZŐDÉS pedig mikrobiológiai, genetikai, matematikai kísérletek eredményén, és azokból kiinduló racionális következtetésen alapul, akkor "melyikhez kell nagyobb hit"?
Röviden: furcsa ellentmondás, hogy a hitet, mint pozitív tényezőt határozzák meg, de bizonyos kontextusban már negatív, hiszen Jehova munkásságának elfogadásához kevesebb hit kell, míg egy hazugságnak beállított állítás elfogadásához több hit kell. Olyan kettős mérce illata van.
"De nem minden hívő buta vagy primitív"
"Normális ateista ezt hosszas vizsgálat után teszi. "
ezek szerint ateisták között is van aki nem az? -én nem fogalmaztam ilyen keményen. Mindenesetre sztem világos, hogy én róluk írtam.
"Szrintem óvakodj a felületes ítéletektől."
Azt teszem általában, és örülök, hogy a fenti kijelentéseiddel te is alátámasztottad, amit mondtam.
"ezek szerint ateisták között is van aki nem az?"
Van.
Ez miért meglepő? Vagy szerinted ők mind tökéletesek (kellene, hogy legyenek) ?
Létezik ateista, aki egyben hívő is: az ún. "erős" ateista úgy hiszi, hogy biztosan nem létezik egyetlen isten sem.
Mivel ez nem bizonyítható - ezért ez egy hit.
Kevés ateista hiszi amúgy ezt.
A hit - éppúgy, mint a racionális gondolkodás - egyfajta megközelítése a világnak.
A hit inkább jellemző a kis gyerekre (és a buta emberre) - mivel ehhez nagyon kicsi agykapacitás kell csak.
A gondolkodás sokkal nehezebb - viszont, HA KÉPES VAGY RÁ - akkor sokkal hasznosabb!
Okos embernek feltétlenül ajánlott!
Ez tipikus fellengzős ateista duma, de én nem erről beszéltem, hanem az ateisták önigazoló filozófiájáról, mely szerint az ateizmus többek között a "hit hiánya" is.
"A hit - éppúgy, mint a racionális gondolkodás - egyfajta megközelítése a világnak."
A hit és a racionalitás nem egymást kizáró tulajdonságok, mint azt a szűk látókörű emberek HISZIK. :-) Valójában egymás természetes kiegészítői. Egy racionálisan gondolkozó emberben éppúgy megvan a hit természetes formája, mint minden egészséges emberben, ezt kár lenne tagadni! Vagy azt állítod tán, hogy a múlt nagy tudósai, akik hívők voltak, akiknek köszönhetünk szinte minden ma ismert tudományos felfedezést, nem voltak elég racionálisak?
Én nem a vakhitről, vagy a hiszékeny hitről beszélek, mert ezek roppantul káros dolgok, mint a drog. Az is nyilvánvaló, hogy ma a legtöbb hívő valamilyen mértékben hiszékeny. De durva általánosítás lenne azt állítani, hogy mind!
Én a jól megalapozott hitről beszélek. Tudod mire gondolok? Egy szemléltetéssel tán jobban megérted:
Tételezzük fel, hogy földrengés romba dönti a fél várost, ahol laksz. Különféle ígéreteket lehet hallani a kormánytól, erről-arról, hogy majd segítenek, és minden gyönyörűen újjá lesz építve, mint azelőtt. De vajon, ha ezt az ígérgetéseket olyanoktól hallod, akik már sorozatban bizonyították a hiteltelenségüket, elhiszed-e tőlük. Ha nagyon hinni akarsz bennük, akkor is csak fenntartásokkal, igaz? Ám ha olyasvalaki tesz ígéretet a segítségre, aki már számtalanszor bizonyította a megbízhatóságát, bizonyára HISZEL neki!
Nos, így van ez azokkal is, akik alaposan megvizsgálták Isten ígéreteit és úgy találták, hogy az mindenkor megbízható volt. Több ezer évre előre leírt próféciák teljesedtek be halál biztosan.
"Ez tipikus fellengzős ateista duma"
Pontosabban?
Melyik része nem stimmel és miért?
"mely szerint az ateizmus többek között a "hit hiánya" is"
Pontosabban CSAK az. A szó is ezt jelenti.
Még pontosabban: a VALLÁSOS hit hiánya. Másféle hite lehet egy ateistának is.
"A hit és a racionalitás nem egymást kizáró tulajdonságok"
Ebben igazad van - addig, amíg mindkettő véges. A jelen világunkban ezek végesek.
"Én a jól megalapozott hitről beszélek."
Ami példát írtál, abban igazad van, és addig igazad is lehet, míg nem vallásos hitre gondolsz.
A vallásos hitek közül az egyik sem megalapozott!
Nem hogy jól - de semennyire sem az!
"Nos, így van ez azokkal is, akik alaposan megvizsgálták Isten ígéreteit és úgy találták, hogy az mindenkor megbízható volt. Több ezer évre előre leírt próféciák teljesedtek be halál biztosan."
Ez nem igaz, mert még senki sem tudott egyetlen próféciát sem mondani, ami i.sz. 200 és 2000 között teljesedett volna be és világos, érthető.
Isten pedig nem ígért semmit - a Biblia emberek műve.
Ha volt is mögötte valami isten - erről mi semmit nem tudunk, hanem mindent csak hiszünk.
Vakhittel - mivel NEM megalapozott.
"Melyik része"? A 14-es válaszod 2.-ik mondata.
"Még pontosabban: a VALLÁSOS hit hiánya. Másféle hite lehet egy ateistának is."
Teljesen mindegy, hogy mit jelent a szó, a hit, mint olyan, az ember veleszületett képessége. A példámban szereplő történet, melyet te rendjén valónak minősítettél, teljesen megfelelő analógiája az Istenben való hitnek! Az ígérettevőt lehet, hogy életemben nem láttad, de ha meggyőződtél róla, hogy megbízható volt eddig is, akkor valószínűleg meg fogsz bízni az ígéreteiben ezután is, HISZEL benne, méghozzá megalapozott hittel. Ezt nekem ne mond, hogy nem vallásos hit!
Istent sem láttuk soha, de a teremtési munkájának az EGYÉRTELMŰ bizonyítékait tisztán láthatjuk, tehát nem vakhit, hogy az alkotás, alkotót feltételez. Ha pl. a piramisokra nézel, szó szerint nem láthattad azok építőit, csak feltételezni tudod, hogy léteztek értelmes, intelligens emberek, akik megálmodták, megtervezték és kivitelezték. Miért hiheted? Mert a ház kőművest feltételez, erről meg lehet győződni. De a piramisoknak még az építésének a módja is a ködbe veszett, a mai napig is vitáznak róla, milyen módszerrel építhették - ráadásul annyi idő alatt, amennyit írnak róla, megépíteni. De semmi esetre sem állítanád, hogy nem tervezte egyetlen intelligencia sem, mert világosan látszanak az értelem és intelligencia nyomai rajta, pedig alapvetően nem bonyolult forma.
Ha ez a vizsgálati elv igaz a piramisokra, akkor miért ne lenne igaz minden fizikai létezőre az anyagi világunkban? Márpedig a piramisoknál szinte minden bonyolultabb! Ha csak a földet nézzük az állítólagos "véletlenek" hosszú sorával, akkor is összehasonlíthatatlanul komplexebb és valószerűtlenebb létezőről beszélünk, de sok materialista mégis kapásból rávágja, hogy a véletlenek és a "szükségszerűség" hozta létre.
Mit értesz "véges" hiten?
A Bibliában több száz prófécia szerepel, melyek nagy része már beteljesedett, sokszor hosszú idővel a lejegyzésük után, egy része napjainkban teljesedett, és néhány még ezután fog. Tehát 200 és 2000 között is több beteljesedett már.
"A vallásos hitek közül az egyik sem megalapozott!
Nem hogy jól - de semennyire sem az! "
Elég furcsa, hogy te minden vallást alaposabban ismersz, mint maguk a gyakorlói. De miért pont ezek nem megalapozottak semennyire sem? Semmi sincs a történelemben, vagy a régészetben amit akárcsak megközelítő mértékben kutattak volna pro és kontra. A történészek különben annyi baromságot képesek állítani -ki tudja milyen érdekből, persze azért sejteni lehet- hogy az már nevetséges. Persze jó pénzért akár nevetségessé is teszik magukat. Lásd finnugor elmélet.
Számomra sem kétséges, hogy a biblia 1 zagyvalék, amit évezredeken át sokan benyaltak. De attól még van valóságmagva ami nagyon is összecseng más -akár csak 1 pár száz éve ismert földrész- régészeti leleteivel. Apró nüanszokra gondolok, amik semmi képp sem magyarázhatók a szinte minden vallásra jellemző általánosságokkal. Ilyen véletlenek nincsenek.
Vagy ott vannak az említett piramisok szerte a világban. Senki nem tudja, hogy kik és miért építették őket. A hogyant sem tudják -mese szerű gyerekes magyarázatok vannak sok tízezer rabszolga vagy munkás évtizedekig tartó robotjáról. Na olyan módszerrel 100 évig sem jutottak volna sokra. Meg semmilyen ismert módszerrel olyan fejlettség mellett. Lézerrel is nehéz lenne olyan mm pontos munkát végezni, ráadásul úgy, hogy talán 2 egyforma tégla szerű elem sincs bennük.
Talán láttad már, mindenesetre megnézni érdemes
https://www.youtube.com/watch?v=E4xOKt2bUGU
meg a többi találgatást is
"Röviden: furcsa ellentmondás, hogy a hitet, mint pozitív tényezőt határozzák meg, de bizonyos kontextusban már negatív, hiszen Jehova munkásságának elfogadásához kevesebb hit kell, míg egy hazugságnak beállított állítás elfogadásához több hit kell."
Dehogy a kérdezőnek is válaszoljak: kedves Ozmium42, valóban sokkal több hit kell (ráadásul kellőképpen alá nem támasztott) a népszerű materialista eredetmagyarázatokhoz (szinte ahány materialista, annyiféle), mint egy legfelsőbb intelligenciában való hithez, aki mindent megalkotott, mert minden objektíven és elfogulatlanul megvizsgált tárgyilagos bizonyítékunk ezt igazolja.
Számomra a Biblia azért nem "zagyvalék", mert alaposan meggyőződtem róla, hogy mint történelmileg, mind tudományosan megbízható. Nagyon sok ember csak felületesen elfogadja mások felületes véleményét erről. Egyik jellemző példa erre az a gyakran hangoztatott vád, miszerint a Szentírás elején lévő két teremtési beszámoló "ellentmond" egymásnak. Pedig csak a felületesek terjesztik ezt, hiszen a két leírás pusztán különböző aspektusból közelíti meg a témát.
"Számomra a Biblia azért nem "zagyvalék", mert alaposan meggyőződtem róla, hogy mint történelmileg, mind tudományosan megbízható."
Jó ebbe a 2 témába nem megyek bele, bár a tudományossággal van gondom, de megértem, h a Bibliának nem ez a feladata.
A zagyvalékot azért említettem, mert az Ó- és újszövetség között kibékíthetetlen ellentétet látok. Az ószövetségi isten vérengző, gyerektől az aggastyánig mindenkit kiírtat, rasszista (kiválasztott nép), a tudást és a kíváncsiságot bünteti, stb. Szval gonosz lenne 1 apának, embernek is.
Jézus ennek pont az ellenkezőjét tanítja. "eltörlök minden törvényt...." Neki a goj is ember, stb,stb. Inkább rohadjak a gyehennában, mint hogy Jahvet kövessem. Annyira gonosz nem tudnék lenni. Igaz annyira jó sem mint Jézus.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!