A vallás alapköve a félelem?
Mit gondoltok arról, hogy az emberek azért választják a vallást, mert félnek a saját lényük örökre szóló kárhozatától, amennyiben nem vetik alá magukat a vallásnak ?
Én azt vettem észre, hogy a vallásos emberek félnek Istentől ( vagy attól, aki az ő vallásuk középpontjában áll , kivétel innen a buddhizmus mondjuk és még egyéb vallások , de most nem ez a lényeg ).
Alapvetően a vallásra tanított ember egy állandó Istenfélelemben él, amelyet később Istenszeretetnek gondol, de valójában az Istenszeretet az Istenfélelemre alapozódik és ez utóbbi erősíti meg az ember hitét.
Pszichológiailag is a félelem mindig nagyobb hatást vált ki, mint a szeretet. A szeretet mulandó, de a félelem örök ( Machiavelli ).
Az is megfigyelendő, hogy a vallásosok többsége úgy beszél Istenről, mint egy főnökről, akinek állandóan a szolgálatában kell lenni, állandóan meg kell felelni a szabályainak, állandóan dicsőíteni kell, mert ha nem felelnek meg a feltételeknek, akkor bizony keményen kell bűnhődni és ugye mi váltana ki nagyobb félelmet az emberekről, mint egy ilyen természetfeletti lény fenyegető leírása ?
A kérdés nem provokatív, véleményeket akarok olvasni !
További szép napot !
van is ilyen szó h istenfélő
szóval van alapja
A keresztény vallás alapja valóban a félelem. Gondolj csak bele. Ha van egy erőszakos gyilkos bűnöző, aki a gyilkosságai után megtér, megbánja a bűneit, az megbocsájtást nyer, és a lelke Krisztus mellé kerül. Viszont egy ateista, aki egész életében egy segítőkész jó ember volt, biztosan a pokolra jut, hiszen a bűntől való feloldozás és a "belépő a mennyországba", csak Jézuson befogadásával lehetséges.
A keresztény vallás egyik pillére valóban a félelem. A félelem az örök kárhozattól.
Félni az istent nem azt jelenti, mint félni tőle.
Gyerekeknél vagy az ő színvonalukon megragadt embereknél bizonyára fontos elem a pokoltól való félelem, de egy kicsit értelmesebb ember már csak fel tudja fogni, hogy mi az adott vallás lényege.
A vallás gyenge, elveszett embereknek való.
Akik nem tudnak a hétköznapokkal megbirkózni.
Ennél nagyobb tévedés nem is lehetne! Jézus első mondata a feltámadása után az volt, hogy: "Ne félj!"
Az egész kereszténység arról szól, hogy ne félj, mert meg vagy váltva. Akármi történjék is, nem kell félned, mert az Úr ott van veled. Akármilyen helyzetben is lennél, feltekinthetsz Krisztusra, aki ugyanúgy szenvedett, mint te. Nem tudod elszúrni az életedet, mert még ha az emberek mind el is hagytak, Isten előtt mindig újrakezdheted. Mások sem tudják elszúrni az életedet, akármit is kövessenek el ellened.
Ez a végtelen szabadság a kereszténység, a húsvét legfontosabb üzenete. A legszebb bibliai részek is erről szólnak, a "ne félj" fordulat több mint százszor kerül elő a Szentírásban. Amikor pedig a feltámadt Jézus először találkozik a tanítványokkal, a köszöntése az egész kereszténység lényegét és a keresztény húsvét örömét meghirdető üzenet (amivel azóta is minden húsvéti misén hirdetjük a feltámadást):
"Békesség veletek! Én VAGYOK, ne féljetek!"
Mindemellett igazat kell adnom a kérdezőnek, sajnos én is sok keresztényt ismerek, akiket a húsvét szabadsága helyett a törvényszegés és a büntetés félelme irányít, de ez egy teljesen torz hit. A kereszténység épp abban egyedülálló, hogy a mi Istenünk irgalmas Isten.
Vannak olyan nyomi vallási vezetők, akik itt hőbörögnek ateistaként.
Azt hiszik, hogy amiért ők birka tábort tartanak, még a hit nem igaz és ők meg a f..sza üzletemberek.
' Jézus első mondata a feltámadása után az volt, hogy: "Ne félj!" '
Persze, ezt elfogadjuk, hogy hitetek szerint ezt mondta.
Csakhogy ott van ám a 'ha'.
Ha ugye keresztény vagy, akkor nem kell félned, ha...
aztán jönnek a visszautasíthatatlan ajánlatok, amit az édes Jézus tesz, aki bölcs, aki kegyelmes, aki szerető, de nem ám mindenkivel, mert tud ő éles lándzsa is lenni, vagy kard, már nem is emlékszem pontosan, melyik.
A bolsevikoknál sem kellett félnie annak, aki feladta apját, anyját, vörösre tapsolta a tenyerét (nem illett ám abbahagyni) és a szeme sem rebbent a sok ostoba jelmondat hallatán. Először is párttagnak kellett lennie, ez egyezik, aztán teljes szívéből hinnie kellett az eszmében, ez is passzol és minden ítéletet zokszó nélkül fogadni mindkét esetben. A párt sohasem téved, ahogy Isten sem, legfeljebb a vezetők, de nekik szabad, az csak később derülhet majd ki.
Mit mondjak, Sztálin is jól megtanulta a leckét, volt kitől ellesnie, hiszen pap gyermeke volt. Sikerült neki ellehetetleníteni a szocialista eszméket.
De azért az összes fotón, szobron szeretettel mosolyog a népére, akiknek nem kell félni, de nem ám, ha...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!