Tudod, vagy hiszed Istent?
1. Miért feltételezi Tamás, hogy az ok-okozati láncolat nem lehet végtelen? Mi zárja ki, hogy az legyen?
2. Nem feltételezhetjük valaminek a létezését addig, amíg képtelenek vagyunk kölcsönhatásba lépni vele. Van itt egy súlyos prekoncepció, ami onnan ered, hogy nagyon régen az emberek komolyan vették az álmaikat, a téveszméiket és a hallucinációikat, és azokban megjelenhetett bármi irracionális, és több ezer év alatt pedig kiforrotta magát ebből a mai modern Isten-képzet. A baj csak az, hogy a régiek nem szellemlényekkel léptek kapcsolatba, hanem a puszta elméjük csapta be őket. Tehát ők feltételezték a látomásaik alapján, hogy léteznek azok, akiket összehaluztak, de az ő látomásaik nem kölcsönhatáson alapultak, hanem a puszta elméjük csapta be őket. A mai modern Isten-képzet pedig már nem is hasonlít ezekre, de mégis kizárólag ez az ősoka annak, hogy egyáltalán gondolkozunk fizikán túli lények létezésén. A zsidó próféták is csak hangokat hallottak, ha egyáltalán hallottak (hazudhattak is), de ezek alapján nem feltételezhetjük, hogy akit a fejükben hallanak, az tényleg egy rajtuk kívül álló autonóm entitás.
3. Hogy van az, hogy a szellemlények képesek hatni a fizikai világra, de a fizikai világ oldaláról nem lehet visszahatni rájuk, még a beavatkozásuk puszta ténye sem mutatható ki, illetve ha bizonyos vélemények szerint mégis vissza lehet rájuk hatni, akkor ezeket miért nem lehet a tudomány számára elfogadhatóan reprodukálni?
En meg vagyok gyozodve, hogy kell lennie!
Ennyi veletlen nem tortenhet meg. A Biblia tele van olyan profeciakkal, amik mar beteljesedtek, vagy a szemunk lattara teljesedik eppen. Nincs ilyen, hogy ennyi minden beteljesedik, es ez mint csak puszta veletlen. Most is folyton teljesednek.
Ehhez hozzajarul meg, hogy a sajat eletemben tapasztalom folyamatosan. Annyi veletlen, es tapasztalat tortent, hogy nem lehet, hogy ne letezzen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!