A keresztények ezt tényleg elhiszik?

Hisznek benne.

Az, hogy logikus-e, életszerű-e, nem fontos nekik.

Igen, hiszünk. Értékesebb hit, mivel bizonyságok alapul, nem úgy, mint a ti "véletlen-elméletetek".

Az egyeske által felhozott ige teljes egészében így hangzik, mert a hülyegyerek csak pár szót ragadott ki belőle, bizonyítva sötétségét:

1. Korintus 1:27 Hanem a világ

bolondjait választotta ki

magának az Isten, hogy

megszégyenítse a bölcseket; és a

világ erőtleneit választotta ki

magának az Isten, hogy

megszégyenítse az erőseket;

Bolondnak hisztek minket, nem? Magatokat meg bölcsnek. Gyengének gondoltok minket, magatokat meg erősnek. Nem így van? Erről szól az ige. Meg arról, hogy az ilyen nagyképűeknek mi lesz a sorsa.

"Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál." Példabeszédek 3:5

Nos igen, nyilvánvalóan a keresztények a bölcsek, a többiek meg a nagyképűek... :)

3-as válaszolónak:

Az első válaszadó vagyok. Azt írtad, hogy hiszed, amit a kérdező kérdezett, ergó keresztény vagy. Elég érdekes, hogy keresztényként lehülyézed a másikat, illetve sötétnek titulálod. Ez a keresztény szeretet? Köszönöm, ebből nem kérek.

A kérdés az idézett szöveg helytelen értelmezésére alapul.

Természetes dolog, hogy egy tanító elvárja tanítványaitól hogy azok hisznek szavaiban, de ezen, és több más alkalommal Jézus nem saját személyére célzott, hanem az 'Én Vagyok' -ra, az ember Isteni kilétére, az Isten egyszülött fiára/leányára a Krisztusra minden emberben. Saját személyéről beszélve Jézus az „Ember fia” kifejezést használta.

Ennek helyes értelmezése tehát aki hisz a saját isteni kilétében, …

Ez bizonyos tekintetben nagyon nehéz, egyrészt az ego, ez az árnyék- énünk folyton zavar bennünket, másrészt, a hit hiányából kifolyólag. A vallásos kereszténynek azon felül szinte lehetetlen hinni saját Isteni kilétében, hiszen az eleve Istenkáromlás lenne, és felületesen szemlélve ellentmond az írásnak. Úgy a vallásos keresztény inkább szó szerint veszi a szöveget.

Mégis igaz az, hogy a megfelelő hit segítségével akár egy hegyet odébb lehet tenni. De kinek van ma oly szilárd hite, saját isteni kilétében, hogy mondjuk a Gellérthegyet akár egy centiméterrel is odébb tegye?

Sok kérdés megoldódna ha beláthatnánk, hogy az ember Isten legelőbbre haladt céltudatos fejleménye, nem teremtménye.

Ez a célozgatás elég faramuci dolgokat hoz ki.

A kérdésből:

"Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi majd végbe, amelyeket én teszek, sőt nagyobbakat is tesz majd azoknál, mert én az Atyához megyek."

Vagyis aki saját magában hisz, az meg tudja majd tenni, amit egyébként is megtesz?

Ez nem valami komoly változás, értelmetlennek tűnik.

Vagy aki saját magában hisz, az meg tudja majd ismételni Jézus tetteit?

Mi szüksége van akkor Jézusra?

Nincs itt semmi célozgatás, a legértelmesebb egy az egyben, de ekkor is furcsa ez a kijelentés, láthatóan kábítás, nem valós közlés.

Az ego szintén egy furcsa dolog, vajon mi tartozhat bele? A tulajdonságaink mindenképpen, de ezeket egyrészt úgy szerezzük, tapasztalatokra építve, másrészt velünk született hajlamok, amik szintén a körülmények hatására erősödnek, vagy fékeződnek meg.

Hol van a határa a takarékosságnak például, honnantól fukarság, vagy az óvatosság és a gyávaság mértéke hogyan mérhető?

Többször esett már itt szó az egoról, de még senki sem határozta meg, mi is az.

Hit segítségével még nem tették odébb a Gellérthegyet, de bulldózerral megoldható, esetleg ásóval és lapáttal is, nagy tömegeket megmozgatva.

Az egyiptomiak lehet, hogy hittek a piramis felépítésében, de ettől függetlenül megmarkolták a pajszert is és a hatalmas kövek alá görgőket tettek, jól nekiveselkedtek és tízezer számra korbácsolták a rabszolgákat, serkentve az iparkodásra, mert hátha a hit nem elég és lám, igazuk volt.

Felépült a piramis, vagyis helyesen tették, hogy hittek az istenükben.

Szerinted a pajszer nem is kellett volna?