Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Istennek mi célja volt a...

Istennek mi célja volt a dinoszauruszokkal?

Figyelt kérdés
Csakmert több millió évig uralkodhattak a Földön.

2014. jún. 17. 00:41
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Már elég fejlett volt az agyunk 1000 éve, hogy egy csöppet belegondoljunk a dolgokba. Nem volt meg a megfelelő fejlettség és még a vallás is hátráltatott minket, de azért azt se felejtsük el, hogy Darwin is úgy írta könyveit, hogy mindenhol a vallás volt jelen."


Hátráltatott a vallás. Nekem ez furcsa. Mert érdekes módon Európa az ugrás szerű technikai fejlődés bölcsője. Pl. Kínában ahol jóval előbb ismerték a puskaport az iránytűt és olyan hajókat építettek amelyekkel egészen Afrikáig eljutottak a kínai felfedezők. S mindez még az előtt hogy egyáltalán Európában olyan hajót építettek volna amely alkalmas lett volna egy ekkora utazásra.

S még is Kína nem fejlődött úgy ahogy később Európa. Pedig ahogy mindenütt vallás volt jelen.

Egy olyan civilizáció ahol a vallás nem volt jelen még is megreked egy bizonyos technikai szinten. Pedig jóval korábban ismerték a fémöntés technikáját a könyvnyomtatást ezeket mind a Kínaiaktól vette át Európa ilyen-olyan módokon.

Említed a fizikát. Nos a fizika alapja a matematika. Érdekes módon az első iskolákat vallásos emberek hozták létre Európában. Aztán az is érdekes hogy amikor elkezdődött az hogy az egyház terjeszkedni kezdett és sorra épültek az egyházi épületek akkor.... De álljunk csak meg! Ahhoz hogy ilyen épületeket lehessen építeni ahhoz számolni kell ahhoz hogy számolni lehessen kell a matek mert ugye a terveket ki kell számolni hogy mihez mennyi anyag kell meg hogyan kell építeni.

Tehát nem csak kőműves kell hiszen itt nem egy parasztházról van szó hanem katedrális meg dóm és a többi. Amihez mérnöki munka kell és azt bizony nem lehet csak úgy megcsinálni ahhoz tanulni kell. Matematikát ami az alap. Az meglehet hogy a biológiában hátráltatásban volt része a tudománynak de hogy ez nem igaz a matekra és a fizikára az biztos. Mert itt Európában születtek meg azok a fizikai törvények amelyek a ma is használatos fizika alapjait képezik. Nem Kínában vagy a Föld más területén hanem a vallás által uralt Európában.

De miért pont itt? Miért nem egy olyan helyen ahol nem volt jelen a kereszténynek mondott vallás?

Nyersanyagban és emberi erőforrásban is jobban állt Kína. Mégsem fejlődött jobban. Sőt a mai napig kereszténynek mondott országokból koppintja a technológiát. Persze vannak saját fejlesztései. :)) De ez most nem ez a lényeg.

A helyzet az hogy akár hogy is nézzük a tény az hogy a vallásos Európa a technikai civilizáció bölcsője. Hiába voltak nagy gondolkodók a görögök még sem tudták annyira kihasználni a tudásukat hogy az hosszútávú előnyt jelentett volna nekik. Miután elterjed a kereszténység Európában akkor indult el technikai fejlődés. Persze volt egy olyan korszak is amikor valóban nagyon barbárak voltak a körülmények. De még is csak itt indult el a fejlődés. Az hogy hívő emberek szorgalmazták az iskolák építését ahol olvasni tanultak s mivel tudtak olvasni így megnőtt az igény az olvasni valóra kellett a könyv. S nem csak a Bibliát kezdték el nyomtatni. De igen is a Biblia volt az ami elindította az egészet. Ha nincs a Biblia s az hogy a hívő emberek ott volt a vágy hogy mindenkivel megismertessék a leírtakat. Hogy tanítsák az embereket írni és olvasni ami valljuk be hogy az elitnek nem volt érdeke. Akkor vajon napjainkban milyen szinten állna a társadalom? Hasonlítsuk össze az európai történelmet azokkal a kultúrákkal ahol nem volt Biblia. A Biblia üzenet mindenkinek szól és a hívők igyekeznek ezt el is juttatni mindenkinek. De ha valaki tud olvasni mert meg lett tanítva iskolában akkor könnyebb átadni az üzenetet hiszen elég lehet az is ha írásokat küldünk neki miután az alapok már megvannak tanítva. A Biblia mindenképpen fejlődést hozott a világba. Csak hogy ezt a fejlődést mire használták fel na az már egy másik kérdés.

S azt se felejtsük el hogy maga az egyház tiltotta azt hogy olvassák a Bibliát. Miért?

Miért tiltották? Bizonyos emberek csak a kiválasztottaknak adták át a tudásukat míg a hívő emberek igyekeztek azt mindenkihez eljuttatni. Az ilyen embereket meg szinte mindig megölték. Akkor kik is akadályozták a tudás átadását?

Lehet hogy azok akik féltették a hatalmukat? Aki akar az majd nézzen utána!

2014. jún. 19. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 Tom Benko ***** válasza:

@Vidiripi: Kína valóban nem fejlődött úgy, mivel ott is vallási formában irányították az államot, és egy idő után egyszerűen nem lehetett a keretekből kitörni. Ráadásul még az európai hódítók is megjelentek...

Mondjuk Európában is a fejlődés azután indult meg, hogy a reneszánsz korban felfedezték az ókori szerzők műveit, és a szellem felszabadulhatott a vallás önkényuralma alól. Az első iskolákat nem keresztények építették, éppen csak átvették a szokást az araboktól. Sőt, a kora középkorban a tanulni vágyó ember pont, hogy nem a kolostorok iskoláiba járt tanulni, mivel azok szimpla papneveldék voltak, hanem inkább az arabok által megszállt Ibér-félszigetre. Ott ugyanis nem korlátozták a tanítást egyetlen hazug könyvre.

Ha már építkezés... Az 1200-as években még abakusszal számoltak, bőrdarabokkal mértek területet, és egyetemi tananyag volt az osztás. Az épületek úgy készültek, hogy az építőmester a botjával meghúzta az épület alapjait, amit aztán a munkások kiástak. Nem véletlen, hogy a korabeli templomok és nagyobb épületek falai olyan baromi vastagok - különben egyszerűen összedőltek. Az építészet akkor indult fejlődésnek, amikor felfedezték a klasszikus matematikát, különösen a geometriát, ami addig egyházi indexen volt. A tudományos fejlődés akkor indult útnak, amikor a vitákat nem úgy rendezték el, hogy a kérdésre a Bibliából kikeresték a helyes választ, hanem elkezdtek vizsgálódni és kísérletezni.

Menjünk tovább. A matematikát valóban alig hátráltatta a vallás, mint látjuk, de mi a helyzet a fizikával? No, nézzük csak... Ahh, igen, Kopernikusz és a heliocentrikus világkép. Á, egyáltalán nem vallási okokból támadták... Brunót sem vallási okokból égették meg... Amúgy az egyház Newton munkásságát is sérelmezte, mivel kiderült, hogy a bolygókat nem cuki pufi angyalkák toszogatják ide-oda, hanem maguktól vonulnak. Szerencsére Newton kevésbé fertőzött vidéken élt, így különösebb hatása nem volt ennek. De Franciaországban még a XVIII. században is kiátkozták azt a papot, aki villámhárítót tett a templomra...

A geológia meg a biológia karöltve járt rosszul, ugyanis egymást erősítették például a Föld kora tekintetében - ami jelentősen több volt, mint amit a Biblia által lehetett számolni. Megint szerencsénkre ez vallás által kevésbé fertőzött területeken ment végbe.

Szóval a kereszténység totális uralma alatt pont, hogy nem volt fejlődés, inkább stagnálás. A fejlődés akkor indult meg, amikor szabad volt művelődni, amikor hozzá lehetett jutni az információkhoz egyházi cenzúra nélkül is.

Apropó, az egyház mikor is tiltotta a Biblia olvasását? Erre jó lenne valami forrást adni, ugyanis ismereteim szerint ez nem igaz. Egyszerűen csak nem trartották az átlagparasztot érdemesnek arra, hogy megtanítsák írni-olvasni (jóhogy, sokáig a szerzetesek körében sem volt igazán elterjedt ez a képesség...).

2014. jún. 19. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:

Vidiripi


„Megtiltjuk, hogy a laikusoknak megengedjék akár az Ó-, akár az Újszövetség egyes könyveinek birtoklását, kivéve, ha valaki kegyes szándékkal egy zsoltároskönyvet vagy az istentisztelethez szükséges breviáriumot, vagy a Mária-tisztelethez szükséges könyvet akar birtokolni. De kimondottan tilos még ezeknél a könyveknél is, hogy azok a nép nyelvén legyenek írva. Megparancsoljuk, hogy akiket rajtakapnak azon, hogy Szentírás van a tulajdonukban, azoknak házai vagy akár nyomorúságos kunyhói, vagy föld alatti rejtekhelyei romboltassanak le. Ezeket a személyeket üldözni kell, még ha az erdőkben vagy a barlangokban bujdosnak is, és szigorúan meg kell büntetni azokat is, akik az ilyeneknek menedéket nyújtanak.”


A többit később.

2014. jún. 19. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 I.B.T. ***** válasza:

Nos.

Nézzük, hogy is volt ez. Írták előttem, hogy (ami igaz is) nem szülhettek a világra egyből elektromos eszközöket. Előbb egy vallás kell amin elindulhatunk. Rendben, ezzel semmi problémám nincsen. A vallás (mint írták is) 50ezer éve jelen van kb. Az embernek fejlődni kellett, oké. De, felháborítónak tartom az emberi elvakult hülyeséget illetve azt a jelenséget mikor más, "okosabb" emberek direkt (mint írtad) hátráltatták a tudomány előrehaladását. Nevezzük barbárkorszaknak vagy említhetném az egyház oly mértékű befolyását, hogy mikor neves festők olyan festményt akartak alkotni, amin mondjuk nem Isten-Jézus-egyház-hívő-teremtés-stb összefüggés van akkor egyből jött a cenzúra. Jó... a csendéleteket meg stb-t hagyjuk ki. Olvastam ilyenről, néztem dokumentumfilmet, sőt még történelem órán is halottam róla. Ha hibás az egyház akkor miért nem váltjátok le vagy kényszerítitek rá egy reformációra? Régebben tudom problémás volt.

Az emberek többsége, ahogy ma is, nem igen ért a természettudományokhoz vagy legalábbis nem magas szinten. Ezzel minden rendben, nem lehet mindenki Einstein. Viszont az már nincs rendben, hogy megégették, cenzúrázták, kiközösítették az embereket (mint azt már írtam) a közéletből csak azért mert nem a Biblia (vagy más vallások) szemszögéből nézték a dolgokat. Tudod mi az érdekes? Igazuk volt. Lehet, hogy a megégetett "boszorkány" tényleg egy sátánista banya volt de lehet, hogy rájött egy-két összefüggésre. Nézzük más szemmel!: Ha mondjuk valaki írt volna egy könyvet amiben nem egy istenség vagy hasonló van, hanem egy olyan átfogó (ebben hiszek én is egyébként) fizikai-kémiai-biológia-csillagászati-matematikai erő ami meghatározza az egész univerzumot akkor vajon áttértek volna vagy ezt a vallást veszik fel alapból? A könyvben benne lett volna, hogy itt nem kell imádkozni, áldozni vagy hasonló! ha el akarsz érni valamit akkor tanulj (hozz létre iskolákat), találj fel, tegyél fel kérdéseket, amit felfedeztél tedd be a közösbe és ne várj isteni csodát hanem tegyél érte! Érdekes, nem?

Én azért Kínához azt hozzátenném, hogy a saját hülyeségük (vagy lehet hogy előrelátásuk, azért tudjuk mi lett velük amint nyitni kezdtek a világ felé... kinai rabszolgák által létrehozott vasútvonal stb. ) miatt maradtak le. Elég elzárkózott ország volt jó néhány évszázadig. Én ismét azt mondom, hogy nézzük más szemmel! Jó.. elterjedt a Biblia által az olvasás, stb... De mi lett volna ha csak az olvasás megy tovább és nem feltétlen a Biblia. Mi lett volna ha a keresztény vallás(más vallást is ideértve) nem viszi el valamelyest tévútra az embereket? Lehet, hogy Galilei-t nem tartanánk az első (elsők közt) igazán nagy hírű tudósnak aki még helyesen is gondolta a dolgokat. (teleszkop, napfoltok, stb...) vagy mi lett volna, ha egy nagyobb csoport elveti 100-200 év múlva a Bibliát és azt mondja: "Jó-jó hit meg minden, de én olvastam Arisztotelészt (nem gondolt mindent jól de...) és az szembe megy ezzel az egésszel. De én utána járok mi az igazság!!!"

Érdekes, nem?

Matekos részhez. Nem a görögök voltak az elsők akik matekoztak:D Mezopotámia, Egyiptom, sőt maják, stb... Én a keresztény "matematikus" Európára nem úgy tekintek, hogy ez volt az etalon, inkább úgy mint: ha már valahol fejlődnie kell akkor itt fejlődjön. Kifejtem: Kőműves? Voltak máshol is. Matematikus? Voltak máshol is, de itt volt a keresztény vallás ami összefogta. Ez rendben is van de ismét nézzük más szemmel! Ha nem dómokat meg stb-ket kellett volna építeni, hanem hagyták volna normálisan kiteljesedni az emberi képzelőerőt és nem cenzúrázták volna akkor lehet, hogy nem vitáznánk most az egyházról, Istenről.+minden más ágra ( tudományos) erdeztetve.

Ezt kötekedésnek fogod venni,de: amikor leigázták az európaiak az indiánokat,bennszülötteket akkor ez a nagy keresztény térítés/megismertetés olyanokhoz vezetett, hogy: indiánokat összeterelnek és ezt mondták nekik: "Na most ti hitetlen pogányok vagytok! Ezentúl felveszitek a keresztyénséget + még rabszolgák is lesztek. Jó lesz? Jó lesz. Ja és ha nem bírjátok a munkát akkor nyugi, hozunk majd szép erős fekete embereket délről ti meg majd el lesztek ásva valahova kereszttel a tetemetek felett..." Kicsit abszurdan fogalmaztam de...

Hiába próbáltak volna ellenkezni vagy hasonló, sokukra ráerőltették, sőt még ma is lehet olvasni hasonlót! írd be a keresőbe ha nem hiszed! én megtettem. (csak ma már ugyebár szépen, elsimítva mennek a dolgok...)

Sokan írják, hogy ők istenben hisznek és nem az egyházban. DE gondolkozzunk már egy kicsit kéremszépen! Az egyház eredetileg Isten "irodája". Na most ez az iroda olyan rémtetteket követett el mind az emberiség mind az emberek ellen, hogy az hihetetlen! Ha te tényleg egy olyan istenben hiszel amely hagyja, hogy az ő nevében több száz/ezer felnőttet/gyereket/nőt/férfit/fiatalt/időst küldjenek a halálba akkor hajrá! Ha nekem lenne egy nagyhatalmu szervezetem ami még a tudomány korában (21. század) is elég nagy befolyással bír és az én "zászlóm" alatt szörnyűségeket követne el az évszázadok és sajnos az évezredek alatt akkor biztos csinálnék valamit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! De Ő nem. Vagy igen? Mit?...

Valahogy így képzelem el: "Óóó de csodás! a gyermekeim a tanításim ellenében egymást gyilkolják a hatalomért, az egyház az én nevemben meghirdette a gyerekek keresztes háborúját, a korai tudósokat pedig megégették, száműzték. Lehet csinálni kellene valamit? Ááááá majd tanulnak a hibájukból mikor ledobják egymásra az atomot....

JÓSÁGOS ÉS IGAZSÁGOS VAGYOK AZ ÉN GYÖNYÖRŰ GYERMEKEIMHEZ!!!!!!

Mondok egy érdekes tényt az evolúcióhoz kapcsolódóan. Szaladj ki a vadonba és vegyél mintát egy tigristől vagy nyúltól, tulajdonképpen mindegy milyen élőlénytől. Vesd össze a sajátoddal/egy négerével/egy zsidóéval/egy kínaiéval. Tudod mit fogsz látni? Mi bizonyítja azt, hogy nem volt teremtés csak sima evolúció? Van a DNS-ekben néhány hasonlóság: kiemelnék egyet: cukorfeldolgozás. Bármelyik állatéban nézed meg mindegyikben ugyanazt a DNS-sort látod meg, mint az emberében. Nehogy azt mond, hogy azért van mer' Isten így akarta vagy hasonló mert....phuuu....

Bocs az offért.

Ismét belebocsátkoztam egy olyan vitába ami teljesen fölösleges volt hiszen nem változtat semmin az írásom, bár remélem igen.

Hanyagolom ezt a témát mert nincs vele mire menni. Néhány száz év (ha még meg lesz az ember) és a vallással 2 dolog történhet:

- Eltűnik mert bebizonyították az evolúciót minden hívő számára.

- Erőre kap: mondjuk tényleg lesz egy nagy háború és eltűnnek az értelmes emberek :D, majd az egyház ezt kihasználva (mint tette anno is) hatalomra jut.


Köszönöm, hogy végigolvasta a regényem, az aki végigszenvedte . Egy dolog van még amit elmondanék. Szerintem egy tudósnak 3 dolgot kell véghezvinnie!:

- Feltenni a megfelelő kérdéseket!

- Megtalálni rá a megfelelő választ!

- Megosztani mindenkivel!

2014. jún. 19. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:

Vidiripi


„Az első iskolákat nem keresztények építették, éppen csak átvették a szokást az araboktól.”


A számokat is onnét vették át. A könyv nyomtatást a fémöntést meg a kínaiaktól. Meg lehetne még sorolni. De épp itt van a lényeg. Hiába rendelkeztek ezek a kultúrák ilyen tudással még sem voltak képesek tovább fejlődni.

Ezzel szemben Európában ezeket a lehetőségeket sokkal jobban kihasználták. S ez bizony csak itt történt meg. Semelyik másik földrészen. Aztán persze innét szétterjed az egész világon és az USA lett a „gyermek” aki át vette a vezető szerepet. De azt a civilizációt is olyan személyek hozták létre amelyek így vagy úgy de hatása alá kerültek a kereszténynek nevezett Európának.


„Ott ugyanis nem korlátozták a tanítást egyetlen hazug könyvre. „


Ma meg egyetlen hazug elméletet tanítanak. Annak is az elavult tételeit.

A vallást el kellene törölni. Tudod mi a poén hogy a Biblia a Jelenések könyvében pont ezt írja meg. Tényleg egy hazug könyv lenne? De ha a vallásokat eltörlik már pedig azt írja. Akkor nem lehet hazug könyv. De jobb kérdés az hogy honnét tudták már akkor hogy így lesz majd? Persze lehet azt mondani hogy ráhibáztak. De az megint csak történelmi tény hogy a kereszténység „hajnalán” írták meg ezeket a dolgokat amikor kemény üldözéseknek voltak kitéve az éppen megalakult gyülekezetek.


„Ha már építkezés... Az 1200-as években még abakusszal számoltak, bőrdarabokkal mértek területet, és egyetemi tananyag volt az osztás.”


Abakuszt anno még én is használtam. Sőt van ahol a mai napig használják. Igaz a számológép a favorit. Megjegyzem az abakusz is kínai találmány. Persze most összeszedhetjük hogy mikor milyen eszközöket használtak de nem ez a lényeg.


„Az építészet akkor indult fejlődésnek, amikor felfedezték a klasszikus matematikát, különösen a geometriát, ami addig egyházi indexen volt.”


Bizonyára így van.


„A tudományos fejlődés akkor indult útnak, amikor a vitákat nem úgy rendezték el, hogy a kérdésre a Bibliából kikeresték a helyes választ, hanem elkezdtek vizsgálódni és kísérletezni.”


Ne már! Ez komoly? :D :D Tényleg volt olyan hogy tudományos kérdésekre a Bibliában keresték a választ?


„Ahh, igen, Kopernikusz és a heliocentrikus világkép.”


Ahh..igen! De: "Az V. század elejétől az ortodox kereszténység magáévá tette a 397-ben elhunyt Philastrius, bresciai püspök egyetlen, de annak a haláláig erőltetett ostoba tételét, miszerint földünk lapos és az körül keringenek az égitestek."


Püthagorasz, [kb. i. e. 570-500] maradandót alkotott a geometriában és a trigonometriában. Ő volt az első történelmi személy, aki felvetette azt a gondolatot, hogy a föld gömb alakú, és az égitestek körpályákon mozognak.

Miért van az, hogy sok ateistának halványlila segédfogalma sincs a különféle vallásokról, hitrendszerekről és az ezekkel kapcsolatos tényekről, így a különböző helyekről összecsipegetett tév- és félinformációk alapján ítélnek, és ezeket a félinformációkat hozzák fel?


„Amúgy az egyház Newton munkásságát is sérelmezte, mivel kiderült, hogy a bolygókat nem cuki pufi angyalkák toszogatják ide-oda, hanem maguktól vonulnak.”


Gondolom neked sincs fogalmad arról hogy ezt az angyalkás történetet semmi nem támasztja alá a Bibliából. Már csak azért sem mert ott az áll hogy Isten teremtett mindent és ő a Mindenható. Szóval az angyalokat is ő teremtette meg a bolygókat is.


„Szóval a kereszténység totális uralma alatt pont, hogy nem volt fejlődés, inkább stagnálás.”


Azt értem hogy ellene vagy a kereszténységnek. De azt már nem értem hogy miért nem látod hogy ahol nem volt kereszténység ott megrekedt a fejlődés. Nem stagnált hanem teljesen megrekedt. De akkor megint leírom hogy a technikai fejlődés bölcsője az a kereszténynek mondott Európa. Ez ellen kézzel-lábbal tiltakozhatsz meg hozhatod egyre másra az érveket hogy így meg úgy hátráltatta az egyház a tudományt de ez nem változtat azon a tényen hogy ahol még csak nem is hallottak a kereszténységről nem hogy gyakorolták volna ott még akkor fejlődés sem alakult ki mint amekkora a legnagyobb ellenállás idejében volt az egyház részéről a tudósok felé.

Csak és kizárólag ott indult el igazi technikai fejlődés ahol a kereszténység jelen volt.


„A fejlődés akkor indult meg, amikor szabad volt művelődni, amikor hozzá lehetett jutni az információkhoz egyházi cenzúra nélkül is.”


Nem a fejlődés az folyamatos volt csak hol gyorsabb hol lassabb. Hitlerék is égettek könyveket s azok a zsidók akik nagy tudás anyaggal rendelkeztek azokat is megölték egy ideológia miatt. Nem kellett a tudásuk. Valójában miről is szólt ez az egész? A hatalomról. Annak a megszerzésérél és mindenáron való megtartásáról. Ugyan úgy ahogyan napjainkban is pontosan úgyan így működnek a dolgok. Érdekes hogy pl. a napelem felhasználás nem kap állami támogatást nagyon sok helyen. Pedig nagyon is jól tudjuk hogy környezetbarát megoldást jelent. Ezt csak a példa kedvéért írtam hogy bizony a hatalom és a pénz felülírja a tudást.


„Apropó, az egyház mikor is tiltotta a Biblia olvasását?”


Ezzel kapcsolatban pedig már írtam.

2014. jún. 22. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:

Vidiripi


I.B.T.!


"Európára nem úgy tekintek, hogy ez volt az etalon, inkább úgy mint: ha már valahol fejlődnie kell akkor itt fejlődjön."


Ezt magyarázom én is hogy itt fejlődött sehol másutt és innét indult el az a tudás is amely ma megtalálható az egész világon. Hiába voltak olyan kultúrák ahol jóval előbb jelent meg a matematika magas szintű művelése ,mégsem bírt akkora jelentőséggel mint Európában.

2014. jún. 22. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen tévesek Vidripi következtetései a fejlődéssel kapcsolatban.

A keresztény vallás már ezer évvel a megalakulása után visszahúzó erővé vált, mind a tudományok, mind a technika, de még az erkölcsi kérdésekben is.

Ha csak a matematikát nézzük, ami pusztán absztrakció, ezért viszonylag semleges területnek tekinthető, de azt sem tűrték a legsötétebb időkben, a Sorbonon nem engedték tanítani, mert ott mindent bizonyítani kell és ez a módszer nem volt szimpatikus a szentatyáknak.

A fejlődés valódi motorja szerintem abban rejlik, hogy Európában egy viszonylag kis területen egymással állandóan rivalizáló, kissé különböző kultúrák azonnal átvehették egymás eredményeit.

Ha a politikát nézzük, rögtön látható, hogy az angol polgári forradalom hatása a későbbi franciaországi eseményekben megmutatkozik, amely viszont továbbgyűrűzött, még hazánkban is volt hatása, lásd magyar jakobinusok.

A hadakozás nagyon fejlett volt, mert az állandó háborúk ezt kifejlesztették és a technikai haladás ennek a számlájára írható, hiszen még manapság is a katonai kutatások viszik előre a világot, ez a fő mozgatórugó és mindig is ez volt. Az acélt is a kardok minőségének javítása miatt találták fel, csak később lett az ekevas is abból.

A vallás állandó fék volt a haladásra. A reformáció során a maradi elvekhez ragaszkodó katolikus egyházzal szemben álló felekezetek nem korlátozták a tudományos fejlődést, viszonylag szabad utat adtak a modern gondolatok megjelenítéséhez, ám ez a korábbi nagyfokú elnyomás egyenes következménye volt, amellyel minden téren szembeszálltak. Ekkor kezdődött meg a hittételek értelmezése, mondhatjuk, modernizálása, ami elengedhetetlen az emberiségnek, mert minden fejlődik, a tudományokon kívül az erkölcs is, a gondolkodásmód, de még a társas kapcsolatok is.

A társadalmi változások is kimutathatóan szerepet kapnak a fejlődésben és az egyház minden esetben egy konzervatív, maradi álláspontot képviselt, a letűnt világi berendezkedéshez ragaszkodva.

Nem akarom tovább bonyolítani, de Vidripi meglátásai tévesek, a valóság ennek éppen az ellenkezője volt, a fejlődés mindig az egyház ellenére történt. Kivételnek tekinthető a korai reformáció, amikor egyszerűen nem, vagy alig törődött a reformata vallás a tudományokkal, mondhatni szabad kezet adott neki, de később ott is kiépül az ellenőrzés, ha nem is akkora mértékben, mint korábban. Darwint például a reformátusok is vehemensen támadták, de más társadalmi erőknek engedve innentől a vallás elvesztette befolyását a tudományos világban.

2014. jún. 22. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:

"„Amúgy az egyház Newton munkásságát is sérelmezte, mivel kiderült, hogy a bolygókat nem cuki pufi angyalkák toszogatják ide-oda, hanem maguktól vonulnak.”"


Csakhogy a Katolikus Egyház nem egyenlő a kereszténységgel.


Ami pedig Newtont illeti, rengeteget foglalkozott a Bibliával, Dániel és a Jelenések könyvéhez olyan kommentárokat, írt, ami kenterbe veri némely mai, Bibliatudósok műveit is.

2014. jún. 22. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 Tom Benko ***** válasza:

@Vidiripi:

Az arabok meg még korábbról. Végül eljutunk az egyiptomi és mezopotámiai birodalmakhoz, mint forráshoz, még az abakusszal is (ami nem kínai találmány...).

A tanítással összefüggésben pedig csak annyit, hogy csakis stabilan alátámasztott elméleteket tanítanak, hazugságot kizárólag hittanórán. Mi több, nem is egyetlen elméletet, mert a tudományban több is van. Vagy esetleg ezek közül csak az egyik téved? (Mondjuk az már biztosan nagy kérés lenne, hogy mutass rá, miért hazug eme elmélet.)

Nem ráhibáztak. Inkább egyfajta reménykeltésként írták, hogy ne izguljatok, lesz ez még rosszabb is. Mondjuk a Jelenések könyve olyan szinten zavaros, hogy abból akármi is kiolvasható.

Képzeld el, volt. Később elég volt egy kellően nagy tekintély is (pl. Arisztotelész), de valós érveléstechnika nem létezett.

Hm. Püthagorasz nem volt éppen keresztény. Ellenben a Biblia ugyan kokrétan nem tesz említést a Föld alakjáról vagy a világ szerkezetéről, azonban a kapcsolódó írásokból igen jól lehet rekonstruálni, hogyan is nézett ki eredetileg szerintük a világ. De e tekintetben meg lehet nézni a kora középkori világábrázolásokat is.

Amúgy a vicces az, hogy az ateisták sokszor jobban tisztában vannak egy-egy vallással, mint a követőik...

Megint csak: nem a Biblia, hanem az annak talaján kialakult világkép volt ilyen.

Nem, ahol nem volt kereszténység, ott sem rekedt meg a fejlődés, csak éppen pont nem tudsz róla. Viszont ahol túl erős volt a vallásos hatalom, ott erősen lelassult.

2014. júl. 14. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Végül eljutunk az egyiptomi és mezopotámiai birodalmakhoz, mint forráshoz, még az abakusszal is (ami nem kínai találmány...)."


Lehet hogy nem kínai találmány. Még is onnét származik a legrégebbi régészeti lelet.

De végül is mindegy. Egyébként akkor is inkább Mezopotámia mint Egyiptom. Vagy Babilon.


"A tanítással összefüggésben pedig csak annyit, hogy csakis stabilan alátámasztott elméleteket tanítanak, hazugságot kizárólag hittanórán."


Halványlila elképzelésem sincs mit tanítanak hittanórán.

Linkelj már valami oldalt ami ezzel foglalkozik. Kérlek! Egyébként nem tartom kizártnak a dolgot hogy sok dologban tényleg hazugságot tanítanak.


"Mondjuk az már biztosan nagy kérés lenne, hogy mutass rá, miért hazug eme elmélet."


Melyik elméletre gondolsz?


"Mondjuk a Jelenések könyve olyan szinten zavaros, hogy abból akármi is kiolvasható."


Akkor olvass ki belőle akármit. Mondjuk valamelyik amerikai kosárlabdacsapat eredményeit. :)))


"Ellenben a Biblia ugyan kokrétan nem tesz említést a Föld alakjáról vagy a világ szerkezetéről, azonban a kapcsolódó írásokból igen jól lehet rekonstruálni, hogyan is nézett ki eredetileg szerintük a világ. De e tekintetben meg lehet nézni a kora középkori világábrázolásokat is."


Ezzel azt akarod mondani hogy a Biblia a kora középkorban keletkezett? Ha igen akkor a régészettel nagy baj van. Viszont ha nem akkor miről beszélsz?


"Amúgy a vicces az, hogy az ateisták sokszor jobban tisztában vannak egy-egy vallással, mint a követőik..."


A vicces inkább az hogy azok az emberek akik vallásosnak állítják be magukat sokszor azzal nincsenek tisztában hogy mi is áll a Bibliában leírva. Azt lehet hogy tudja hogy az egyháza mit tanít de hogy ezt a Bibliából alá is támassza na az nem menne neki. Aztán van az aki nem csak a Bibliával de még a saját egyháza tanításával sincs tisztában.

Ha mondjuk egy hozzáértő személy és egy operatőr kimenne az utcára és elkezdenék kérdezgetni az emberek hogy eltudnák e magyarázni az evolúciós elméleteket. Mit gondolsz hány átlagember tudná azt elmagyarázni? Addig bizonyára eljutnának hogy ha felteszik nekik a kérdés hogy teremtés vagy evolúció akkor kijelentené hogy szerinte melyik. De el is tudná mondani az elméletet?

Szóval belemehetünk ebbe a dologba de igazi jelentősége nincs a dolognak.

Ha lebontjuk egyénekre akkor már igen. De ha csak statisztikát csinálunk belőle akkor persze a világ vezető vallása az a számok alapján a kereszténység. De ha ezt feltételekhez kötjük akkor már lehet hogy simán megelőzné a Buddhizmus vagy az Iszlám.


"Nem, ahol nem volt kereszténység, ott sem rekedt meg a fejlődés, csak éppen pont nem tudsz róla."


Bizonyára így van.

De a tényen akkor sem változtat a technikai fejlődés bölcsője az a kereszténynek mondott Európa.

A kereszténynek mondott Európában születtek meg azok a felfedezések amelyek roham léptekben indították meg a fejlődést a világ többi részéhez képest.

2014. júl. 14. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!