Ha Isten valóban létezik akkor minek adott az olyan embernek életet mint én?

Szia.

Először is magaddal kellene tisztában lenned. Ezek a Te érzéseid, nem Isten akarata,

Tegyél fel magadnak önvizsgálati kérdéseket.

Mi vezetett oda, hogy így érezz?

Miért nem szereted a szüleidet?

Ha szereted akkor miért akarsz nekik bánatot okozni, életük végéig?

Miért nem kérsz tőlük segítséget?

Tűztél-e már célokat az életedben, hogy elérd azokat?

Ha nem miért nem?

Van-e olyan dolog, amivel szívesen foglalkoznál?

Miért azt az iskolát választottad, amibe jársz most?

És ezekhez hasonlók...

s Nem ártana erről beszélned, a szüleiddel. Biztos vagyok abban, hogy szeretnek téged, mert elsősorban azért vagy itt, mert Ők akartak téged, és értékes vagy nekik, amit nem hiszem, hogy elakarnak veszíteni.

Katy Weaver

Hogyan szeretnél meghalni?

Csak azért kérdezem, mert a legtöbben olyan halálnemet választanak, amiből a hülye is látja kívülről, hogy komolytalan a szándék. Például bebiztosítják maguknak, hogy az utolsó pillanatban már ne legyen menekülési útjuk. Miért is? Mert legbelül tudják, hogy amikor komolyra fordul a dolog, és szembesülnek azzal, hogy másodperceik vannak hátra az életükből, akkor már meggondolnák magukat. Hogy _annyira_ azért mégse akarnak lemondani az élet apró örömeiről, élményeiről, mindörökre és visszavonhatatlanul. Csak a szájuk jár, mert azt ciki beismerni, hogy depressziósak, és nem tudják feldolgozni az érzelmeiket, de őszintén magukba nézve meghalni azért mégse akarnak.

Pld bevesznek egy gyorsan ható mérget, ami, mire az elkezdi szétmarni a szöveteiket, vagy lassan görcsbe rántani a tüdejüket, mire gyötrelmesen fulladni kezdenek és felébred bennük az életösztön, már késő lesz. Vagy kiugranak jó magasból, mert tudják, hogy a becsapódás és szarrá kenődés előtti másodpercekben legszívesebben visszafordulnának, de a gravitációval már úgyse lehet vitatkozni.

Szóval azért kérdezem, DE TÉNYLEG KOMOLYAN, hogy hogyan szeretnél meghalni. Esetleg segíthetek benne.

„Hogyan öljük meg magunkat?” margójára…

December 8, 2013

[link]

A legtöbb "öngyilkos" valójában nem gondolja komolyan, csupán fel akarja hívni magára a világ figyelmét. Ezért van annyi "sikertelen" öngyilkosság, -- meg ezért másznak fel a turulmadárra, majd hagyják magukat „megmenteni”. Az ilyenek a legnagyobb önámítók, és nem lehet komolyan venni a "szándékukat" -- az öngyilkossági kísérletük inkább egy szánalmas próbálkozás arra, hogy a világ majd jól észreveszi őket, szánalmas életüket, hogy mennyire nem szereti őket senki, és majd jól elszégyelli magát, látván a tragédiát. Büntetni akarják a világot. A bekövetkező "siker" esetén éppen ezért csak inkább szerencsétlen balesetről beszélhetnénk. Valójában az történik, hogy a választott halálnem biztosítja, hogy ne legyen visszaút, amikor -- az utolsó pillanatban -- öngyilkosunk mégis meggondolja majd magát. Mert tudat alatt vagy nem, de érzi, hogy az utolsó pillanatban vissza fog riadni, mert rá fog jönni, hogy nem gondolta a halált igazán komolyan. Én biztos vagyok benne, hogy az ablakból, hídról kiugrott ember, zuhanás közben már mégis csak szeretné visszakapni az életét: hát éppen ezért ugrik ki, hogy amikor még meggondolhatná magát, már egész biztosan késő legyen.

Ültess a helyedre egy nyomortanyán élő kisgyereket, te meg ugorj ki az ablakon a tizedikről. Más örülne egy falat kenyérnek, te meg azt sem tudod hogy sajnáld magad jódolgodban. Azt mondod mindened megvan. Hány éhezőnek segítettél? Hány embernek adtál a ruhádvól, ha neked sok van, másnak meg kevés?

Hagyjuk, annyira el vagy foglalva önmagaddal, hogy azt sem látnád, ha Isten egy tucat segítségre szoruló embert tolna az orrod elé, akiknek te meg tudnánd menteni az életét.

Ugorj inkább.