A vallásosak szerint Isten miért van?
Pelgrim arra gondolt, hogy mivel a valóságot a tudatunkkal fogjuk fel, így az a tudatunk része, ezért csak szubjektív lehet, ami addig létezik, amíg a tudatunk. A másik iskola szerint a tudattól függetlenül is létezik valóság, ez még szintén nincs eldöntve.
Az a baj, hogy fogalmak nélkül akarunk beszélni olyan dolgokról, amik még a Bibliában sincsenek említve, pedig az az egyetlen objektív támasz vallási kérdésekben.
Nem tudunk válaszolni a kérdésedre, Filoszmen, mert még csak a szavakat sem ismerjük hozzá, nemhogy a jelentésüket.
# 18/19 ma 13:36
Isten létezése nem az én elképzelésemtől függ. De mivel én vagyok, kell hogy Isten legyen, én ugyanis fejleménye vagyok, mint a fa levele nem a fa teremtménye, hanem fejleménye.
Vidiripi
"...a teista leírások alapján isten a semmiből teremtett mindent. Vajon erre a szemléletre nem megsemmisítő bizonyíték a tudomány állítása, mely szerint nemcsak , hogy a világegyetem jól és precízen működik mindenféle beavatkozás nélkül, hanem a kialakuláshoz sem volt erre szükség, hiszen a jelen helyzetből egyre pontosabban lehet következtetni az első másodperc folyamataira."
Álljunk meg egy kicsit. Van e a tudománynak válasza arra hogy miért működik jól és precízen a világegyetem? S azt honnét tudják hogy mindenféle beavatkozás nélkül működik?
Mert vannak olyan dolgok amelyeket csak napjainkban fedeznek fel.
"A Biblia feltétel nélküli elfogadása nem sokkal több kérdést vet fel és sokkal több problémát generál, mint a világ és saját magunk természetességének az elfogadása, még a sok nem természetes vonással együtt is?"
Nem kell feltétel nélkül elfogadni a Bibliát. Ilyesmit nem állít magáról sem a Biblia sem Isten. Hogy valaki még is ezt teszi az az ő döntése.
"Álljunk meg egy kicsit. Van e a tudománynak válasza arra hogy miért működik jól és precízen a világegyetem? S azt honnét tudják hogy mindenféle beavatkozás nélkül működik?
Mert vannak olyan dolgok amelyeket csak napjainkban fedeznek fel. "
Szerintem a precíz és jól működés abszolút relatív. Ha másféle beállításokkal futna a világegyetem és abban egy tőlünk merőben más létforma élne, akkor ők is ugyanúgy feltennék a kérdést hogy "miért működik ilyen precízen hozzánk igazítva az egész?"
Holott lehet szimplán ok-okozati felcserélődés van, és nem a világegyetemet igazították hozzánk, hanem mi igazodtunk ahhoz.
"S azt honnét tudják hogy mindenféle beavatkozás nélkül működik?"
Szerintem se a beavatkozást létét se a hiányát nem lehet bizonyítani (jelenleg). milyen módszerrel lehetne a kettőt bizonyítani? nekem eddig még semmi nem jutott eszembe.
re Vidiripi, pelgrim, 24 : jó, de egy nagyon fontos mindenhol kimaradt: a kezdés, a KELETKEZÉS nincs meg (a tudománynak, és a közönséges gondolkodásnak)
Ami ezen a téren a legfontosabb: a saját tapasztalat a keletkezésre nézve. Erre kell figyelni: hogy keletkezik a gondolat? Ez egy keletkezés- és szolidáris minden keletkezés, semmiből->valami. Nem könnyű, viszont nehéz. Ugyanis, az alany, aki megfigyelhetné - már csak a keletkezettet tudja - a tárgyat tudja megfigyelni és nem a folyamatot, az eleven, keletkező gondolatot.
A gondoló-gondolkodás folyamata-gondolat
hármasságából az első(!) a gondolkodás, addig nincs alany sem tárgy!!!!(nem lappang az valahol, ahonnan előrántaná a gondolkodás) Kezdésnek a gondolkodáson gondolkodni hasznos. A további
Tanúságot tesz önmagáról.
"Súr:ezt hogyan gondoltad?"
-Nekem is tanúságot tett, 2014 02 10.-én, amikor energiával telve felmerült bennem az "archetípus" és láttam kb. az egész emberiség útját és jövőjét.
Nem lettem fanatikus tőle, de valószínűleg azt éltem át, amit nagyon sokan keresnek.
Jelzem: semmilyen személy, emberi alak, név stb. sem merült fel (!!!),
tehát :
az élmény TISZTA volt, mentes az antropomorfizmusoktól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!