Egy kis filozofálás: Abszolút vagy egyéni erkölcs?

Tegyük fel, hogy ott állnék Isten előtt?

Ránéznék Jupiterre és a fél szememmel Plútót keresném, de ha nem lenne ott, akkor nyugodtan gyönyörködnék Vénusz szépségében.

Közben futólag megállapítanám, hogy a Katolikusok tényleg elvetették a sulykot.

Megjegyzem, tisztában voltam vele.

Én szívesebben dörgölőznék Zeuszhoz, hátha rendelkezésemre bocsájtana néhány dögös nimfát, félistennőt, vagy Istennőt.

A katolikus Istennél meg örökké dolgozhatnék valami unalmas baromságot, amit a " jótevő " kiagyal a bárányainak. Perverz állat.

Ha elfogadod azt, hogy az embernek van lelke, akkor könnyű megérteni, hogy a vallás mindaddig tart, míg élsz, ahogy a lélek elhagyja a testet, ő onnantól kezdve elveszti a földi tudatot, azaz a nemzeti és vallási hovatartozását is. A lélek nem fog azon aggódni, hogy mi volt, katolikus vagy buddhista. Az a baj, hogy az ember túl földi központú, és a legkisebb nézőpontból tekint a dolgokra.

Az anyagi világ csak egy szint, vannak nála magasabb szintű világok, amiknek meg van a saját mechanizmusa, törvénye. Amikor meghal az ember a lélek eltávozik oda, ahonnan jött. Szerintem. Mindegy, hogy a Földön ateista volt, vagy keresztény egy helyre mehet.