Melyek azok a vallási ismeretek, amelyek nem kerülnek ellentmondásba a mindennapi tapasztalatainkkal, a józan ítéleteinkkel?

>Ki beszél az emberi hibákról?

A hibát mint a haragod egy lehetséges okát hoztam föl példának. Nem a hibáról beszéltem, csak használtam ezt a fogalmat. Lehet haragos mástól is.

> Nem ilyenek miatt jogos a felháborodás, hanem a társadalom tagjai ellen elkövetett bűnök ellen, hiszen azok alanya bárki lehet.

Az "ellen" és a "miatt" szavak használatában látok némi zavart, nem értem hogy mit akartál ezzel mondani.

> A szélsőséges sztoicizmus ugyanúgy ostobaság, mint a végletes liberalizmus. Hibákat meg lehet bocsájtani, de bűnöket nem.

A sztoicizmus eredeti jelentésében "szenvedélyektől mentesség". Talán félreértetted amit írtam. Nem írtam olyat, hogy minden érzelem rossz. Csak annyit írtam, hogy törekedni kellene arra, hogy az alacsonyabb rendű érzelmeket fölváltsuk magasabb rendűekkel. Ez mellesleg nem csak másoknak jó. Aki például gyűlölködik, haragszik, irigykedik annak szintúgy rossz. Az ilyen romboló érzelmek nem csak az érzelmek tárgyára vannak rossz hatással, hanem az érzelmek birtokosára is.

"Mi a baj a jogos haraggal? Emberek vagyunk ösztönökkel, erővel, akarással...nem bólogató birkák vagyunk."

Csakhogy a Biblia tanítása szerint az ember éppen attól ember, hogy tud uralkodni az ösztönein. Erre mutatott példát Jézus Krisztus a pusztában, amikor Sátán megkísértette.

A jogos haraggal - hangsúlyozom a Biblia szerint - a következő a helyzet: Az emberek amikor jogosan haragudnak, akkor rendszerint magára a bűnt elkövető emberre szoktak haragudni. A Biblia azonban különválasztja a bűnt, a bűnöstől. A bűnt semmiképpen sem lehet elfogadni, azonban a bűnöst szeretni kell, és munkálkodni érte, hogy meg tudjon változni. Jogos haragnak csak akkor van helye, ha az nem megy át személyeskedésbe. Például amikor Mózes lejött a hegyről a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákkal, és meglátta, hogy a nép bálványimádásba sülyedt, összetorte a kőtáblákat. De Mózesben nem voltak indulatok a nép iránt, hiszen könyörgött értük, hogy Isten bocsássa meg a bűneiket. Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy Isten a jogos harag miatti felháborodást is csak egyszer engedte meg. Mert Mózes amikor másodszorra is elvesztette a fejét, akkor annak már az lett a következménye, hogy nem mehetett be Kánaán földjére.

"Nem lehet elválasztani az embert a cselekedeitől"

De, külön lehet választani. Mert más az, amikor egy embernek azt mondod, aki rosszat tett, hogy "te egy senkiházi ember vagy, aki csak ártani tud", és más az, amikor azt mondod, hogy "amit tettél, az felháborító és elfogadhatatlan, de én hiszek abban, hogy más ember tudsz lenni, és segítelek is ebben." Nem mindegy ugyanis, hogy azonosítod-e az embert avval, amit elkövetett. Ez azért is lenne hiba, mert nem mindenki azonosul a tetteivel.

"Az állandó megbocsátásnak semmilyen építő, tanító jellege nincs, sőt, ha valaki nem tudja a határait, akkor neki nem lesznek határai"

A Biblia tud egy olyan titkot, amelyet sokan sajnos nem ismernek, vagy nem akarnak ismerni, ez pedig az az elv, hogy "a gonoszt jóval győzd meg." (Róm 12,21). Ebbe pedig beletartozik az, hogy mindig megbocsátunk a másiknak akkor is, ha az látszólag nagyon romlott. Egy ember nem változtatható meg egyik napról a máskra. Én pedig tapasztalatból tudom azt, hogy milyen az, amikor a folyamatos rosszat csak jóval viszonzod. Nagyon benne van a pakliban az, hogy a másik fél végül megtörik, és elindul a változás útján. Láttam már, és tapasztaltaim is ilyet.

"A kereszténység alaptévedése, hogy nem annak tekinti az embert, amik a cselekedetei."

Miért kéne annak tekinteni az embert, amit cselekszik? Vagy azt gondolod, hogy mindenki azonosul a cselekedeteivel? Bizony, gondolhatod ezt is, mert van olyan, aki igen. Vannak emberek, akik kifejezetten szeretnek másokat megbántani, mert ebben lelkik örümüket. Mások azonban felismerik ezt a fogyatékosságot, és már szabadulni akarnak tőle. Miért kéne utóbbiakat akkor azonosítanom avval a cselekedeteivel, amivel maga sem ért egyet, és el akarja hagyni? Lehet, hogy a te szemedben ő azonos avval, amit tett, de az én szememben nem.

"Nem a bűnt kell szidni, hanem az egyén jellemét, ami sokszor veszélyes mások testi-lelki épségére, a társadalomra"

Szerintem veszélyesebbek a társadalomra az ilyen gondolkodás, ami a jellemváltozás helyett a jellemkritikára teszi a hangsúlyt.

"Milyen alapon kellene megbocsájtani?"

Nem kell senkinek sem megbocsátani, mert senkit sem lehet erre kényszeríteni. A keresztények mindenesetre azért bocsátanak meg, mert Krisztus is megbocsátott nekik.