Hol volt isten hitler korában?
Hitler megölt nagyon sok zsidót, ekkor hol volt isten? Miért nem védte meg a kiválasztott népét? Miért hagyta, hogy az ő népét irtsák?
Ha isten annyira szereti az embert, miért nem törődik velünk? Esetünkben a kiválasztott népénél miért tűrte, hogy megöljenek közülük megannyit?
Ha egy isten kiválaszt egy népet és azt mondja, hogy: istenük leszek, ők pedig az én népem - akkor miért hagyta el őket, ahogy tette a saját fiával is?
hitler egy anyagelvű világ lakója volt.
mint ahogy a zsidók is.
isten ebbe hogy szólhatott volna bele?
Szia!
OFF!
A zsidók törikönyvén kívül, hol olvastál olyant, hogy ők a kiválasztott nép? Tehát önmagukon kívül, ki állitotta ugyanezt róluk?
dex!
Az Ószövetség gyakorlatilag a zsidók történelemkönyve.
Nem csak a Zsidókat irtotta ki Hitler, annak ellenére, hogy a felesége Zsidó származású volt, és ez bizony gyalázat, kedves Kérdező.
egyébként kedves kérdező felhívom a figyelmedet, hogy ezt a Háborút a Zsidók fizették a saját népük ellen.
Egyébként pedig Jézus megölése óta nem a kiválasztott népe ez a nemzet, mert Jehova elhagyta őket, és a nemzetek felé fordította a figyelmét, azon belül is azokra akik megtermik az akaratának gyümölcsét.
Sőt bár nem túl sok de közel 2000. Jehova Tanúja is áldozata lett ennek az elmebetegnek, és Jehova nem avatkozott bele, mert jelenleg még Sátán uralkodik,
Sőt nem egy Roma származású embert is nem csak kísérletként használtak fel, érzéstelenítő nélkül, és sokakat meg is öltek bár nem annyit, mint az Izraeliták közül.
Egyébként pedig a háborúban a legnagyobb fő bűnös a magát Isten és Jézus követőinek tartott egyházak akik mélyen támogatták a háborút, még a zászlókat is ki tették a templomok tetejére.
S ha már Istent kérdőre vonod, akkor kezd azokkal akiket ma továbbra is hatalmas támogatottságnak örvendenek az emberiség legtöbbje közül elfeledve ezt a hatalmas szörnyű tettet, de a Teremtő nem felejtette el és megfogják kapni a támogatóikkal együtt a "jutalmukat"
S bár most még fényűzésben élnek ezek az "Istent szerető" emberek, de már ne sokáig.
Bocsáss meg de a Fia önként vállalta ezt a mi érdekünkben nem kényszer hatására.m Ezért pedig senkit nem hibáztathatsz, mert ha ez a megváltás nem történik meg akkor neked is meg mindenkinek akiért meghalt továbbra is hiába való lenne az életük.
És ezért inkább legyél hálás, és ne az Istent támadd, hanem azokat akik miatt itt tartunk.
Ki irányítja a világot szerinted? Mert nem a Teremtő az biztos, mert Jézusnak a királysága nem része sátán világának. Így azokat vond kérdőre akik ezért felelősek, és ne a Teremtőt.
Maga Jézus pedig kijelentette:
"Elvétetik tőletek Isten országa, és olyan népnek adják, akik teszik azt amit Isten kér"
A Zsidók felrúgták a Jehovával való szövetséget, és elfordultak Istentől, mint oly sokszor a választottságuk alatt is Idegen isteneket imádva, meg imádatot bemutatva.
a szövetség követét Jézust meg megölték, és akkor még majd mindjárt még "kezet is csókol nekik" a Teremtő.
Meg még mit nem.
"pusztán hagyatik a házatok, mert nem ismertétek fel a meglátogatásotok idejét"
Nincs templomuk, és soha nem is fogják felépíteni, mert akkor azt jelentené, hogy Jehova újra mint nemzetet támogatná. Mert Jehova háza mindig is azt jelentette, hogy velük van, mellettük áll.
ez megszűnt kedves kérdező.
Jézus eljött elfoglalta a trónját, és most begyűjti választottait.
S az bárki lehet, aki elég alázatos ahhoz, hogy alávesse magát Jézus vezetésének, és nem képezi részét Sátán világának.
Katy Weaver
Pietrosol!
Azt azért remélem te is belátod, hogy az Ószövetségi Isten ugyanaz az Isten, amelyikben a kereszténység is hisz. Mindkét könyv a kereszténység szent irata.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!