Hogyan "élte túl" idáig a kereszténység, ha az egész vallás alapjaiban romba dől?
Kifejtem mire gondolok.
Az egész vallás az eredendő bűnre épül. Mindenki ismeri a sztorit. Ezután jött Krisztus és megváltott minket, legalábbis azt, aki hisz benne.
Na már most az egyházak, felekezetek, mind egytől egyig az vallják, hogy Isten jóságos, "maga a szeretet", "az egyetlen üzenete a szeretet", és más klisés szövegeket, amiket jól betanultak. Na de ácsi! Ha Isten tényleg olyan szerető és jóságos lenne, mint ahogyan azt az egyházak beállítják, akkor valóban büntetné kollektívan az emberiséget, a még tudatlan (a jó és a rossz, sőt a bűn fogalmát sem ismerő) emberpár engedetlenségéért, amit persze előre tudott? Mert ez maga lenne a gonoszság.
Tehát Isten vagy nem maga a szeretet, tehát hamis az istenkép -> romba dől alapjaiban a kereszténység
Vagy Isten szeretetteljes és jóságos, tehát nem büntetné kollektívan az emberiséget, ergo lényegét veszti a megváltás, hisz nincs mitől -> szintén alapjaiban dől össze a kereszténység.
Ha ezt valaki nem látja, akkor az nem is akarja. De hogy ennyien lennének?
Dexter, Netbakter! Egyetértek.
Egy isten így, meg egy isten úgy, de a fő isten is már elve három az egyben. Meg Mária, meg Jézus. 7, azaz hét darab különféle angyal. Sátán, a gonosz isten.
Ja, és én is 5000+ szentről tudok.
Tiszta görög panteon, csak ezt nem vallják be.
Az vágjátok eredetileg hogyan akarták szenté avatni II. János Pált?
Ugye a szentéavatás feltétele a csodatétel. II. János Pál lengyel nemzetiségű, és azthiszem 2009-ben történt egy baleset a szintén legyen származású Robert Kubica F1 pilótával, ami majdnem végzetes volt. Azt akarták bemagyarázni, hogy az ő közbenjárásának és imáinak köszönhetően élte túl a balesetet. Értitek... még véletlenűl sem az orvosok mentették meg. Csoda volt! II. János Pál csodatétele.
Persze aztán ejtették az ötletet. Ők is rájöttek közben, hogy nem a 15. században élünk és ekkora f...szságot már nem lehet velünk megetetni. :)
1, Keresztyén=katolikus a hozzászólók szerint, elfeledkezve, hogy az őskeresztények idejében nem voltak csudák, szentek stb.
2, Tudományosan akarják a kereszténységet elemezni. Illetve dehogy akarják, csak egy kis péntek délutáni trágárkodással tarkított csetelést folytatnak...
3, Aki tudományosan keresel választ, akkor ugyebár soha nem fogja találni, s örökre ateista marad, de hát az is AKAR lenni. Egyébként a Teremtés könyvében az isteni többes a Szentháromságot támasztja alá.
4, Ábraháméknak valóban volt saját többistenhitük, abból hívta ki őket Isten.
"Ábraháméknak valóban volt saját többistenhitük, abból hívta ki őket Isten."
Tehát hittek El-ben, Jahve-ban, Asherat-ban és még több istenben, és ebből hívta ki őket az egy Isten, akik történetesen szintén Jahve-nak hívtak. Aha.
"Tudományosan akarják a kereszténységet elemezni".
Nem csak elemezni szokták, hanem cáfolni is a létjogosultságát.
Richard Dawkins - Isteni téveszme.
Hajrá!
"Aki tudományosan keresel választ, akkor ugyebár soha nem fogja találni"
Nézzük csak mit mond a keresztény hit:
1. A föld előbb létezett mint a nap - Tudomány álltal cáfolva
2. Ádám és Éva a két első ember, akiket isten a saját képmására teremtett - Tudomány álltal cáfolva
3. A föld nagyjából 6000 éves, minden egyes teremtési nap kb. 1000 évnek felel meg - Tudomány álltal cáfolva
Folytassam? Nekem nagyon úgytűnik, hogy a hit álltal adott hamis válaszokat egyre jobban háttérbeszorítja a tudomány álltal nyújtott VALÓDI felismerés :)
"örökre ateista marad, de hát az is AKAR lenni"
Távedés. Mutass bizonyítékot Isten létére és elismerem hogy létezik. Nem akart kérdése. A gravitációban sem azért hiszunk mert akarunk benne hinni.
Egy észrevétel a kérdéssel kapcsolatban:
Az ilyen kérdéseknél mindíg megengedőek vagyunk Isten létével kapcsolatban. Innentől kezdve viszont teljesen értelmetlen vitatkozni az erkölcsről, az eredendő bűnről, Isten ellentmondásosságáról, stb...
Ez olyan, mintha arról vitatkoznánk, hogy szabályszerűen jár-e el a fogtündér, hiszen nem fogad el számlát a fogért cserébe. A kérdés irreleváns, mert nemlétezik a fogtündér.
Csak ennyi tudománytalan dolgot gyűjtöttél össze a Bibliából? Vagy talán csak az első oldalig jutottál? Ha jól megnézzük, majd minden versben lehet találni ilyesmit.
Én várom egy nemzetközi jogvédő megjelenését is, mert tele van a Biblia jogsértésekkel. Például, hogy a csecsemő fejét a kősziklához kell csapni.
Aztán jöhetnek a történészek is a kifogásaikkal... Hogy a nyelvészeket és az irodalmárokat ki ne hagyjam...
A Biblia olvasásához alázat kell! Naivvá kell tenned az elmédet! Erre írja az Újszövetség, hogy a "testnek bölcsessége a lélek ellensége". Viszont "a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés". Ha majd életed egy válságos pillanatban lesz, talán a racionális gondolkodásod is csődöt mond, elolvasod pl. a hegyi beszédet, s majd csak mosolyogsz magadon, hogy mit is kérdeztél itt a gyakorikerdesek.hu-n.
Továbbra is csak "demagóg" tudok lenni.
Mit tennél 2 óra 45 perckor, mikor már csak 15 perced maradt?
"Csak ennyi tudománytalan dolgot gyűjtöttél össze a Bibliából?"
Nem gondolom hogy Bibliaismeret órát kéne tartanom.
"A Biblia olvasásához alázat kell! Naivvá kell tenned az elmédet!"
Imádom az ilyen tipikus vallásos élsimítást és mentegetőzést. Bla bla bla... kifogás kifogás után. Amikor mér kifogytatok az érvekból akkor jön az arrogáns és makacs mentegetőzés. A kedvencem még a "dehát ez allegórikus" meg a "nem szó szerint kell venni". Bár belátom nehéz elfogadni az igazságot. Főleg ha elvakít a hit.
"Mit tennél 2 óra 45 perckor, mikor már csak 15 perced maradt?"
Rátapintottál a lényegre. A hit többekközött a félelmed használja ki. Hogy félsz és nemtudod elfogadni az elmúlást. Ez nem egyszerű feladat, igaz. De a félelmed semmit nem fog valóssá tenni. Nem teszi valóssá Isten létét, sem az ima létjogosultságát. És igen. Valóban demagóg voltál :)
:-) Háhá, végig olvastam, ennek így nincs értelme, hagyjuk.
3 dolog lehetséges:
1, halál után nincs semmi
2, halál után más jön, mint a kereszténység
3, kereszténység
Szerintem a 3-as szcenárió lesz, de HA nem, akkor szurkolok, hogy ne az 1-es legyen, hogy kiderüljön, melyikünknek volt igaza. :-)
Én már többet a Valláskritika témakörbe nem írok, nincs értelme. :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!