Nagyobb hangsúly az evolúció oktatására?
Jó néhány gyakoris kérdést olvasva rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amiért az emberek nem "hiszik el", illetve cáfolgatni akarják az evolúciót, az az, hogy lövésük sincs róla, hogy mi az.
"Miért nem alakul ma át majom emberré", "hogyan lett élõ a semmibõl", "halból oroszlán lett" és hasonló baromságok.
Nem gondoljátok, hogy sokkal alaposabban és részletesebben kellene oktatni az evolúciót, hogy megértsék a fiatalok, és nem csak átugrani rajta 1-2 óra alatt?
Nem kapcsolódik szorosan a témához, de azt sem ártana alaposabban elmagyarázni, hogy a mai fõ vallások sem különböznek túl sokban a korábbi kihalt vallásoktól, és nem kéne komolyabban venni, mint egy ókori mesegyûjteményt.
Én erről az oktatásosdiról pont tudnék nyilatkozni mert benne voltam a témában bónuszfeladatok miatt.Engem visszahívtak volt gimimbe és kérték hogy nyílt napok alkalmával egy két előadást tartsak csillagászatról a 10-eseknek. Meg is voltak az előadások,az egyik űrkutatás történetből volt,a másik meg planetológiából,aminek szerves része az űrkutatás történet.Jóelőadóhoz híven a végén feltettem a kérdést"Van-e valakinek az elhangzottakkal kapcsolatban kérdése?"
Hú...
Volt olyan aki a Föld mágneses terének miértjére kérdezett rá,volt olyan aki a csillagok energiatermelésére kérdezett ,de még olyan is volt aki a nyomorult "nem volt holdra szállás" konspirációs dologgal jött elő.
Ismétlem,ez egy 10-es osztályban,az ELTE egyik gyakorlóiskolájában kémia-biológia,és általános szakon volt.Szóval azt akarom az egésszel mondani hogy lehet akármilyen mély az oktatás,nemfigyelő diákok mindig lesznek.Például a mágnesességről már 8.-ban tanítanak.Akkor miért kérdezte meg a 10-es gyerek a Föld mágneses terét,ami semmiben nem különbözik egy mezei dinamótól?Azért,mert taníthat fizikát maga Eötvös Lóránd professzor is,a diákok fele akkor se fogja megtanulni.
Ugyan ez a helyzet az evolúcióval.Most belemehetnénk már 8-ban a genom világába,de a többséget nem érdekli.Akinek pedig otthonról még vallásos kitettsége is van,azon nem az iskolafog változtatni,ráadásul ha nem is érdekli a téma.Csak abban reménykedhetünk hogy az idióta kreacionista nemzedék nem adja tovább a hülyeségeit a következő generációnak.
Miért kérdezte meg a mágneses dolgot tőled?
Ha én most kérdezem tőled, hogy mi a különbség egy proton és elektron között, ki fogsz röhögni, pedig nagyon komoly kérdés és nem hiszem, hogy sokan tudják a választ.
Ha valaki nem akarja megtanulni, vagy nem figyel, az valóban nem fogja tudni. Ehhez kapcsolódik a másik oldal, hogy nem figyel, mert ő azt hiszi, tudja, így viszont csak későn (vagy ha nem kérdezik túl részletesen, sosem) derül ki, hogy egy frászt. Az ilyen "á, én tudom"-ból lesz később a kapitális félreértés meg az "evolúció hülyeség". Szerintem ez több embert érint, mint a "kreacionista hit" (hogy elvből az egész ötletet elutasítja, mert a Biblia és kész). Mondom ezt úgy, hogy egyetem, biológia szakon evolúcióbiológia vizsgán (!) derült ki, hogy a 100 fő közül jó, ha 30 kapisgálja, mit jelent maga az evolúció. Már maga a definíció, mechanizmus meg alaposabb dolgok elő sem kerültek. Pedig előtte elvileg fél évet végighallgatott a tárgyból, felkészült, volt középiskolai oktatás, egyszer még az érettségire is felkészült, nem ekkor jött először elő a probléma. Azért ilyenkor nem lehet csak a középiskolai biológia oktatásra kenni a dolgot.
(Egyébként van olyan, hogy a tanár azért szalad át a témán, mert ő sem érti egészen. Bár ez talán ritkább eset... de én csak ilyen tanárokkal találkoztam gimnáziumban. Sajnos.)
" 100 fő közül jó, ha 30 kapisgálja,"
Az szép!
Bocs ha konyhanyelvű leszek:
-Elektron:
-Q kicsi részecske,elemi részecske
-A proton tömegének 1840-ed része a tömege
-Az atom tömegének jelentéktelen részét képviseli
-legjobb tudásunk szerint nem bomlik el
-Részecske-hullám természetű
-rendelkezik spinnel,ami a mágneses sajátsága a részecskének
-negatív elektromos töltésű
-Proton:
-Pozitív töltésű
-Jelenlegi tudásunk szerint 10^30-on év alatt elbomlik
-tömege a második legnagyobb (nála csak a neutron nehezebb)
-felépül 2 up és egy down kvarkból
-Az atomokban az atommagban helyezkedik el,és a rendszámból tudjuk kiolvasni a számát
Ha ezt tudod akkor a középiskolai tananyagnak az alapjával tisztában vagy,ennél többet az atomokról és részecskékről már csak egyetemen kell tanulni.
Mit jelent a részecske és miből van?
Mit jelent a tömeg és miből van és mitől lesz több?
Ha több van belőle, mi lesz más?
Hogy érted, hogy nem bomlik el az elektron? Miért? Hogy bomolhatna el?
Milyen az a hullám természet és mi köze van a tömeghez?
Mi az a spin? A részecskének mitől lesz mágneses sajátsága? A tömegétől?
A negatív elektromos töltés miben más a pozitívtól? A tömegtől?
Mi az a töltés? Mi okozza? Miért?
Kedves Lost in the Darkness, te nem jártál iskolába?
Vagy nincs kezed, hogy kinyiss egy könyvet, rákeress dolgokra a neten?
Én egy műszaki középiskolában tanultam. (mondhatni réges régen, egy messzi, messzi galaxisban)
Nem voltam rossz tanuló, de mihelyt kikerültem az iskolapadból, úgy alakult, hogy teljesen más területen kellett vitézkednem.
Ma pedig nem tudok érdemben segíteni a 15 éves lányomnak, ha a tehetséggondozó szintű matek és fizika feladataival nem tud önállóan megbírkózni, mert a tudásom passzívvá vált.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát.
Az eredeti kérdéshez meg annyit, hogy akit érdekel a téma, az akár önállóan is foglalkozni fog az evulúcióval, akit meg nem, annak mindegy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!