Az egyház miért cenzúrázta ki Jézus beszédeinek a nagy többségét amikor összeállították a bibliát?
És miért minősítették apokrifnak?
Hogy jönnek ahhoz, hogy farizeus módra kérdőjelezik meg Jézus beszédeinek a nagy többségét?
És kényük kedvük szerint elrejtenek az emberek elől Jézusi tanításokat és beszédeket és a kezükbe nyomják a saját maguk által kreált ókori szövegekből összefoltozott az ő gondolataik és kényük kedvük szerint jónak ítélt Bibliát és aki nem hajlandó vele hasonulni azt nem tartják tiszteletben megtörik emberi méltóságában, megszégyenítik, pogánynak, eretneknek nyilvánítják a középkorban.
Második!
Mivel semmi bizonyíték nincs Jézus létére (a történelemtudósok egyként mondják, hogy sosem létezett), így azt lehet a szájába adni, ami a klérusnak kell.
A történelem bohòcok mondtak már sok mindent. A tudòsok mások.
Egyébként semmit nem vágtak ki, mert régen is gyökeresen megsértették a könyv tartalmát, már ha megtörtént a bohòcok kitaláciòja.
Jézus beszédei? Muris lehetett amint az apostolok ott loholnak Jézus nyomában diktafonnal, jegyzetfüzettel a kezükben.
Soha nem az volt a fontos, hogy Jézus mit mondott (ha egyáltalán mondott valamit), hanem hogy mit akarnának tőle hallani.
Lost in the Darkness (R.I.P.)!
Nagy mellénnyel pöffeszkedsz a hit köntösébe bújva! Az itteni "munkásságod" kimerül a a kisstílű provokációban. Nagyon okosnak képzeled magad, hiszed, hogy az igazságot fellelted, de vigyázz az igazság olykor csalfa, sok igazság, amihez ragaszkodunk javarészt a mi szemszögünkön múlik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!