Mit ér az ember élete Isten nélkül?
Kezdjük a legelején, megszületünk, késöbb oviba járunk aztán suliba, majd dolgozni.
De minek?
Úgy értem minek, ha úgyis meghalunk és az eddigi munkánk semmibe vész, mert a halál után nincs semmi.
Az ember már egészen kicsi kora óta azért gürcöl, hogy egyszer boldog legyen.
És azt hiszi, hogy ha biztos anyagi hátteret tud ki építeni magának akkor az már = a boldogsággal.
Nekem ezt sikerült is elérni, mégis úgy érzem mintha be lennék csapva.
Mintha egész életemen át keményen dolgoztam volna, és nem kaptam semmi fizetést.
Ha nincs Isten teljesen mind1 lenen ha már most meghalnál, vagy mégjobb lenne megsem születni.
Rájöttem, hogy az ember élete arról szól, hogy becsapjuk, meg ki használjuk egymást, azért mert azt hisszük így nekünk majd egyszer jó lessz.
Hát egy francot lessz jó, egy olyan ember aki az anyagiakban lássa a boldogságot semmit nem ér csalások nélkül.
Sőt fölöslegesen élet célokat tűzünk ki magunk elé, Pl: venni egy nagyobb házat, jobb kocsit de mikor ezt eléred semmisem fog történni, nem fogod azt érezni hogy hát na, csak újabb és újabb hülye élet célokat tűzögetc ki, ezzel becsapva magadat.
Mire rájössz hogy ez egy csapda már túl késő, és azon kapod magad, hogy haldokolsz mindjárt halott leszel, és rájössz, hogy úgy élted le az életed, hogy igazából nem is éltél.
Én mikor ezt a csapdát felismertem, már nem akartam tovább szolgálni ezt a szörnyeteget(evolúció/ateaizmus).
Nem értem más ember hogy tudja.
A keresztényeknek végig igazuk volt.
Katy Weaver
Csak néha mint gondolkodó lények ezen jó elgondolkodni nem?
de ,sot gyakran morfondirozok ezen ,de!!!!!
-igyekszem nem zaklatni vele senkit,
-nem gyozkodom senkit se a magam igazarol( ha valos vagy nem az)
-nem teritgetek senkit se ,hogy az egyszer megvillant nezeteimet kovesse
szoval mindennek meg van a helye es az ideje:
gyulis notazas a vidam vasarnapba valo!!!
Katy egy szívből jövő jó tanácsot fogadj el, és ne használd inkább azt a szót, hogy "gondolkodás", mert egyrészt szerintem nem tudod a jelentését, másrészt elég ironikusan hangzik tőled, aki láthatóan egy szűk dobozon belül tud csak gondolkodni.
Másrészt pedig eleve ellentmondásos az, ha valaki tudatos létezés utáni tudatos létezésről beszél. Ugyanígy nem léteztél azelőtt se, hogy létezésbe léptél volna. Vagy nem? Van valami emléked születésed előttről? Nem? Naugye.
Létezni fogsz persze halálod után is, csak épp nem tudatosan. Az anyag nem vész el, csak átalakul. Inkább élvezd az életet ahelyett, hogy azon gondolkodsz, mi lesz, miután elpatkolsz.
Ha Isten is úgy akarja, akkor nekem már nem kell "elpatkolnom"
De ha még is akkor meg van a Reménységem, hogy vissza kapom az életemet, mert a Teremtő nem a halottak, hanem az élők Istene.
Katy Weaver
Ha Isten is úgy akarja, akkor nekem már nem kell "elpatkolnom"
Az eddig élt több billió ember esetében még egyszer sem akarta Isten, hogy ne kelljen elpatkolniuk, majd pont Te leszel a kivétel. Ha-ha-ha.
Szia :)
Kérlek ne hagyd , hogy vallásosak/szektások átmossák az agyad.
Az evolúció nem szörnyeteg hanem tudományos tény.
De az 100% , hogy van élet a halál után. Nyugodtan nézz utána. Neten is találsz olyan emberekről dolgokat akik klinikai halál állapotában voltak.
Szeretet várja az embert a halál után.
De nem ártana azért már most is normális életet élni :)
Csatlakozom Sörpocak válaszához.
Egyébként is:
Lázár. akit Jézus a 4 napi halála után feltámasztásban részesült, miért nem mesélt arról, hogy mit látott, és hogy érezte magát, ez fontos lett volna a bibliába leírni, de nincs ilyen.
Más részt Lázár jó ember volt, minek kellett a "mennyországból", vissza hozni a földre, amikor olyan jó volt neki ott,
Jézus miért tesz ilyet az emberekkel, akiket vissza hozott a halálból?
S ezek az emberek utána újra meghaltak, és várnak a feltámadásra.
Katy Weaver
Pár hónapja én is erre a következtetésre jutottam Kedves Kérdező.Van egy érzésem,hogy egyre többen leszünk,akik felismerik ezt és máshogy fogják szemlélni a világot és eseményeit.Meggyőződésem,hogy az anyagi világgal való túlzott foglalatosság eltereli a figyelmünk az Igazságról.
Gyerekkorunk óta tart ez a zavarkeltés,összehangolt,tudatos figyelemelterelés.
Mit tanulunk az iskolában:
- minden energia (de nincs forrása),
- a DNS egy nagyon bonyolult kód (de nincs programozó),
- stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!