Azok a keresztények, akik szerint az evolúció igaz, azt azért tartják igaznak, mert a tudomány azt állítja?
Nyilván azért tartják. Érdekes módon Jézus,
Pál apostol és mindenki más is szó szerint vette annó és ebből vezeti le a levelei nagy részének üzenetét is Pál, egyáltalán nem képletesen érti, enélkül értelmét is veszti
a szöveg pl:
"Mert ha az EGYNEK bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.
Bizonyára azért, miképpen EGYNEK bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.
Mert miképpen EGY EMBERNEK ENGEDETLENSÉGE ÁLTAL sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.."
"Az evolúció ugye azt mutatja hogy a majmokból fejlődtünk ami szerintem részben igaz,..."
Ilyen nincs, én nem hiszem el, itt tényleg SENKI nem járt általános iskolába? Soha, ismétlem SOHA senki nem mondta, hogy az ember a majmoktól származik! Semmi közünk nincs a majmokhoz evolúciós szemszögből. Volt egy közös őse a majmoknak és az emberféléknek. Ennél a közös ősnél 2 felé ágazott tovább a fejlődés: a majmok és az előemberek (ősemberek majd emberek) irányába. Ha a mai majmokat bezárnád valami rezervátumba, akkor várhatnál bármeddig, nem fejlődne ki belőlük ember soha.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!