Azok a keresztények, akik szerint az evolúció igaz, azt azért tartják igaznak, mert a tudomány azt állítja?
Én hiszek egy Istenben, de nem annak a hagyományos felfogásában. Véleményem szerint az evolúció és a keresztény vallás összeegyeztethető. Sőt, Isten előrelátását és ötletességét is mutatja.
Úgy értem, a hagyományos keresztény filozófia nem zárja ki az evolúciót, mert az nem értelmezi szó szerint a bilibát, inkább mélyebb értelmet keres benne.
Viszont a bibliát szó szerint értelmező kreacionista "eszme" nem egyeztethető össze vele.
Ha érdekel az istenképem, írj privit.
Mindenekelőtt köszönöm mindannyitoknak a válaszotokat!
Kedves 1-ső!
Értelek, ezzel nem vagy egyedül. Viszont kíváncsi lennék, hogy hogyan egyezteted össze azt, hogy a Biblia szerint az ember hozta be a halált a világba, míg a másik oldal szerint a halál hozta be az embert a világba. A Biblia szerint a teremtésnél előbb lettek a növények, majd a Nap, aztán a rovarok. Míg a másik oldal szerint előbb a Nap volt, aztán a növények, majd a rovarok. A Biblia szerint 6 nap alatt lett minden, míg a tudomány mai álláspontja szerint hosszú évmilliók alatt ment végbe mindez. A Biblia szerinti leírás összeegyeztethetetlen szerintem a mai kor divatos felfogásával, ha úgy tetszik, a tudomány álláspontjával.
Kedves 2-es!
Biztos te is észrevetted, de nem válaszoltál a kérdésemre.
Kedves 3-as!
Szegről-végről neked is szól az első válaszolóhoz intézett szavaim. Külön kiemelném egy mondatodat: „Mert én is , mint Tamás, néha csak akkor tudok hinni, ha látom:)”
Megkérdezhetem, hogy te az evolúciót mikor és hol láttad a saját szemeddel? Te szerintem egy „végterméket” látsz, az, hogy miképpen jött létre nem láthattad.
4-es! Melyik része nem volt érthető? Ha elkerülte volna a figyelmedet, megismételném: „Kérlek titeket, CSAK keresztény hívő válaszát szeretném olvasni, ne haragudjatok.”
Szia
Nos én a kreacionizmus és az evolúció között vagyok, ha nem lenne internet rengeteg könyvet kéne olvasnom hogy eleget keresgéljek, igazából mindkettőre jó okok vannak.
Nekem az a bajom hogy sok ateista nem tud a dobozon kívül gondolkodni ezen a téren. Szóval volt a nagy bumm, megalakult a világ. És mi van ha Isten csinálta a nagy bummot?
Igen azért hisznek mert a tudomány azt mondja. Mi másért?
Akik evolucionista keresztények azok a teremtés történetét vagy jelképesen, metaforaként veszik, vagy valahogy máshogy magyarázzák bele hogy igenis kompatibilis
Nem az a kérdés hogy kreacionizmus vagy nagy bumm hanem hogy Krisztus tényleg eljött értünk?!
Bármit is mondanak az ateisták, a tudománnyal nem lehet bizonyítani hogy nincs Isten, logikús módon sem, hiszen Isten magasabb mint mi, nem csak a mi dimenzióknak a határai vannak rá kiszabva.
Az evolúció nem teljesen igaz.
Az ember nem a majomból fejlődött, hanem Isten képére és hasonlatosságára.
Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy Isten az emberben a saját lelkét lehelte, és ezt nem tette meg semelyik másik teremtményével.
Az emberen kívüli evolucionizmus összeegyeztethető a kreacionizmussal szerintem.
"Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy Isten az emberben a saját lelkét lehelte, és ezt nem tette meg semelyik másik teremtményével."
Ezt azért én így nem állítanám.
21. És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
22. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala.
Mózes I. könyve 7. rész
"Az evolúció nem teljesen igaz.
Az ember nem a majomból fejlődött, hanem Isten képére és hasonlatosságára."
Ezt hogyan értsem? Akkor most van evolúció, vagy nincs szerinted? Ha van, akkor az ember kifejlődött. Ha nincs, akkor Isten teremtett meg minket ilyennek.
A kérdés, hogy aki hiszi az evolúciót, az azért hiszi, mert a tudomány ezt állítja? Én úgy vélem, hogy senkinek nincs egyéb olyan bizonyíték a kezében, ami alátámasztaná a hitét, csupán a tudomány szava, azt vajon mérlegelte-e, hogy a tudomány szerint a világnak nincs szüksége Istenre? Nem volt szüksége, mikor kialakult, és nincs szüksége, hogy létezik a világ. A tudomány ezt állítja. Tehát egy olyan valami alapján hiszik az evolúciót, miközben hiszik Istent, ami határozottan tagadja Isten létezését.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!