Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hívők, szerintetek Isten nem...

Hívők, szerintetek Isten nem rasszista egy kicsit?

Figyelt kérdés
Eleve a zsidók voltak a kiválasztott nép, egyedüliként, a többieknek nem jelent meg égő csipkebokorként, sőt el kellett pusztulniuk. Aztán jött Jézus, Isten hippi fia, aki a szeretet és békét hirdette, viszont a zsidók nem igen kértek az új nézeteiből, keresztre feszítették, így hát apuci is elfordult a kedvenc népétől, azóta nincs is jóba velük (lásd: Holokauszt). Szent Pálnak, meg a többi apostolnak köszönhetően Isten új követőkre lelt, de ők még mindig fehérek voltak, akik később az indiánokat és a feketéket nem is vették a keresztények emberszámba, de azért rabszolgának jók voltak. Persze, hogy miért, erre az lesz a válasz, mert nem az egy igaz Isten tisztelték, ezért bűnhődniük kellett, de hát ők azt sem tudták, hogy ki a bánat az a két fadarabra szögezett anorexiás emberke. Isten miért nem küldte el hozzájuk az igét, miért nem érintkezett velük addig? Az ázsiaiak nagyon nagy része pedig még mindig nem részesült ebben a kegyben. Isten ennyire utálná a sárgákat? Hiába Afrikában a legerősebb a kereszténység, nyilván le se sz*rja őket Isten, mert, hát büdös nigák, inkább szenvedjetek az AIDS-től, a polgárháborúktól meg a diktatúráktól. Én úgy látom, hogy Isten jobban kedveli a fehéreket, erre bizonyíték az egész történelem. De kérdem mi ez, ha nem rasszizmus?

2013. júl. 8. 13:50
 1/10 anonim ***** válasza:
59%

Szia!


Az általad felvázolt történelemszemlélet igencsak hiányos. Emellett a Biblia történelemszemlélete igencsak eltér még az általánosan elfogadott történelemszemlélettől is.


A Szentírás szerint ugyanis Noé utódaitól szaporodott el az emberiség, belőlük jelentek meg a különböző népcsoportok. Mózes első könyve 10. fejezetének nemzetségtáblázatában olyan személynevek is olvashatók, amelyek később földrajzi nevekké váltak. Az egyezések feltehetően arra utalnak, hogy a névadó személy utódai az adott terület lakosaivá váltak. Pl.: Jáfet utódai közül Gómert Gimirraival szokták azonosítani, akiket a görögök kümmériánoszokként ismertek, és Kappadociában éltek. Mádaj a médek, Jáván a görögök, Túbal a tabálok, Mesek a muskák - mindkettő kisázsiai nép, Askenáz a szkíták ősatyja, Kittim utódai Ciprust, Tarsiséi Szardíniát, Dódániméi a Dardanellákat, Ródaniméi Rodoszt népesítették be. Micrájim Egyiptomot, Kanaán Kánaánt, Ludim Líbiát, Lúd Lüdiát, Élam Elamot jelentette. Ezenkívül néhány ősi alapítású városnév is felismerhető: pl. Bábel, Ninive. A Szentírás nem kevesebbet állít, minthogy az egész emberiség közös őse végett minden ember rokona a másiknak. Így a rasszizmussal vádolni Istent teljesen értelmetlen.


Számos törzsi életmódot folytató színes bőrű ember hisz a Teremtő Istenben, és számos fehér bőrű pedig nem...


Üdv. Péter

2013. júl. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

A keresztények bűneiről nem Isten tehet, ahogy az USA bűneiről sem a demokrácia és a szabadság eszméje. A többség a legszentebb eszméket is kiforgatja a saját hasznára. Isten soha nem mondta, hogy ki kell írtani az indiánokat, vagy, hogy erőszakkal kell téríteni.

Másrészt továbbra sem Afrikában a legerősebb a kereszténység. Valamint, akit Isten szeret annak nem gazdagságot és hatalmat ad, hanem szellemi ajándékokat. Az apostolok sem gazdagodtak meg, hanem mártírhalált haltak. A fehér ember hatalma és gazdagsága nem Istentől származik, hanem gonosz bűneiből fakad.

2013. júl. 8. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
27%

Kérdező!

"nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, nő vagy férfi"

Tehát pont, hogy Jézus hozta el az új szövetséget, mely mindenkihez elérhet, küldetésünk az Ige hirdetése "minden teremtménynek", szóval a válasz: nem, nagyon nem az. Azok pedig, akik kiirtottak, rabszolgának hurcoltak embereket, szörnyű bűnt követtek el, és max. álkeresztények voltak. A kor szellemében cselekedtek, ahelyett, hogy Istenre hallgassanak.

2013. júl. 8. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Kérdező, te nagyon el vagy tájolva és ha csak 1x is viszaolvastad volna amit írtál, rögtön leesne neked is, hogy TE még nagyobb rasszista vagy mint itt bárki. Csak, hogy érts, ezeket te írtad:"sárgák, nigák" arról nem is beszélve, hogy beszélsz Isten fiáról. Gyökér!
2013. júl. 9. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Nem, nem az!
2013. júl. 9. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 nagylzs ***** válasza:

Ha a kérdést a "hívőknek" címzed, akkor nem csak az izraelitákra, hanem az összes többi vallás tagjára vonatkozik, sőt azokra is akik nem tartoznak konkrét nevű valláshoz (ők azok akik nem vallásosak, de hisznek).


De amikor azt mondod hogy "leve a zsidók voltak a kiválasztott nép" akkor már olyan mintha azt feltételeznéd, hogy hívőnek lenni és izraelitának lenni ugyan az. Pedig korántsem.


Szóval a kérdésed enyhén szólva zavaros. Ha az izraelitákat kérdezted, akkor a kapott válaszok fele megy a levesbe. Ha mindenki mást is kérdeztél, akkor meg a válasz egyértelműen nem! Hiszen pl. a zsidók egyáltalán nem kiválasztott nép (abból a nézőpontból).

2013. júl. 9. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

#2 Szóval azt mondod, akinek valami is összejön az életből, az a sátán szolgája?:D Asszem át is térek sátánista hitre.


#3 Persze, a keresztény az csak jó ember, ha meg valami rosszat csinál, akkor "max. álkeresztény", vagy sátán hatott rájuk.


#4 Jajj bocsáss már meg, hogy van saját szókincse, és így tud fogalmazni... Azért nem akarod leszólni, mert csak egy betűt csillagozott ki a sz~r szóból?:) És még azt mondod, hogy mivel istenecske fia elgyütt' hozzánk, ezért nem szabad csúnya dolgokat mondani róla? Hát egyem a szívedet.


"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."


Naszóval. Van az isten kiccsávója, a Jézuska(nem aki az ajándékot hozza a fa alá, az a pufi szakállas alkesz), kiemeled, hogy ő különleges, és mivel te vallásos vagy, a nem vallásosak(társadalmi különbség, hoppá hoppá) nem beszélhetnek csúnyát róla, ergo fölöttük áll. Mellesleg semmi olyat nem írt, ami PONT TÉGED célozna meg, és becsmérelne, de te egyből legyökerezed... Asszem a kognitív disszonancia nálad bekapcsolt. Adok még linkecskét is, hogy ne kelljen az ujjacskáidat koptatnod.


[link]


Helószia.

2013. júl. 10. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

7-es!

3-as vagyok. Igen, a rosszat tesz, bűnt követ el. De a keresztény ember megbánja bűnét, és eldobja azt. Talán később visszaesik, mert gyenge, de akkor feláll újból. A rabszolgatartóknak pedig hosszú éveken keresztül kellett dolgozniuk, szállítani, kínozni a rabszolgákat, úgyhogy nem nagyon lehettek keresztények, amíg a munkájukat végezték. Vannak, akik, mikor elkezdték komolyan venni hitüket, felhagytak a rabszolgakereskedelemmel, mint az amazing grace című dal írója is.

2013. júl. 10. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

#8 : Így már mindjárt más, nem nagyon értettem meg a mondanivalódat, de már minden oké! Nagy igazság van abban, amit mondtál, de én úgy hiszem, hogy hit nélkül is szabadon lehetne hagyni azokat az embereket... Ha meg mégis csinálja, akkor meg mindegy a vallás, emberként bukott meg előttem.

#7-es voltam

2013. júl. 10. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Az azsiaiakról csak annyit, hogy mikor kínai prédikátorok megszólaltak, akkor keresztre lettek feszítve jobbesetben. de rosszabb esetben darura tették őket és ledobták őket, és aki nem halt meg elsőre, azt újra feltették és ledobták. Erről íródott is egy könyv: "A mennyei ember"
2015. ápr. 16. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!