A biblia hívök miben hisznek, hiszen tele ellentmondással az iromány? www.bibelzitate. De/wsidb. html
17
Hogy te ennyi baromságot összehozni, ne kijelents hanem cáfold az állításaim. Semmit se cáfoltál meg,csak a sületlenségeid hajtogatod.
Legnagyobb görög ateistának Epikuroszt tartják, sokkal többet lerakott az asztalra és a neve halhatatlan lett, ő a nyomorult? nagy bajok vannak veled. Annak ellenére hogy csak agyát használta jó pár dolgot igazolt mondataiból a 21.század. Olyan dolgokat is mondott ami elkövetkező évszázad műszerivel lehet majd igazolni vagy cáfolni(sok világ létezik az űrben, milyen durva volt ezt gondolni és csak most találjuk meg távcsöveinkkel ezeket a jósolt dolgokat
2300 évvel olyanokat feltételezett ami most is áll leejtő. jah elég "nyomorult" volt,szívesen lennél hozzá hasonló "nyomorult", hogy nevemet és mondataimat nagyon távoli jövőben se felejtik le.
"- a francia elsötétedés a melegágya a lenini eszméidnek "
ez a saját hagymázas baromságod, bizonyítsd.
": az áldozati vallásokat (az azték emberáldozatokról is hallottál már nyilván)váltotta le a kereszténység: ahol a fentebb említett belső úton kell önmagamat önmagam által feláldozva közelítenem a lét teljességéhez, az Egy-hez."
érdekes módon váltás során nagyságrendekkel többen haltak meg mint ahány áldozat volt.
kereszténység egy erőszakos terjeszkedő vallás, és valszeg pont ez a jellemző tette Európát egyidőre a világ urává. pedig Kína 15-században fejlettebb volt nálunk.
Kommunizmus ismeret kb megáll Leninnél valóságban sokkal szerteágazóbb és komplexebb jelenség. Az hogy a kommunista ideológia elméletben szép dolog lehetne csak később valóságban katasztrofálisan és erőszakkal valósították meg az végképp semmit nem mond az ateizmusról és semmi köze a franciáknak..
Kb pont olyan leegyszerűsítése a dolgoknak mint azt írnám "vallásnak az egész Földről el kéne törölni, mert istenre meg minden ilyenre hivatkozva milliószám halnak meg emberek."
ha francia felvilágosodás nem történt volna meg lehet még mindig vallás nevében ölnék az emberek egymást mint történt az a 10.-16.-században, tudod eretneküldözés, vallásra hivatkozó hatalmi harcok.
2000 óta nem történt Európában fegyveres konfliktus
kivéve csecsenföld de az muszlim terület. Szinte biztosak lehetünk ha Franciaországban akkor nem indul el valami, nem ilyen lenne Európa.
Muszlin világba arab tavasz eredményeképpen vallásosodás indult be, szekularizmus visszafordul, látszik is az eredmény, teljes instabilitás, vallási konfliktusok stb.
"óriási különbség van az ÓSZ és az ÚSZ közt"
pont engem igazol, isten jelleme , cselekedetei tanításai az akkori emberek igényeihez alakul.
Zavaros történelemmel rendelkező népnek más az igényei mint egy alakuló kis szektának,relatíve békés helyen.
Szépen egyetértettél velem, és igazoltad amit mondtam. Az "ember saját képére formálja istenét".
"Sebaj, ne búslakodjatok, még csak 2000 év telt el, majd mindenki megérti"
lehet eltelik még ennyi, és csak távoli unokáink irodalom órájukon egy példa lesz a mitológiai könyvekre. Ez a szcenária sokszor megtörtént a világtörténelemben.
Szent könyvek jöttek és mentek, vallások keletkeztek és haltak ki.
Frank N. Stein
Szíthatod az ókori görögöket, rómaiakat de olyan tettek le az asztalra hogy 1500 év kellett hogy újra felfedezzük, igazoljuk vagy cáfoljuk őket. majd minden tudomány tőlük eredezik,ők mondták róluk az első értelmes mondatot.
kereszténység meg a sötét középkor szinonimája lett eretneküldözéssel, vallásháborúkkal, meg a pápák nem túlontúl szent életével, és tudás fejlődésének gátolásával.
Pint ez adta az erejét, erőszakos és ellentmondást nem tűrő. Addig az ókori rómaiak pl összes vallást elfogadták és tolerálták. Görögök is megengedőek voltak.
Ókori kultúrát az erőszakos kereszténység söpörte el, de a másik harcias monoteista vallás az iszlám se tett jót neki később.
kereszténység örökre se érdemes fogadni, mivel van nála erősebb vallás, aki lassan de Európában is terjeszkedik, saját uradalmában meg keresztlény közösségeket számolt fel.
Kedves Fairi!
Igen nagy hibát követsz el, ha a katolicizmust és a pápaságot azonosítod a kereszténységgel, figyelmen kívül hagyva a reformációt, és a protestantizmust. A Kereszténység Krisztus követését jelenti, és ha valaki megismeri Krisztus tanításait az látni fogja, hogy a kereszténység nem egyház, hanem életforma.
Üdv. Péter
Péter
nem akkora hiba, mivel kb 16.századik két nagy irányzat volt kereszténységen belül a római katolikus és görög katolikus. Többi kis üldözött szekta voltak.
Csak reformáció után szakadt többfelé, és a keresztény vallásnak lett temérdek és megszámlálhatatlanul sok egyháza.
Középkorról beszélünk nem teszünk nagy pontatlanságot ha római katolikus egyházat kereszténységgel azonosítjuk, mert ő volt az egyik nagy taglétszámú egyház a vallásnak (görög katolikus a másik, de ugyanúgy nagy apparátusú vallás),főleg mikor jött az iszlám befolyás. persze újkorhoz érünk nagyon megváltozik ez.
Sose mondtam hogy a kereszténység egységes egyház, mivel ez egy vallás. és mint minden vallás van egy saját életstílusa.
Mondjuk az iszlám sokkal jobban meghatározza követője napi menetrendjét, rá sokkal jobban igaz az életforma mint a kereszténységre. Napi ötszöri imára elég gondolni.
összekeverni az Egyházat, melyet Jézus alapított - a megnyilvánult egyházakkal - laikus tévedés. A görög kat.-t az ortodoxszal összetéveszteni, az is.
A történelmi folyamatokat a saját realizációs úttal(svadharma) össze-vissza keverni és kifogásokat -nyafogásokat tenni a mixtúrával - végzetesen halálos tévedés.
"a kereszténység nem egyház, hanem életforma" - így van.
És nem vallás, hanem kinyilatkoztatás.
S aki ezt nem érti, semmit sem ért.
"Az egyetlen mű a megváltás"
Tetszik vagy nem Jézus nem alapított egyházat, sőt még le se írt semmit. Csak egy zsidó szektát hozott létre. Nincs intézmény csak tanítványok. Újszövetség csak feltételezett halála után íródott, sőt akár arról is lehetne vitázni történelmi személyként ki is volt valójában Jézus.
Kb sokszor azon megyen a vita ki egyháza az igazibb ki van közelebb a feltételezett eredetihez.Végtelen vitát lehet kezdeni, hogy melyik egyház áll legközelebb Jézus egyházához és folyik is.
Egyház a vallás intézményesült változata, persze egy vallásnak több is lehet, más hitelvekkel szertartásokkal,gyakorlásbeli eltérésekkel. Közös a tisztelt személy, szent könyv.
kereszténység egy vallás, ha tetszik ha nem. Nevezheted kinyilatkoztatásnak vagy bármit ráaggasztatsz a szíved jogod de a tényeken nem változtat.
ordotoxiánál meg lehet igazad van kicsit kutyultam dogokat. Tévedést beismerem.
Sziasztok!
Nos fairi ha abból a szempontból tekinted a történelmet, amit az iskolákban tanítanak, akkor igazad lehetne...de!
A kereszténység a IV. századtól nem az egyházakban élt tovább! Ez csak a látszat. Létezik egy alternatív egyháztörténelem is amely arról szól hogy a kereszténység az egyházak megjelenésével kiszorult a világi történelemből a hegyekbe és barlagokba majd később az un. valdens közösségek között élt tovább! Ők vitték tovább azt a szellemiséget, amit valódi Krisztus követsének tekinthetünk!
"Egy passaui inkvizitor XIII. század derekán készült jelentésében a valdensekre, mint egy a Szilveszter pápa /314–335/ ideje óta létező csoportra hivatkozik. S valóban a valdensek Szilveszter pápa korára, vagyis a constantinusi fordulat idejére vezetik vissza eredetüket, mikor a birodalmi kultusszá váló kereszténységtől fokozatosan külön váltak. A valdensek világosan látták a birodalmi egyház kialakulásának valódi jelentőségét Isten szava sorsának szempontjából. Egy a hitvallásukról szóló XIII. századból fennmaradt dominikánus jelentésben azt olvashatjuk, hogy a valdensek szerint “Isten szava Szilveszter pápa idején hanyatlott le”, és hogy “a szent atyák szava csak emberi hagyomány”. Felismerték, hogy a kereszténység a hagyományra és a birodalmi kultusz hatalmára cserélte fel Isten szava tekintélyét és hogy ez volt az oka a pogány vallási eszmék kereszténységbe áramlásának. Hitük az apostoli kor erkölcsi tisztaságán nyugodott" (Tonhaizer Tibor: Egyetemes egyháztörténelem).
"A valdens egyház sohasem volt a szó általános értelmében “reformált” egyház, egyszerűen azért, mivel sohasem romlott meg, s ezért nem kellett reformáción átmennie. Nem a valdensek voltak azok, akik elhagyták az Egyházat, hanem a Római Egyház hagyta el őket a bálványok után járva. Ősi hitükhöz ragaszkodva sohasem ismerték el a pápa tekintélyét, sohasem imádtak képeket, nem használtak füstölőt és nem tartották meg a misét. Amikor pedig az idők folyamán e megromlás ismertté vált előttük, és felismerték, hogy a nyugati egyház megszűnt katolikus lenni és e helyett csupán rómaivá vált, nyíltan elváltak tőle, mivel többé már nem voltak összhangban az evangélium Bibliában rögzített és atyáik által számukra átadott elveivel… Ha a kor számít is valamit, úgy a valdensek joggal nevezhetik magukat Európa legrégibb egyházai egyikének. Jóval, hogy a normannok meghódították Angliát, mielőtt Anglia megvetette lábát Írországban, a valdens egyház már létezett. Távoliságuk, szegénységük, és viszonylagos jelentéktelenségük mint népcsoportot hosszú ideig megvédte őket minden külső behatástól és hosszú évszázadokon keresztül észrevétlenek maradtak Róma számára." (Samuel Smiles: The Huguenots in France)
És akkor még nem beszéltünk a szerzetesi mozgalmakról az egyházon belül. Sokan érezték úgy, hogy az egyház gazdagsága és klerikális szemlélete nem egyeztethető össze az evangéliumi szegénység és egyenlőség tanításával. Az önszerveződő mozgalmak az egyszerűség, a puritánság eszméjének gyakorlati megvalósítását tűzték ki maguk elé, többnyire egy egy karizmatikus személyiség vezetésével. A szerzetesi élet reneszánszát elsősorban Krisztus követésének szándéka indította el...
Aztán az is tévedés, hogy a reformáció a XVI. században kezdődött. Híres reformátorok voltak pl. John Wyclif /1320-1384/ akinek nevéhez fűződik a lollard mozgalom, Husz János /1369-1415/ és a huszita mozgalom, stb...
Üdv. Péter
Péter
picit te is keversz valamit, mert valdensek, Pierre Valdes 12. századi vallási felekezete volt. Azokról a közösségekről ami 5.században alakultak más nevük volt.
kereszténység történetét végigköveti az hogy térjünk vissza az eredethez, ennek talán legújabb változata a Pünkösdi-karizmatikus mozgalmak amik 1901-ben indultak.
Valljuk be teljes visszatérés lehetetlen max kis közösségben végezhető el.
Kedves Fairi!
Nos én nem kevertem semmit, éppen azért hoztam ezt a két idézetet, hogy mást is láss, mint amit pl. a wikipediaról össze lehet szedni!
Istennek minden időben volt választott népe, akiken keresztül elérte az embereket...
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!