Ha Isten irányít bennünket (tovább lent)?

"Szabad akaratot a hívők azért találták ki, mert ezzel sok mindent megmagyarázhatnak egyszerűen."

Mért, te hogy gondolod? Isten ül egy monitor előtt, és joystickkal irányítgat téged?

Csak azt nem értem, hogy ha Ő nem törődik velünk, akkor mi minek törődünk vele. A világ másik fele jól elvan nélküle.

"De ha ő irányít, akkor elvileg ő "intézi" hogy ne higgyek benne."

Így van, butának és hiszékenynek teremtett minket. De ennek vége. Öntudatunkra ébredtünk. Elég! Nincs szükség rá. Majd a végítélet napján oszthatja az észt, de addig hadjon békén minket! Ha annyira jóságos, akkor úgyis megbocsát. Ha pedig nem létezik, akkor minek hinni benne?

Isten nemcsak jóságos, hanem igazságos is. Azt mondja Jézus, hogy majd amikor ő visszajön, megítéli a feltámadottakat (mindenkit, aki valaha is élt) bűn tekintetében. Meg is magyarázza: bűn az, hogy nem hittek énbennem.

Vagyis ha nem hiszel Jézusban, bűnösnek fognak ítélni. Akkor meg jön a büntetés, amit ezzel a jelképpel fejez ki egy másik helyen: kivettetnek a külső sötétségre, és ott lesz jajszó és fogcsikorgatás.

Mivel te eleve nem hiszel Istenben (pontosabban abban hiszel, hogy nem létezik), a te hited szerint ez a veszély téged nem fenyeget. Úgyhogy nyugodtan alhatsz.

Azt azonban légy szíves ne állítsd, hogy mivel Isten jóságos, úgyis megbocsát.

Ha egy vallás nem emberi találmány – márpedig például a kereszténység, a judaizmus és az iszlám önképük szerint nem azok, hanem az isteni kinyilatkoztatásból következnek -, akkor lényegéhez tartozik a tekintély, és így a hierarchia. A kereszténység (és – tegyük hozzá - a többi szervezett, intézményes vallás) nem az a vallás, amit én csinálok, hanem ami engem igénybe vesz.

Isten kezdeményezése pedig konkrétan nem a lelkiismeret mélyéről, hanem az egyház követeléseiben érkezik el hozzám. Ha nem így volna, ki lennénk szolgáltatva saját korlátoltságunknak, ködbe vesző tapogatózásainknak. Több ezer év tapasztalatait, gondolkodóit semmibe venni amúgyis nagyképűség – nem fogunk magunktól hirtelen megoldani ősi problémákat. Hogy kinyilatkoztatás lehetséges, az világos: ha van Isten, aki megteremtette a világot, és benne minket, akkor nyilván keresi az emberrel a kapcsolatot. Azután is, hogy az eredeti, közvetlen kapcsolat a bűnbeesés miatt elhomályosult emberi értelemmel elveszett. Mivel pedig Isten azt szeretné, ha önként, szabadon döntenénk mellette, hiszen szeretetkapcsolat nem lehet oktrojált, ezért csak szellőként fújdogál, és nem kényszeríti rá saját maga elfogadását mindenkire úgy, hogy teljes valójában előlép.

Ha van Isten, aki megszólítja az embert, nem fog elfogadni akármilyen hódolatot.

zaz nem igaz az a tétel, hogy mindegy, hogyan, csak szeresd az Istent. Amúgyis: azok, akik ezt hangoztatják, általában gyakorlati ateistaként élik az életüket, és sehogysem imádnak semmiféle transzcendenst.

Jézus a testvéri szeretet parancsát tette egyháza alaptörvényévé. Szent jog nélkül az egyház nem Isten népe lenne, hanem vallási individualisták összefüggéstelen konglomerátuma. Igaz ez a többi vallásra is. Egy közösségnek pedig vannak normái, amelyeket a tagok elfogadnak. A konkrét, gyakorlati életben pedig szükség van az egyes tagok cselekedeteinek összehangolására, a közösségi funkciók meghatározására. Az egyén bizonytalan abban, mi szükséges a közösség javára, ezért a törvényhozó a közös cselekvéshez szükséges egységet parancsok révén teremti meg. A jog nem helyettesíti a szeretetet, viszont olyan rendet biztosít, amely megkönnyíti az adott egyház küldetésének teljesítését.

Mindez nem zárja ki sem a személyességet, sem azt, hogy konkrét, helyi kisközösségekben, például a különböző lelkiségi mozgalmakban szabadon éljünk és hozzunk közösségi döntéseket.

A maguk módján vallásosok többsége egyszerűen nem él vallási életet – természetes következménye ez az emberi lustaságnak és közösségigénynek. Egy követelményeket támasztó és utat mutató közösségben, ahol világos hierarchia van zonban könnyebbé válik mindez. Mivel az ember lusta, önző és bűnös, rugdosni kell és ösztönözni. Sokan vagyunk – feltételezem, hogy a többség – akik nem tudnak maguktól nyelveket tanulni. Hogy elsajátítsunk rendesen egy nyelvet, ahhoz bizony be kell iratkoznunk egy nyelviskolába, és órára kell járnunk. Így van ez a hittel is. Hitünket igazán megélni csak követelményeket támasztó és megtartó közösségben lehet.

Nem mindenkinek adatik meg a hit élményszerűsége

egy egyház tagjának lenni per definitionem azt is jelenti, hogy elfogadom a tanítását, és nem kreálok újat helyette. Kételyeim lehetnek – ezek tisztázására azonban megvannak az eszközök. Az is lehet, hogy de jure az egyház tagja vagyok, de facto azonban nem, ilyenkor azonban ne akarjak például szentáldozáshoz, úrvacsorához járulni, és ne morogjak azért, mert annak konkrét követelményei, feltételei vannak. Az engedelmesség úgyis olyankor nyeri el értelmét, amikor nem értek valamivel egyet, mégis elfogadom.

A személyes vallásosságot, a hit személyes megélését, élményszerűségét, illetve a kételyekkel való megküzdést tehát inkább segíti a szervezett vallás - miközben a hitükkel hadilábon állóknak is támaszt tud nyújtani.

Felekezetünket, vallásunkat konkrétságában, hibáival, néha téves fejleményeivel kell elfogadnunk – egyébiránt mindezek az emberi gyöngeség és bűn következményei. Mondhatnánk, az dobja bármely egyházra, vallásra az első követ, aki még sosem vétkezett. A kereszténység sosem akart megszabadulni bűnös tagjaitól, inkább vissza akarta őket vezetni a szentségre. Attól még, hogy van pár kellemetlen osztálytársunk, szerethetjük az osztályunkat. Hogy nem megy minden flottul a családban, szeretjük a családunkat.

Persze paradox módon a relativisták, bűnösségüket tagadók azt kérik számon a bűnösségüket, tökéletlenségüket bevalló keresztényektől, amin ők maguk jót röhögnek, és sosem szeretnék követni. Alázat, aszkézis, engedelmesség, megbocsátás, ilyesmi… röhögnek a mondáson, hogy ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel, de ha egy keresztény nem ezt teszi, akkor nagy hévvel kérik rajta számon mindezt.

Anélkül, hogy lebecsülném bárki világnézetét, érveit, meglátásait, egyéni hitét, azt kell mondjam, a maguk módján vallásosak többsége úgy "vallásos", hogy szerinte van valamiféle Isten – és ennyi. Ez nem vallás, nem hit, ez semmi. Agnosztikus megállapítás, esetleg deista. A gép forog, az alkotó pihen. Legtöbbjük nem vonja le a következtetést, hogy ha van Isten, akkor Neki igénye is van az ember felé, őfeléje is. Hogy mindennek konkrét kihatása kell legyen a világra, és személyesen őrá is. Csak követel Istentől, mint valami bürokratikus népjóléti hivataltól.

Mindemellett - legalábbis a keresztények szerint - a hit kegyelem is. Sok mindent meg lehet belőle magyarázni, de az egészét nem. Akkor már nem hit volna, hanem kényszerítő erejű tudomány. Bármilyen hitet bárkire rákényszeríteni pedig az emberi méltóság ellen való. Egyet lépni egymás felé azonban mindenki tud.

Isten létezik, de nem irányít. Az utat megmutatja, akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja. Több vallás van, de mindnek egy a legfőbb lényege. Hogy Isten milyen formában van jelen, azt majd idejében megtudjuk, az egyes vallások 1-1 részét ismerik az egésznek, de mind 1 testnek a részei, viszont ahogy a test különböző részei különbözőképpen helyezkednek el és különbözőt tapasztalnak, úgy különbözőek a hitvilágok is a világ más-más pontjain. Most még mindenki csak a részt ismeri, azt, amit ismeretként megismerhetett, de majd eljön az idő, amikor az egészt is ismerni fogjuk teljes valójában. Akkor majd kiderül, hogy mik voltak a téves gondolatok.

Minden egyes emberhez más út vezet. Nem Istennek kell téged győzködnie, hogy higgyél már benne, hanem neked kell valahogy oda eljutni, hogy "jé"... Számtalan lehetőség közül valamelyik a tiéd. Ha még nem találtál rá, az igazából nem hiba, hanem oka van. Van, akinek ehhez elég annyi, hogy olyan hívő közegben nő fel, ami neki szimpatikus. De van, akinek arra van szüksége, hogy az életét mentsék meg, hogy a halálból hozzák vissza.

Az egyházakat és a vallásokat tekintsd eszköznek, ami azért az embereknek kell, mert közösség, mert összefog, mert rendszerben tart, valahogy az emberiségnek kell minden téren egy rendszer, különben kizökken, és nem találja a helyét, de mind csak egy részt ismer az egészből. Még a kereszténység is, de pont a Bibliában van erre utalás, hogy most még nem az egészet ismerjük a dolgoknak és a miérteknek, és csak akkor fogjuk ismerni, ha eljön az ideje (Szent Pál 1. korintusiakhoz írt levelében elég konkrétan fogalmaz erről).

Ha neked nem a kereszténység az utad, akkor más, de ez nem baj. Legyél kíváncsi, legyenek kérdéseid, és legyél nyitott, ne makacskodj azért, mert divat makacskodni, ha valamit mégis érdekesnek és értékesnek találnál, csak egyesek előtt ciki bevallani. :-)

Figyelj, a rendszerváltás előtt, amikor tiltották a templomba járást, meg hasonlók voltak, anyu az akkori miniszterelnök fiát tanította, az első osztálya volt az, amibe az a srác járt (ma már felnőtt 30-as férfi), és akkor még divat volt, hogy az osztályfőnök elment családot látogatni. Anyu osztályfőnökként náluk is járt, és azért titokban elmondták neki, hogy nem állnak távol a hittől, ott a Biblia, forgatják is, hisznek is, a gyerek is ilyen szellemben nevelkedik, csak éppen az apuka munkaköre miatt nem terjesztik. Van ilyen, csak ma nem büntetik, hanem mondjuk ciki lehet bizonyos körökben hívőnek lenni (ez mondjuk engem nem érdekelt). :-) De nem is az a fontos, mert nem csak az lehet igaz hívő, akiről mindenki tudja, hanem az is, aki csak a kapuban áll meg.

Érdekes,ha isten létezését boncolgatjuk,van vagy nincs, és miért hagyja amit hagy, azonnal felkiált valaki:szabad akarat!

Én nem hiszek benne,látni sem akarom, és ha látnám se hinném!

Ez van :)

Nem irányít senki,nyugodj meg,tedd amihez kedved van,persze törvényes keretek között!

Kedves hitetlenek !

Teljesen mindegy, hogy mit válaszolnak nektek a hívők, nem akarjátok megérteni. Nem baj. Az úgy működik, hogy vagy te keresed Istent és akkor Ő válaszol neked, eligazít, hogy megtaláld, vagy úgy, hogy Isten elhív téged. Amikor megtalálod Őt vagy felelsz az elhívásra, az olyan csodálatos érzés, amit nem lehet leírni. Ezt fordítja Károli kibeszélhetetlen örömnek.

Kívánom, hogy átélhessétek !