Egyetértesz azzal, hogy a vallás jó, az egyház nem?
Nem. Ugyanis a vallások tanításai hamisak.
De a kereszténység mindennek a legalja. Az emberek természetfelettibe vetett hitét ugyanis kihasználta egy oly torzszülött vallás létrehozására, amely az élet örömeinek megtagadásán, a hívek megfélemlítésén és annak az elhitetésén alapul, hogy mi mindannyian bűnösök vagyunk, és egész életünkben vezekelnünk kell a pokolba kerülés elkerülhetősége érdekében. Arról meg már nem is beszélek, hogy milyen szánalmas isten a kereszten függő isten. Egyébként a másik két elterjedt monoteista vallás sem sokkal jobb.
Utolsó vagyok.
Sőt, kijelenthető, hogy jelenleg a tradicionális keresztény felekezetek jobbak, mint maga a vallás alapját adó Biblia, ugyanis még ezek az egyházak sem buzdítják annyi dolog megtagadására és annyi őrültség megcselekedésére a híveit, mint a Biblia.
Ez viszont nem érvényes az említett egyházak múltbeli szerepére illetve a mai neoprotestáns felekezetekre sem.
A félreértések elkerülése végett: a 10:06-os és a 10:13-as vagyok, azaz azok egy személy hozzászólásai. A második hozzászólásom írásának megkezdésekor még nem volt ott a 10:11-es, de a hozzászólásom megjelenésekor már igen.
Szóval az, hogy az utolsó vagyok, nem a 10:11-esre vonatkozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!