Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mi értelme volt, hogy Isten...

Mi értelme volt, hogy Isten megbűnteti Ádámot és Évát? (kifejtés lent)

Figyelt kérdés
Namármost, ugye az a helyzet, hogy mielőtt Ádám és Éva ettek volna az almából, ugyanazon a szinten voltak, mint az állatok. Isten megmondta nekik, hogy ne egyetek belőle, de a kélgyó (Sátán) rávette őket. Ott hibázik a sztori, hogy ha az állatok szintjén volt az emberpár, akkor mért várta el Isten, hogy egyáltalán megértsék, amit mond? A kutyának is hiába parancsolod meg, hogy ne egyen abból az ízletes, finom csirkemellből, amit csak úgy véletlenül pont az ő tálkájába raksz. Ő enni fog, mert ösztönlény és amúgy is elfelejti, hogy megtiltottad. Most akkor mit várt Isten az emberektől?
2012. szept. 22. 20:48
1 2 3 4
 11/39 Salx Narval ***** válasza:
Hát, nekem ez új dolog, mármint, hogy Lucifer és a Sátán nem ugyan az az angyal. Végül is nem az a lényeg, hogy mi a neve, hanem, hogy mit keresett az emberek mellett. És igen, úgy látom másnak is szemet szúrt, milyen szabad akarat az, ahol nem ismerik a döntésük súlyát a döntéshozók? Nem akarom én gonoszsággal vádolni Istent, de szerintem ez csak annak nem zavaros, aki nem akarja észrevenni.
2012. szept. 23. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:

Pedig benne van a magyarázatban.


A tudás fája egy szó szerinti fa volt, ellenben Isten jogát érzékeltette mint Uralkodóét, hogy ő döntse el, mi a jó, és mi a rossz emberi teremtményeinek. Erről a fáról enni tehát nemcsak lopás volt — elvenni azt, ami Istené —, hanem elbizakodott erkölcsi függetlenségre törés, azaz önrendelkezésre törés is. Figyeld meg, hogy Sátán azt hazudta Évának, hogy ha ő is, és a férje is esznek a gyümölcsből, ’bizony nem halnak meg’, sőt, ezután még ezt is bizonygatta: „Mert Isten tudja, hogy amely napon esztek arról, megnyílik szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz” (1Mózes 3:4, 5).


Hiába ette meg Ádám és Éva a gyümölcsöt, mégsem kapott isteni megvilágosodást a jóról és a rosszról. Ellenkezőleg, Éva ezt mondta Istennek: „ A kígyó vezetett félre engem” (1Mózes 3:13). Pedig tudott Isten parancsáról, sőt meg is ismételte ezt a parancsot a kígyónak, akit Sátán felhasznált (Jelenések 12:9). Tette következésképpen szándékos engedetlenség volt (1Mózes 3:1–3). Ádámot azonban nem vezették félre (1Timóteusz 2:14). Ahelyett, hogy lojálisan a Teremtőjének engedelmeskedett volna, ő inkább a feleségére hallgatott, és követte őt a függetlenség útján (1Mózes 3:6, 17).


ezenkívül ismerték a következményt, hogy meghalnak ha ezt megteszik.

A teremtő nem árult zsákba macskát.

A halált csak annyiban ismerték, hogy a kertben az állatok elpusztultak, látták őket, mit jelent meghalni, mert az állatoknak a teremtő nem ígért örök életet.


Tehát nincs itt semmilyen félre beszélésről.


Zsömle/lány

2012. szept. 23. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:

Kedves Zsömle!


Szerintem meg az emberek is el tudták volna dönteni, mi a jó és mi a rossz nekik. Nem tudom, hogy a Biblia ír-e arról, hogy látták elhullni az állatokat, így ismerték a halált. De nem is ez a lényeg.

Egyrészt isten azt ígérte, halállal bünteti őket, semmi egyébről nem volt szó. Ehhez képest szép kis halmazati büntetést kaptak.

Másrészt, nem a halál az egyetlen rossz dolog a földön. Nem hiszem, hogy miután megismerték a rosszat, úgy döntöttek volna, hogy az kell nekik.

Vegyük jelenlegi világunkat: egy dúsgazdag amerikai iparmágnás dönthet úgy, hogy ő jól érzi magát luxuskörülmények között, és nem bánja, ha ezért a fejlődő országokban emberek ezrei dolgoznak éhbérért. Neki jó, a másiknak nem. Viszont egy olyan világban, ahol minden végtelen mennyiségben áll rendelkezésre, ilyen fel se kell merüljön, hogy csak nekem lesz jó.

2012. szept. 23. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
Illetve fel se merülhet, hogy nekem csak úgy lehet jó, hogy más szenved.
2012. szept. 23. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 anonim ***** válasza:

Az biztos, hogy kedves válaszadó, hogy meglepődtek, és rosszul érezték magukat döntésük miatt.

Ez abból is kiderül, hogy egymásra akarták hárítani a felelősséget, ahogy a beszámolóból kiderült.Nem is a megbánást fejezték ezzel ki, hanem mentséget akartak keresni önző módon egymásra mutogattak.

Ebből látszik, már nem voltak egymásnak fontosak, és a teremtőt se tisztelték, mert Ádám még mellé úgy nyilatkozott, hogy a teremtő a hibás.:


"Az asszony akit mellém adtál Ő adott enni...."

Mintha azt mondta volna, hogy: "te teremtetted így"


S máris bejött az az Isten ellenes tanítás, hogy a teremtő teremtette ilyennek az embereket.

Ami nem igaz, mert addig míg nem loptak, nem volt baj.

Még örült is mélyen a feleségének a bűnbe esés előtt.


Nagyszerűen elsajátították Sátán gondolkodás módját és tanításait.

Tökéletesen vétkeztek, nincs mentség, és megbocsátás a számukra, mint ahogy sátánnak sem.


Zsömle/lány

2012. szept. 23. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:

U.I.:

Eltudták volna dönteni?


Láthatjuk, hogy döntöttek, elég rosszul.

2012. szept. 23. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:

Zsömle.


Nem nagyon érted úgy látom. Isten döntése volt, hogy nekik meg kell halniuk, ha megtudják, mi a különbség jó és rossz között. Szerinted ha pl. egy vízióban megjelenik előttük a 2. világháború, meg az afrikai éhező gyerekek, akkor azt mondják, hogy ez kell nekik az Édenkert helyett? Hiszen ott mindenük megvolt, annál jobbat kívánni se lehetett volna.

Tehát nem lehet indok az, hogy az volt a gond, hogy ők akarták eldönteni, nekik mi a jó. Mert egy: annál jobb helyük nem lett volna, ezt ők is tudták. Kettő: ha valaki nem döntheti el, mi neki a jó, akkor nincs szabad akarata.

2012. szept. 23. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
Ja, é nem a jó és rossz között döntöttek, hanem arról, hogy egyáltalán megtudják, hogy mi az.
2012. szept. 23. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 Salx Narval ***** válasza:
Hát, én sem igazán értem ezt az okfejtést, hiszen azt mondjátok, hogy az édenben minden tökéletes volt a "bűn" elkövetése előtt. Ádám és Éva, nyilván nem tudhatta mi a jó és a rossz, hiszen csak a "vétség" után ismerhették ezt meg, hiszen Isten fenntartotta a jogot arra, hogy ő döntsön a felől, hogy mi jó és mi rossz az embernek. Amikor ettek a gyümölcsből, bár én kétlem, hogy itt egy gyümölcsről volt csak szó, akkor megismerték a jó és a gonosz fogalmakat, de nem konkrétan, hiszen ahogy írták, tapasztalatuk nem lehetett még a következményeiről. Talán,ha leélhetik a földön az életüket, úgy mint ahogy utána kényszerültek és utána kerülhettek volna az édenbe, akkor beszélhetnénk szabad döntéshozatalról és egy szavunk nem lehetne a bűntelenségük mellett. Így viszont olybá tűnik, mintha egy csecsemőt ítélnénk meg azért, mert akaratunk ellenére tett valamit és ahelyett, hogy elmagyaráznánk tette következményeit, tanítanánk türelemmel, hogy máskor miért ne tegye, az első alkalommal jól elverjük és árvaházba adjuk. Nem beszélve arról, hogy mi magunk tettük lehetővé, hogy egyáltalán rosszat tehessen.
2012. szept. 24. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 anonim ***** válasza:

Pontosan, ahogy az előző mondja. Ám megint csak felhívnám a figyelmet, hogy nem ő döntötte el, mi a jó az embernek, mert ahhoz Ádáméknak is ismerniük kellett volna az alternatívákat. Ő arról döntött, hogy lehet-e fogalmuk róla vagy sem.

Ahogy már a fenti példámban írtam, jelenlegi világunkban egy ember dönthet úgy, hogy neki jó legyen, még akkor is, ha másoknak amiatt szenvedni kell. Ez mind azzal magyarázható, hogy az anyagi javakért a legtöbb embernek keményen meg kell küzdeni. Sokan képesek tönkretenni másokat is. Az ilyenek közül sokan mentségként azt hozzák fel, hogy biztos a másik is ugyanezt tette volna a helyében. Van, akiben már ez se fogalmazódik meg.

Szóval, visszatérve az Édenkertre: szerintem az, hogy valaki megkívánja a felebarátja tulajdonát, elképzelhetetlen lenne egy olyan környezetben, ahol mindenkinek mindene megvan.

Igazából két dolog jut eszembe, amelyek esetleg felmerülhettek volna, amikor az ember önző módon dönt arról neki mi a jó.

Esetleg valaki megkívánná a felebarátja feleségét/ férjét? Na ezt lehetett volna törvénnyel szabályozni.

Vagy mondjuk, kitalálják, hogy az angyalok helyére pályáznak, az Úr oldalán. Hát, szerintem ennyire ostobák meg nem lettek volna, hogy ellenük lázadjanak. Az angyalok sokkal erősebbek az embernél.


Tehát nagyon kicsi az esélye, hogy bármi önző döntést hoztak volna. Azt, hogy szerettek volna egy dologról fogalmat alkotni, nem nevezném önzésnek.

Előző utolsó mondatával pedig teljesen egyetértek.

Még annyit, hogy érdekes módon a tízparancsolat 1. törvénye, hogy Uradat, Istenedet imádd! Ugye, nem az az első, hogy a teremtmények békében és összhangban éljenek egymással. Még véletlenül sem!

2012. szept. 24. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!