Vallásosok! Ha mindenki által megcáfolhatatlan bizonyítékot találna az emberiség arra, hogy nincs a halál után semmi, vagy teljesen máshogy vannak a dolgok mint ahogyan eddig hittétek akkor megváltozna a hitetek?
# 11:
A lényeget tekintve nem fontos a bizonyíték természete, csak a léte. Érdekel, hogy a mélyen vallásos emberek (sokan fanatikusnak mondják az ilyet) mennyire elvakultak a hitükkel kapcsolatban. Nagyon-nagyon leegyszerűsítve olyan mintha egy születése óta barlangban élő embert kivinnék a szabad ég alá és azt látná, hogy az ég kék nem pedig piros ahogy eddig hitte mit szólna. Ha érted mire gondolok.
Az hogy mit tanítanak a vallások? Régi antik meséket-- amit egyes emberek megtapasztaltak aztán ha nem értették akkor beleképzeltek majd a papok kiszínezték.
De még is minden vallásban ami régen keletkezett még a törzsi hitekben is van némi igazság, csak nem értették azt amit ritkán de átélhettek a különleges képességgel bíró emberek.
A hitre szüksége van sok embernek még akkor is ha amit a vallások tanítanak sok mindenben irreálisak, mert nem születünk egyformának, vannak labilis emberek akiknek fogódzkodókra van szükségük, mert másképp illúziók nélkül nem lennének képesek élni. Tehát elvenni nem lehet-- különösen ha a halál gondolat az ami félelmet ébreszt sok emberben.
De azért tudjátok ha nincs is személyes Isten még is létezik teremtő energia. mint isteni teremtő két energia itt a Földön ma is létezők.
Ha nincs is mennyek-országa és pokol és nincsenek angyalok se ördög, és nem lesz utolsó ítélet se pedig feltámadás-- még is a halál nem egy totális megsemmisülés.
A test meghal, a lélek kilép belőle és elindul az utolsó-útjára hogy a Földünk isteni energiájával eggyé váljon. Általa nagy feszültségű és halhatatlan tudatos energialétezéssé válik vagy is ISTENNÉ.
A természet fejlődés valószínűleg nem csak Földünkön valósult meg először hanem valahol még más bolygókon is. Az élet a módosult atomi-anyag de egy fejlődni képes tudattal is rendelkezik ami a halál után Isteni létezővé válik-- S ha a Földünk alkalmatlan lesz az életre akkor egy másik élhető bolygón az őseink Te és mi mindnyájan, mint Isteni energiák, újrateremtjük önmagunk és az életet
Az élet nem OK nélküli létezés, hanem egy fejlődésnek a lépcsőfoka.
Sajnos gyakran meséket találnak ki emberek ha a klinikai halálból visszahoztuk őket, mint mindig régen is ilyen sajnos az ember szeret lódítani-- de volt több olyan beteg is aki nem tett hozzá semmit, csak azt amit átélt abban kb 5-8 percben. S azt az utat mesélték el amin végig zúgtak és aminek olykor a végén látták a Fehér fényt is. Az is igaz hogy ha lassan lép ki a testből a lélek akkor a műtőben hallhatja mit is beszélnek. Addig legalábbis amíg vissza nem rántottuk a testbe.
De tudod kérdező ennek bizonyítása nem olyan egyszerű.
Speciel én tudtam volna bizonyítani is hogy létezik a lélek-- de itt voltak a ruszkik és rám tették volna a mancsukat-- igy hallgattam. közben elszaladt az idő felettem.
Kedves 15/azt kérdezted;
Minket választott itt a Földön? --ez vallásos érvelés, ők képzelik hogy Isten kint van az univerzumban és azt is ő teremtette-- ez TÉVEDÉS.
Mitől vagy élő? A két lélek-energiád hálózatától amit az őseid kaptak valamikor a teremtő aktus során itt a Földön a két földi isteni energiától-- A Földünk KÉT LÉLEK Energiájától.
az isteni energiák nem öltenek soha anyagi testet és ha nagyon ritkán meg is jelenítik magukat, mind kettő saját energia minőségében rajzolja meg az emberi formát és az egyik még utánozza is az emberi hangokat mint hárfa zenei hangjai úgy hallatszik.
Az isteni energiák nem élnek csupán szubsztanciális létezők. Nem akartak tudatossá válni, ez a képességük a természet fejlődésének következő lépcsőfoka. Hisz minden elektromos részecske képes információt felvenni hullámain és azt továbbítani-- ha nem igy lenne akkor nem lenne tv, számgép és nem lenne telefonod. Tehát ez egy fizikai tulajdonság.
De ahhoz hogy hosszútávon megmaradjon és csak bővüljön az a tudás-- egy zárt energia húroknak kell lennie, mint benned a két lélek energiád azok is zárt energia húrok.
Minden gondolatod, érzelmed ami megéltél az örökre ott marad a lelked szálán-- még ha azt gondolod is hogy Te felejtesz-- NEM. hipnózissal előhívható minden átélt emléke életednek, mert ott van a lelkeden.
Miért nem állat lett vagy állat is megfelelt volna? Valószínű ha bonyolultabb aggyal rendelkezne, de a teremtő aktus csak fokozatosan vált tökéletessé, az embert pedig azért alkották hogy önmagukat láthassák egyetlen testbe zárva mint tudatos, alkotni képes élőlényt
S nem létezik létezésünk előtti tudatos állapot. Nincs és nem igaz a reinkarnáció se pedig a feltámadás nem voltak előző életeink.
Keresd meg
A létezés fantasztikuma blog.hu írást
és annak fejezeteit lehetőleg sorban olvasva úgy érthető mert úgy építkezik a magyarázat.mi a tudat, mi az istenfogalom és mi a lélek? stb Na és csodálatos földünkről amit nem tanítanak.
Vagy a másik blogot-- abból ezt a két fejezetet ird be a keresőbe.
60.f. Szeretet, szerelem, barátság, és elmúlás...
92.f.Komolyan érdekel az igazság?
A levelező oldalra írhatom csak neked úgy a két blog címet, hogy elég rákattintani és kijön. Nézd meg a levelező oldalad
Skydive azt kérdezted megváltozna-e a hitetek-- megváltozott, mert teljesen másképp történt és van minden mint a különböző vallások meséiben.
Én nem voltam vallásos de ateista se voltam- csak életpárti.
Ma van hitem, de azt saját magam építettem fel. Azóta első az élet, aztán változatlanul a becsület, és ami miatt a férjem szokott szidni-- "ne akard tanítani az embereket mert nem érdemlik meg" igyekszem mind azt elmesélni, amit életem során megtapasztaltam különleges képességemmel-- de akkor hallgatnom kellett róla.
Szia!
Komolytalan vagyok meg arrogáns? Igen. Szeretem a humort, egy kis életet visz a szürke hétköznapokba. Az arrogáns is megállja a helyét, nem tiltakozom ellene. Arra vagy kíváncsi menyire vagyok "elvakult" a hitemmel kapcsolatban? Nagyon! 27 évig voltam a te oldaladon, 17 éve jöttem át erre az oldalra, és nincs semmi, amiért vissza mennék hozzád. Remélem egyszer majd te jössz át hozzánk, és ne mond, hogy ez nem történhet meg, mert ha 18 évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy én egyszer keresztyén leszek, hát a hasamat fogva fetrengtem volna a röhögéstől!
A Jézusba vetett hit reményt ad.
Mint írtam bizonyságok vannak Jézus létezésére.És egyre többen tapasztalják meg.De akik nem hisznek nem kapják meg ezt a lehetőséget.Keresztény családban nevelkedtem , én sem mindig hittem el mindaddig hogy Jézus valóság amíg a saját bőrömön nem tapasztaltam.Akartam teljes szívemből ,hogy Jézus még e világban részt vegyen az életemben ,megkaptam és nem engedem el ...Igaz hogy ma is vannak nehézségek ,de ez nem kapaszkodás hanem hit amely ráébreszt hogy nem vagyunk egyedül.A semmiből nem érkezhet segítség,és sok véletlen jó sem létezik.Amit kérünk azt megkaphatjuk ha igaz szívvel kérjük.Azt mondhatom nem csalódtam Jézusban és hiszem hogy igazat mondott akkor is amikor megígérte nekünk hogy ha eljön az "utolsó óra" megláthatjuk őt...Most is vannak akik újra Jézust megfeszítenék,pedig ő az Igazságról szólt...
(K.Gy)
Hidd el TÉNYLEG nem kötözködésből de ez kb olyan kérdés mint: ,,Ha kitörne a zombi apokalipszis és az atom háború -amit persze az időközben feltámadt Hitler vezetne- egy napon akkor továbbra is hinnétek e Istenben. Bocs de a kérdést egy kicsit bugyutának tartom! Egyébként nemhogy rácáfolni nem lehet Istenre, de még be is lehet bizonyítani a létét. Két könyv van az egyik: Isten a Jézus?(ez könnyű olvasmány de érdekes és a lényeg:(hatás szünet) Prohászka Ottokártól az Isten és a Világ. Ezt csak veteránoknak ajánlom mert nagyon nagyon nehéz olvasni(kemény filozófia)!
Üdv, Bandi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!