Valóban Isten a világ ura, vagy inkább az Ördög?

Isten létezik, de az embereknek szabad akaratuk van dönteni sorsuk felett

ezen mőlik hogy haláluk után hova kerülnek

mindenki választhat: enged a kisértésnek, a sátánnak, és azt hiszi hogy boldogabban él, pedig nem

Isten mindenható, a sátán egy kisebbségi érzése miatt fellázadt angyal, aki jót igér az embereknek, de rosszat tesz, aki "bedől" neki az nem jut az örök életre

Tehát a sátán kisértéseit egy földi próbának is felfoghatjuk

hapedig egy nagyon vallásos ember fiatalon meghal, az azt jelentheti hogy vége a földi "próbájának", tehát neki jobb lett

Miközben arra gondolsz, hogy mit tartanál élvezetesnek az új világban, képzeld el azt a jelenetet, melyet Isten prófétai szava vázol fel: „A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” (Ésaiás 65:25). Emberi festők próbálták megfesteni ezt a jelenetet, de ez nem puszta szókép, melyet a művészi képzelet hoz létre. Ez a jelenet valóság lesz. Béke uralkodik majd az emberek között, és ehhez társul majd a béke az állatokkal is.

Sok biológus és állatbarát életének legszebb éveit tölti azzal, hogy megismerjen csupán néhány állatfajt, vagy csak egyetlen alfajt vagy fajtát. Viszont képzeld csak el, mi mindent tudhatsz majd meg akkor, amikor az állatokon nem uralkodik az emberektől való félelem. Akkor odamehetsz még a madarakhoz is, és az erdő vagy a dzsungel apró lakóihoz is — igen, megfigyelheted őket, tanulhatsz tőlük és gyönyörködhetsz bennük (Jób 12:7–9). Mindezt biztonságosan és úgy teheted majd meg, hogy nem fenyeget veszély sem az emberektől, sem az állatoktól. Jehova ezt mondja: „Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén.” Milyen más lesz ez ahhoz képest, amit ma látunk és tapasztalunk!

Valójában minden élőlény egy újfajta harmóniát tapasztal majd, hiszen Isten meg fogja tanítani a lojális emberi alattvalóinak, hogy hogyan gondozzák a földi otthonukat. Sőt, úgymond ’szövetséget fog kötni’ a ragadozó vadállatokkal, és így azok békésen alávetik majd magukat az embereknek (Hóseás 2:18; 1Mózes 1:26–28; Ézsaiás 11:6–8).

És szövetséget kötök javukra azon a napon a mező vadjaival, az ég repdeső teremtményeivel és a föld csúszó-mászó állataival; kiirtom az íjat, a kardot és a háborút az országból, és megadom nekik, hogy biztonságban feküdjenek le. (Hóseás 2:18)

És a farkas együtt időzik majd a báránnyal, a leopárd is a gidával heveredik le, a borjú és a fiatal sörényes oroszlán meg a hízott állat mind együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. 7 A tehén és a medve legelészni fognak, együtt heverednek le kicsinyeik. Az oroszlán is szalmát fog enni, mint a bika. 8 A kisded a kobra lyukánál fog játszadozni, és az elválasztott gyermek a mérges kígyó üregére teszi kezét. 9 Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert telve lesz a föld Jehova ismeretével, miként a vizek beborítják a tengert.

(Ézsaiás 11:6–8)

Kezdetben Ádám teremtésekor még minden bizonnyal az volt a helyzet, amit itt a próféciák vázolnak. Később romlott el a dolog. De helyre lesz állítva.

"Mert mindenfajta vadállatot és madarat, csúszó-mászó állatot és tengeri teremtményt megszelídíthet és meg is szelídít az emberi nem." (Jakab 3:7).

Betekintés az eredeti szándékba

Amikor a Biblia azt írja, hogy a halál ’bejött a világba’, arra utal, hogy az ember nem úgy lett megteremtve, hogy meghaljon. Ami az embereket illeti, az időskor és a halál annak az eredménye, hogy az első ember fellázadt Isten ellen. Az állatok viszont nem úgy lettek megalkotva, hogy örökké éljenek (1Mózes 3:21; 4:4; 9:3, 4).

Az emberek másmilyennek lettek teremtve, mint az állatok. A mi létformánk magasabb az állatokénál, mint ahogy az angyaloké is magasabb az emberi létformánál (Héberek 2:7). Az állatokkal ellentétben az ember „Isten képmására” lett megalkotva (1Mózes 1:27). Valamint az állatokkal ellentétben a Biblia Ádámot ’Isten fiának’ nevezi (Lukács 3:38). Éppen ezért jó okkal hihetünk abban, hogy az ember nem úgy lett megalkotva, hogy megöregedjen és meghaljon. Isten nem hal meg, és a fiait sem úgy teremtette meg, hogy meghaljanak (Habakuk 1:12; Róma 8:20, 21).

Az emberiség első generációiról szóló történelmi feljegyzések további betekintést nyújtanak abba, hogy milyennek szánta Isten eredetileg az emberi életet. Az emberek akkoriban több száz évet éltek, mielőtt megöregedtek. Ádám 930 évet ért meg. Néhány generációval később Noé fia, Sém már csak 600 évig élt, míg Noé unokája, Arpaksád 438 évesen halt meg (1Mózes 5:5; 11:10–13). Később Ábrahám 175 évig élt (1Mózes 25:7). A bűn hatása úgy tűnik, egyre inkább kihatással volt az élettartamra. Ahogyan az emberiség az eredeti tökéletességtől egyre távolabb került, csökkent az életidő. Ám kezdetben az ember úgy lett megalkotva, hogy örökké éljen. Éppen ezért joggal vetődik fel bennünk a kérdés: „Vajon Isten még mindig azt szeretné, hogy az emberek vég nélkül éljenek itt a földön?”

Igen, erről nem mondott le.

Olvasók kérdései

▪ Miért mondja az Ésaiás 11:6 a Szent Iratok Új Világ fordításá-ban, hogy „a farkas egy időre a hímbáránnyal lakozik”? Ez a béke nem lesz tartós?

Az Ésaiás 11:6–9. versben megjövendölt felüdítő béke az állatok között tartós lesz. Az Ésaiás 11:6 pontos fordítása azonban világossá teszi, hogy ezek az állatok nem lesznek állandóan együtt.

Az Ésaiás 11:6-ban a Szent Iratok Új Világ fordítása szerint ezt olvassuk: „És a farkas egy időre a hímbáránnyal lakozik, és a párduc a kecskegidával heverész. A borjú és a fiatal sörényes oroszlán, valamint a jól táplált barom mind együtt lesz; és egy kisfiú terelgeti őket.”

Sok bibliafordításban ehhez hasonló szövegváltozat áll: „A farkas is együtt fog lakozni [vagy „élni”] a báránnyal.” Ezek a fordítások egy farkas és egy bárány állandó társulásának elképzelését sugallhatják, mintha az egy új család vagy életközösség lenne.

Azonban a „tartózkodni” vagy „élni” szavakkal fordított héber szó a gur. A szótárszerkesztő William Gesenius szerint ennek jelentése: „időzni, tartózkodni egy ideig, nem otthon élni, azaz mint egy idegen, külföldi, vendég” (A Hebrew and English Lexicon of the Old Testament, fordította Edward Robinson). Az F. Brown, S. Driver és C. Briggs-féle lexikon úgy adja meg e szó jelentését, mint „időzni, tartózkodni egy (meghatározott vagy meghatározatlan) ideig, tartózkodni mint egy újonnan jött . . . eredeti jogok nélkül”.

Isten a gur szót használta, amikor Ábrahámnak azt mondta, hogy „idegenként lakozzál” Kánaánban. A patriarcha nem akarta birtokolni a földet, de védelmezett lakos lehetett ott (1Mózes 26:3; 2Mózes 6:2–4; Zsidók 11:9, 13). Hasonlóképpen Jákób azt mondta, hogy ’mint idegen laktam’ Hárán területén, mivel vissza akart térni Kánaánba (1Mózes 29:4; 32:4).

A Paradicsomban, amelyet Isten fog hamarosan létrehozni, az állatok és az emberek békében élnek majd. A báránynak nem lesz kockázatos egy farkassal, vagy a borjúnak egy leopárddal együtt lenni. Mintha csak a jelen ellentétét mutatná, a nyelvezet még azt az elképzelést is megengedi, hogy a farkas a bárány által védelmezett lakos lesz (Ésaiás 35:9; 65:25).

Ezeknek az állatoknak azonban mégis lehetnek eltérő szokásaik. Bizonyos állatok az erdőbe teremtettek, mások a mezőkre, megint mások a tengerparti területekre vagy a hegyekbe. Még az eredeti Paradicsom idején is beszélt Isten ’háziállatokról és vadállatokról’ (1Mózes 1:24). A háziállatok nyilvánvalóan azok voltak, amelyek általában közel voltak az emberekhez és a lakóhelyekhez. A vadállat, de nem vérengző állat nyilván az embertől távol szeretett élni. Így, amint azt Ésaiás próféciája megjövendöli, a farkas „egy időre a hímbáránnyal lakozik”, de nem lesz szakadatlanul ezen háziállatok között.

Jézus a feje minden hatalmasságnak (Kol 2,10), tehát ő rendelkezik fölöttük. Ismerem azon JT érvelést is, amely arra apellál, hogy a Szentírás „e világ istenének” nevezi a sátánt. Ezt is helyesen kell tudni értelmezni. Az ördög ugyanis csak a bűnre való tekintettel uralkodik az engedetlenség fiaiban, vagyis mindössze azz Istentől elfordult "világ" istene a bukott angyal, a sátán.

Viszont ahol a világi hatalom féken tartja a bűnt, ott nem az ördög uralmát mozdítja elő, hanem az Isten uralmát. Ezért is kell e hatalomnak engedelmeskednünk, és ezért van az is, hogy az engedetlenség fiai maguknak ítéletet szereznek.

A sátán nem a testi uralkodás értelmében „a világ fejedelme“, hanem csak a bűn tekintetében: vagyis a gonosz lélek a világot a bűn hatalmában tartja, ezért mondható el, hogy az Istentől elfordult „világ“ istene a bukott angyal, a sátán. Márpedig a világi hatalmasság testi értelemben uralkodik. A hatalmasság már pusztán pozíciójánál fogva is Isten szolgája. Amennyiben az államhatalom például nem gyűlöli a keresztényeket, annyiban nem is tartozik a sátáni világhoz.

Az ördög itt úgy tett, mintha az egész világ az övé volna. Csakugyan néha úgy látszik, mintha Isten annak uralmát átengedte volna az ördögnek. Valójában ebből mindössze annyi igaz, hogy az eredeti bűn következtében nemcsak az ember, hanem a természet is megromlott s kivált a pogányságban a bálványozás és erkölcstelenség által a világ mintegy az ördög uralma alá került. A Szentírás és az egyházatyák szerint az pogányság tulajdonképpen ördögimádás volt. Érthető tehát az ördög vakmerősége, hogy a maga részére imádást követelt. Sőt a Szentírás az ördögöt néha a világ fejedelemének nevezi. Azonban a keresztény bölcselet szerint Istent mindent jónak és szépnek teremtett; tehát csak az a rossz amit az ördög és annak szolgái, a gonosz emberek tesznek és alkotnak, a bűn és annak következményei. Az Isten országában, a kereszténységben az átok, mely az eredeti bűn óta a világra nehezedik, a gonoszság és az ördög uralma részben már a földön megszűnt, legalábbis nagyon enyhülne, ha a világban a kereszténység elvei és erkölcsei uralkodnának. Mindenesetre teljesen megszűnik a gonoszság és az ördög uralma a mennyországban. Annyi bizonyos, hogy az ördög ideiglenes világuralma dacára az igazak Isten segítségével azt mindig legyőzhetik; a végleges diadal pedig Istené és az ő országáé lesz.

Ez is csak azt mutatja, hogy Sátán bűne azon kevélység, hogy szándáka az, hogy magát Isten helyébe állítsa. Tehát a kísértés hazug háttere az, hogy a kísértő úgy lép fel, mintha ő rendelkeznék a világ országai és dicsőségük fölött. Lényege pedig az, hogy Jézust le akarja téríteni a kereszthez vezető útról, a földi hatalom útját kínálja neki, a sátán, vagyis az emberi önzés és gőg megistenítésének az útját. Jézus itt győzi le végérvényesen a kísértőt. Neki nincs más útja, csak az, amelyet Isten adott eléje és amelyet vállalt, amikor eljött a világba: a szolgálat, az alázat és a keresztig való engedelmesség útja.

A sátán nem a testi uralkodás értelmében „a világ fejedelme“, hanem csak a bűn tekintetében: vagyis a gonosz lélek a világot a bűn hatalmában tartja, ezért mondható el, hogy az Istentől elfordult „világ“ istene a bukott angyal, a sátán.

Krisztus előtt a pogányságban a világ mintegy az ördög tulajdona volt. Nem ugyan Isten adta neki, hanem bitorolta azt az emberek bűnei következtében. Azért nevezi őt a Szentírás a világ fejedelmének.

Annyiban nevezi csak a "világ fejdelmének" az ördögöt, hogy neki a bibliai zsidó felfogás szerint a bűnbeesés után a gonosz világ uralmát egyelőre átengedte, melyet a Megváltó működése elvben már megtört, a gonosz lelket a világból mintegy kiűzte, míg annak uralmát a végítélet teljesen megsemmisíti. Jézus itt arról beszél, hogy midőn halála közeledik, most fog az ember megváltatni, a sátán hatalmából kiszabadíttatni. Az ördög bírta az emberi nemet, hatalmában tartotta a bűnnél fogva a bűnösöket, uralkodott a hitetlenek szivében; de a hit által Krisztusban, az ő halálában és feltámadásában nagyon sokan megszabadulnak az ördög uralmától, Krisztus testével egyesíttetnek, s ily jeles fő alatt, mint hű tagok, ugyanegy szellem által fognak lelkesíttetni. Ezt nevezé ő itéletnek, t. i. az ördög ezen elűzését az ő megváltottaitól.

Na hát az Őrtorony-katonák ezt a kérdést is telemásolgatták a kiadványaikkal, azért had legyen itt is pár link, amely a társulat dogmarendszerét tárgyalja:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]