Van Isten? Lehet hogy nem igazsagos? Mert ami biztos az az, hogy nem egyforma a kereszt amit hordozunk es akkor hol az igazsag?
Egyszerre érvényes emberi tapasztalat, hogy Isten "viruló rétre vezet engem, megken az öröm olajával", meg hogy "asztalt terít nekem ellenségeim szeme láttára"
- ami mai szemmel egy kicsit fura, de a bibliai megfogalmazás milyen legyen? Szóval, egyszerre igaz ez a bibliai nyájlegeltetős, bukolikus idill - mi vagyunk az
elveszett-megkerült bárány, ölbe vagyunk véve stb. és egyszerre igaz, hogy az Isten megpróbál bennünket, agyonnyom az erőnket messze meghaladó csapásokkal. Na ilyenkor a zsoltár (a hívő) panaszos, mintegy kérdőre vonja Istenét, netán vádolja. Aki nem hívő, ilyenkor bizony elküldené valahova istent, már ha lenne hova. Mert ugye azért hat nap alatt jól kitalálta magának ezt a világot, nincs is nagyon hova elküldeni őt - de ezt nem kinyilatkoztatásként mondom, tessék csak próbálkozni!
Dosztojevszkij a Karamozovok regényben Ivan alakjában
tulajdonképpen rámutatott erre: az ártatlanok szenvedése lehetetlenné teszi a hitet. Erre dupláz rá Albert Camus és mondja, hogy a kereszténynek el kellene vetniük a hitet látva, hogy az ártatlanságnak kiszúrják a szemét vagy bele kellene egyezniük, hogy nekik is kiszúrják a szemüket. Bár Camus valószínűleg "beszólásnak" szánta ezt az utóbbi alternatívát, jó irányt jelölt ki. A világban lévő abszurd szenvedésnek az elfogadása végül is reális alternatíva, igaz szentekre szabott feladat. (Colbe atya alázatosan kéri a koncentrációs tábora parancsnokát, hogy ha lehetséges lenne, akkor xy helyett őt ítéljék éhhalálra. És gondolom, ennek az eseménynek legfeljebb utólag lehet pátosza, ott és akkor egyszerűen primitív baromságnak tűnt.) Van itt valami tipikus: a szenvedés és az istentől való elhagyatottság valahogy összetartozik. Jézus az olajfák hegyén vagy a kereszten, valamiféle elhagyatottság érzéssel küszködik,... Éli, Éli ...
Ha jól megy a keresztény sora, úgy él, hogy isten benne van, teste a Szentlélek temploma, "belénk lehelte az élet leheletét", valamit önmagából. Aztán a szenvedés átrendezi ezt a fogalomrendszert, Isten távoli, néma,
süket. - Örkény István, maga mögött húzva beleit, illedelmesen megkérdezné, tessék mondani, ez már a megváltott világ? Mert ha igen, akkor feltekerném a beleimet, minek porosodjanak tovább a nyári hőségben amúgy is túlhevült aszfalton. - Szóval a szenvedés hatására isten valahogy eltűnik, és mivel ő az értelemadó, a dolgok értelme is csorbát szenvedhet. Ebből a pozícióból érthető Simone Weil összehasonlítása Isten és a Világ között.
"A Világ van, rossz és irreális. Isten nincs, jó és reális." A szenvedés tehát külsővé teszi az istent, aki pedig bennünk lett volna még az imént. A feltámadás révén jelenléte érvényességgel bírt, de a szenvedés révén jelenléte jelentéktelenségbe olvad(hat). Az öröm
révén felfedezzük istent a teremtésben, isten és az ő világa EGY; a szenvedés révén kettéválik a Világ és Isten. Van aki ilyenkor így szól: a rossz, a szenvedés a világból, bűnből jön, Isten továbbra is jóságos, még inkább megbízom benne. Van, aki azt mondja: a világnak isten a gazdája, ezért a világban lévő rosszért isten is felel. Nos az őszinte szív ilyenkor elküldi őt a p...ba, de ez nem baj, mert ő úgyis csak megy és tereget némán, nem is szid, nem is figyel, és a ruhák fényesen suhogva keringnek, szállnak. Talán azt is becsüli, ha rosszul szeretik.
A Minden Egy (A rémálom)sztoriban van pár sor, amiben Szepes Mária nézeteit mondja el a karma törvényéről. Lehet, ha ezen elgondolkozol, nem is tartod lehetetlennek. Ugyanez van Balogh Béla Végső Valóság c. könyvében: Nincs menekvés a karma vérebeinek fogai közül.
"Van Isten? "
Vajon létezik-e Isten?
Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a
fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről
szót ejtettek, különféle területeken.
Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette: "Én
nem hiszem, hogy Isten létezik." "Miért ilyen biztos ebben?" - kérdezte a
vendég. "Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért
nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne
annyi beteg ember a világon? Hogy is hagyhatnának el szülők gyerekeket? Ha
Isten létezne, se szenvedés, se fájdalom nem lenne. El nem tudok képzelni
egy szeretettel teli Istent, aki lehetővé teszi mindezt körülöttünk."
A vendég gondolkodott egy kis ideig, aztán úgy döntött, hogy nem válaszol
a fodrász feltevésére, mert nem akart vitába keveredni.
Miután a fordász befejezte a dolgát, a vendég fizetett, majd elbúcsúzott
tőle és kilépett az utcára. A következő pillantaban szemébe ötlött egy
ember, akinek hosszú, gondozatlan haja és loboncos szakálla volt. Piszkosnak
és kultúrálatlannak tűnt.
A vendég visszafordult, és megint belépett a fodrászüzletbe, ahol
megszólította a fodrászát: "Tudja mit mondok? Nem léteznek fodrászok a
világon!" "Hogy mondhat ilyet uram? - kérdezte meglepetten a fodrász. -
Hiszen itt vagyok én, én fodrász vagyok, nem? Épp most fejeztem be az ön
hajának és szakállának a rendbetételét." "Nem, nem! - erősködött a vendég.
Fodrászok márpedig nem léteznek, hiszen ha léteznének, akkor nem lennének
olyan hosszú, gondozatlan hajú és szakállú emberek az utcán, mint az az
ember ott, látja?" "Ah, de hát attól még léteznek fordászok!" - válaszolt a
mester. - Tehetek én arról, hogy az az ember nem jön be hozzám?"
"Hát ez az! - bólintott rá a vendég. - Éppen erről van szó! Isten is
LÉTEZIK! Tehet Ő arról, hogy az emberek nem fordulnak Hozzá, hogy nem
keresik meg Őt? Ezért van olyan sok fájdalom és szenvedés a világon."
Indiai mese arról, hogy hogyan osztanak az istenek
A Föld
Ha a világ lakosságát egy 100 lelket számláló faluba lehetne redukálni, és minden nép aránya megmaradna, ebben a faluban lakna:
- 57 ázsiai
- 21 európai
- 14 amerikai (észak-, közép- és dél-amerikai)
- 8 afrikai
Lenne benne:
- 52 nő és 48 férfi
- 30 fehér és 70 nem fehér
- 30 keresztény és 70 nem keresztény
- 89 heteroszexuális és 11 homoszexuális
- 6 személy birtokolná az összes vagyon 59 %-át, és minden 6. az USA-ból származna.
100-ból:
- 80 élne omladozó faházban,
- 70 lenne analfabéta
- 50 szenvedne alultápláltságban
- 1 éppen meghalna
- 1 éppen megszületne
- egynek lenne számítógépe
- egynek lenne egyetemi végzettsége.
Ha a világot ilyen módon szemügyre vesszük, az elfogadás és megértés iránti igény nyilvánvalóvá válik.
A következőket sem árt végiggondolni:
- Ha ma reggel felkeltél, és akár egészséges vagy, akár beteg, jobb sors jutott neked, mint annak a félmillió embernek, akik a jövő héten már nem fognak élni.
- Ha még soha nem voltál egy háború veszélyében, a fogság magányában, a kínvallatás haláltusájában, vagy az éhezés satujában, jobb helyzetben vagy, mint 500 millió ember a Földön.
- Ha templomba járhatsz anélkül, hogy attól kellene félned, hogy megfenyegetnek, megkínoznak, vagy megölnek emiatt, szerencsésebb vagy, mint 3 milliárd ember.
- Ha van étel a hűtődben, ruha a testeden, tető a fejed felett, ahol aludni térhetsz, gazdagabb vagy, mint a Föld lakosságának 75 %-a.
- Ha van pénzed a bankban, a pénztárcádban és a malacperselyedben, a világ legkiváltságosabb 8 %-ába tartozol.
- Ha a szüleid még élnek, és még mindig házasok, akkor már tényleg egy ritkaság vagy.
- Ha ezt az üzenetet megkaptad, kétszeres áldásban van részed: először, mert valaki gondolt rád, másodszor pedig, mert nem tartozol azon sok millió ember közé, akik nem tudnak olvasni.
Dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre.
Szeress úgy, mintha soha, senki nem ártott volna neked.
Táncolj kedvedre, úgy, mintha senki nem figyelne.
Énekelj a magad öröméért, úgy, mintha senki nem hallgatna.
Élj úgy, mintha a Paradicsom a Földön volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!