A hivő zsidók kreacionisták? Vagy melyik elmélet hívei? Mi a hivatalos álláspont?
Kreacionizmus jelentése: az isteni teremtés elve; az a nézet, mely szerint az életet és az élővilágot valamely értelmes lény vagy istenség alkotta.
Ezen értelemben elmondható, hogy aki hiszi, hogy Isten alkotott mindent, azt divatos szóval kreacionistának lehet nevezni.
De voltunk mi már annyi minden: fanatikusak, bolondok, zsidók, szektások... Miért ne kreacionisták ne lennénk:)))
Üdv: L
Hogy pontosan mennyi, nem tudom, de így van, megközelítőleg 6000 évesnek vallom, hiszem és tudom.
Attól még engem is anya szült, két fülem van, és a táplálékom nagyjából ugyan az lehet, mint másnak. :)))
Van munkahelyem, családom, próbálok szeretetben és békében élni, éppúgy, mint más. Nem vagyok és nem vagyunk csodabogarak.
Mondok egy példát: Attól, hogy valaki megtartja a húsvéti locsolkodást, és vasárnaponként templomba megy, én egyiket sem teszem, hanem megtartom az Úr által rendelt szombat napot, mint nyugalom napját, és megtartom az engyesztelési napot böjttel. Az a valaki az én általam tartott ünnepeket nem tartja meg, én az övét. Szerintem ettől ő sem kisebb, sem nagyobb nem lesz ettől, sem én.
Üdv: L
Nem szeretem azt a kifejezést hogy kreacionizmus. A kreálni (csinálni, teremteni)szó ugyanis csak arra utal, hogy Isten teremtette a világot. Ilyen értelemben minden monoteista hívő kreacionista. DE! Jó részük nem szó szerint értelmezi a hat napot, hanem szimbolikus időszakokként.
És most a kérdésedről: a zsidóknál is hasonló a helyzet. Az ortodoxok gondolom hivatalosan mindent szó szerint, ám a zsidók között már évezredek(!) óta meglévő elmélet szerint ez szimbolikus (pl. kabbalistáknál) Rengeteg elismert rabbi (gondolom, reform zsidók) szerint a Tórának négy értelmezési szintje van, és jajj annak, aki szó szerint olvassa.
Erről ennyit. De ha érdekel a dolog és tudsz angolul, ajánlom a youtube-on a The Science of God című előadássorozatot, Gerald Schroder tartja, ott a kipa a fején. Vallásos zsidó,aki mellesleg tudós, kutató, geológus. Einstein óta a hat időszakot ki is lehet számolni,mely szerint kb 15 milliárd éves az univerzum.
"Hogy pontosan mennyi, nem tudom, de így van, megközelítőleg 6000 évesnek vallom, hiszem és tudom."
ezt te magad sem gondoltad komolyan.
A "gyengébbek" kedvéért:
Hogy pontosan mennyi, nem tudom, de így van, megközelítőleg 6000 évesnek vallom, hiszem és tudom.
Üdv: L
"Einstein óta a hat időszakot ki is lehet számolni,mely szerint kb 15 milliárd éves az univerzum."
Tehát ezek szerint szerinted:
A harmadik időszakban Isten megteremtette a maghozó füveket.
A negyedik időszakban megteremtette Isten a Napot.
Az ötödik időszakban megteremtette a rovarokat, és a bogarakat.
Szegény növények...Nap és rovarok nélkűl kellett átvészelniük két időszakot. Ha már Eisteint említetted, úgy tudom, hogy ő mondta, hogy ha a világ összes méhe kipusztulna egyszerre, az emberiségnek három éve maradna, mivel a növények olyan pusztulást szenvednének.
A te magad által elfogadott teista világteremtési elmélet alapján a növényeknek két hosszú korszakot kellett túlélniük Nap és rovarok nélkűl. Valóban megállja a helyét ez a felfogás?
Üdv: L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!