Mi a katolikus egyház hivatalos álláspontja a dinoszauruszokkal kapcsolatban? Vagy úgy önmagában a földtörténettel és a paleontológiával?
Katolikus dogmatika, 1983:
"A teremtés dogmája nem a világ keletkezésének mikéntjén akarja megmagyarázni. Tehát nem teszi fölöslegessé a természettudományos hipotéziseket, például az általános fejlődéselméletet." (99. oldal)
Hiába próbálod azt bizonygatni, hogy a katolikusok evolúcióellenesek, ez nem igaz. Vannak evolúciótagadó protestáns szekták, főleg az USA-ban (és most már Mo.-ra is kezd beszivárogni ez az agybaj), de a katolikusokra nem jellemző ez a felfogás.
Mégis a pápa nemrég kijelentette, hogy az evolúcióról: "Ha az ember az evolúció véletlen terméke lenne valahol a világűr peremén, akkor az életének nem lenne értelme"
És mint tudjuk, a pápa tévedhetetlen a katolikusoknál.
az idézetben a hangsúly a "véletlen" szón van. a pápa nem az evolúciót vonta kétségbe, hanem annak esetleges voltát. tanuljunk már meg olvasni az anyanyelvünk, ha már ilyen magasröptű vitába keveredünk, hé...
kérdezŐ: leírták előttem, ez a lényeg.
09:44
"Mégis a pápa nemrég kijelentette"
Mihez képest mégis? Több logikát.
"Hiába próbálod azt bizonygatni, hogy a katolikusok evolúcióellenesek, ez nem igaz. Vannak evolúciótagadó protestáns szekták, főleg az USA-ban (és most már Mo.-ra is kezd beszivárogni ez az agybaj), de a katolikusokra nem jellemző ez a felfogás."
Ki próbálja bizonygatni? Csak feltettem egy kérdést, ami érdekelt, írtam is, hogy nem provokáció. Meg is kaptam a választ. Ne légy paranoiás.
Én olyat is hallottam, hogy Isten azért rejtette azokat a csontokat a földbe, hogy próbára tegye az embert, hogy a csontoknak hisz-e, vagy a Biblia szavának.
Egy vakhitű embernek nincsen megmagyarázhatatlan kérdés.
Kedves utolsó!
A kérdés így szólt: "Mi a katolikus egyház hivatalos álláspontja a dinoszauruszokkal kapcsolatban?"
Amit írtál, a dínócsontokról, azt egy zsidó rabbi találta ki, akinek semmi köze a katolikus egyház dogmatikájához!
'Mo.-ra is kezd beszivárogni ez az agyba'
Szóval ha nem fogadok el egy elméletet amit még nem sikerült senkinek bizonyítani, agybajos vagyok. Hogyan jött létre az első fehérje? Vagy a madarak tolla? Vagy az emlősök hallórendszere? Ha erre nem tudsz válaszolni, mégis hiszel az evolúcióban vakon, akkor mégis melyikünk agybajos?
"Hogyan jött létre az első fehérje? Vagy a madarak tolla? Vagy az emlősök hallórendszere? Ha erre nem tudsz válaszolni, mégis hiszel az evolúcióban vakon, akkor mégis melyikünk agybajos?"
Van egy kis gond! Az első kérdésre valóban nem tud válaszolni a mai tudomány! Viszont vedd figyelembe, hogy az evolúció nem innen, hanem az első élőlény létrejöttével nyer értelmet. Pontosabban ez után! Az első fehérje létrejötte egy külön tudományág, és az evolúció megint egy külön tudomány ág. Az evolúció elmélete magyarázatot ad a tollakra és a hallószervekre, és mindenre, amit csak akarsz.
Vedd figyelembe, hogy ha valamire nem tudunk rájönni, az nem az evolúciót hitelteleníti, csak azt jelenti, kevés az információnk. Sajnos a világ kezdetétől napjainkig csak meglehetősen kevés élőlény konzerválódott, és mi csak ebből az igen foghíjas forrásból tudunk kiindulni. Ezért van az, hogy néha meglepő vagy nevetségesnek hangzó elméletek születnek, ez az oka a bizonytalanságoknak. A hiányzó részeket kénytelenek vagyunk spekulációval kitölteni. Ez pedig azt eredményezi, hogy időnként felül kell bírálnunk korábbi elgondolásainkat. Nincs ezzel semmi probléma.
Az evolúció azonban mindennapos gyakorlatunk, munkaeszközként használjuk, ezért kérlek ne vond már kétségbe folyton a létezését! Értsd meg végre, hogy nem vakhitről, hanem bizonyosságról van szó! Ha nem hinnénk el, azzal az igazsággal mennénk szembe! Ezt nem várhatod tőlünk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!