Mi a katolikus egyház hivatalos álláspontja a dinoszauruszokkal kapcsolatban? Vagy úgy önmagában a földtörténettel és a paleontológiával?

"az élőlények a környezethez folyamatosan idomulnak, generációról generációra változnak, hogy nagyobb esélyük legyen az életbenmaradásra."

Ez sem teljesen pontos! A környezet nem ok, hanem okozat. Nekem is kellett egy kis idő, mire ezt megemésztettem. Tehát a változást nem a környezet határozza meg, pl. nem azért lesz a jegesmacinak nagy bundája, mert hideg van. Hanem számtalan véletlen mutáció keletkezik, a legjava nem használ, hanem kifejezetten árt. Gyengítik, megbetegítik, megölik az egyedet. Tehát a "fejlődés" ezen ága mindig elvész. Ám sokkal ritkább, ám hasznos mutációk előnyt jelentenek, és az így - ha szerencséje is van - nem vész el, hanem elsokasodik generációk alatt. A hasznosságot pedig a környezethez viszonyítjuk. Pl. egy halnak nem hasznos a bunda, ezért nincs is neki, evolúció ide vagy oda.

Csak így magyarázható az evolúció látszólagos (de közel sem valódi) célirányossága. Gyakorlatilag azt is mondhatnám, hogy az élet számtalan sikertelen próbálkozás árán tör utat magának.

XVI. Benedek - a katolikus egyház hivatalos álláspontját képviselve - nem az evolúció esetlegességét vitatta, hanem a véletlenszerűségét. A kettő között azért van némi tartalmi különbség, legalábbis szerintem. :)

Hogy az eredeti kérdére is válaszoljak, az alábbiakban bemásoltam a katolikus lexikon vonatkozó szövegét. A könnyebb érthetőség kedvéért összegyűjtöttem a benne szereplő filozófiai és tudományos szakkifejezések jelentését (utolsó válaszban található a lista), ami komoly segítséget nyújthat az esetleges olvasóknak. Íme, a szócikk!

teremtés és fejlődés, teremtés és evolúció: Az Egyház ősi hitvallásai szerint a mindenható Isten „kezdetben”, az idő kezdetén a semmiből teremtette az eget és a földet, minden látható és láthatatlan lényt (DH 29, 60, 75). E hitvallások azt fejezik ki, hogy a kinyilatkoztatás Istene öröktől fogva abszolút független, egyedül ő a világ alkotója és fenntartója. Filozófiailag: a világ, a fejlődő világegyetem létében függ a mindenható Istentől, tehát a teremtés transzcendens okság, amely lényegében különbözik a teremtett világban működő, a természettud-ok által tanulmányozott immanens, másodlagos okságtól. - A teremtésteológia újabban összekapcsolja a protológiát és az eszkatológiát, és Jézus Krisztust helyezi a kezdet és vég eseményeinek középpontjába: Ő a kezdet és a vég, minden Általa és Érte lett, és minden Őbenne áll fenn (vö. Jn 1,1-5; Kol 1,15-20; Ef 1; 1Kor 15). Mivel Isten a világot az emberért teremtette, valamiképpen már az ember előtti fejlődés is az üdvösség drámájának színterét készíti elő, amelynek középpontjában Jézus Krisztus áll (vö. RH 8). - Szellemtörténészek, pl. Pierre Duhem, rámutattak arra, hogy a teremtés kinyilatkoztatott, zsidó-keresztény eszméje segítette a gondolkodókat abban, hogy elkerüljék a panteizmust. A monoteizmusból, pontosabban a teremtés hitéből kibontakozó teol. szabadította fel az észt, s ennek következtében válhatott a mítoszba v. teogóniába hajló kozmogónia kozmológiává. Így születtek meg az autonóm tudományok. Teol. forr-ra volt szükség, hogy az istenített égitestek elveszítsék rangjukat, és a tudósok ki merjék mondani, hogy az égitesteket, a Nap keringését, a tenger apályát és dagályát, a meteorok hullását ugyanazon törv-ek vezérlik. „A modern tudományt az a szikra gyújtotta meg, amely a hellén pogányság teológiája és a kereszténység teológiája közötti ütközésből pattant ki” (Pierre Duhem: Le systeme du monde. II:453).

- 3. Az emberi lélek közvetlen teremtése. II. János Pál p. előbbi beszédében utalt XII. Pius p. két fenntartására is: az emberi lélek közvetlen teremtésére (DH 3896), s a poligenizmus és az áteredő bűn kapcsolatára (DH 3897). Ez utóbbival kapcsolatban már olyan teol. megoldások születtek, melyek szerint a monogenizmus és az áteredő bűn tana nem szükségszerűen tartozik össze, tehát a poligenizmus tana sem áll szemben a teol. igazsággal. - A p. a hominizációról szólva hangsúlyozta, hogy az ember ker. felfogása szerint ontológiai, 'létrendi' különbség van az ember és az alacsonyabbrendű élőlények között, tehát az evolúció során „minőségi ugrás” történt, amikor a gondolkodó ember megjelent. Ezt az „ugrást” csakis az isteni (teremtő) transzcendens oksággal magyarázhatjuk, a tud. a maga sajátos módszereivel nem figyelheti meg, csakis a metafizika és a teol. képes ennek felismerésére. A p. hivatkozott a Gaudium et spes 24. pontjára: „Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart” (DH 4324). Az embert önmagáért, de végső soron Krisztusért akarta, akiért minden létezik, s akiben az Isten képére alkotott ember isteni életre rendeltetett: a világ teremtése előtt az Atya kiválasztott minket Krisztusban, hogy fogadott gyermekei legyünk (Ef 1), és azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre (LG 16, GS 22). - Ezt tanítja a hitünk, és ez az Istenhez rendeltetés az alapja az emberi „lélek” sajátos teremtésének. De a ker. fil. és teol. is igyekszik megvilágítani a hagyományos tételt az evolúció összefüggésében, számolva a test és lélek szubsztanciális egységéről szóló egyh. tanítással (DH 902). Karl Rahner SJ és Piet Schooneberg SJ, ill. korábban Antonin-Gilbert Sertillanges OP Aquinói Szt Tamást értelmezve igyekeztek megoldani az ember (az emberi lélek) közvetlen és sajátos teremtésének kérdését. Helyesen kell értenünk a teremtő (transzcendens) okság és a másodlagos okság összefüggését. Teremtve lenni annyit jelent, mint teljesen, a létben függeni Istentől. Az evolúció során a léttöbbletet az Istentől függő teremtmény önfelülmúlással hozza létre. Igazában a szenttamási gondolatot, a transzcendens és a másodlagos okság viszonyának helyes értelmét fejezi ki Teilhard de Chardin sokat idézett mondata: Dieu fait se faire le choses, 'Isten cselekvőkké teszi a dolgokat', az embert is, nem helyettük cselekszik. A két okság nem egymás melletti, nem egymást kiegészítő, hanem mindent Isten tesz és mindent a teremtmény tesz, de más-más síkon. - A teremtés transzcendens tette nem tartozik a tudomány hatáskörébe. A Teremtő állandóan létrehozza a világfolyamat egészét a maga fejlődésében, de ez a transzcendens okság „vertikálisan” hat (nem a lánc első szeme): minden pillanatban létet ad és felfokozza a másodlagos okok, a teremtmények öntevékenységét és önfelülmúlását. Tény, hogy naponta születnek új emberek a szülők nemző közreműködésével. Az ontogenezis (az egyed fejlődése) némiképpen hasonló a filogenezishez (a törzsfejlődéshez), tehát az emberi lélek közvetlen teremtésének kérdését tárgyalva a kettőt együtt vizsgálhatjuk. - Az emberi lélek közvetlen teremtése nem jelentheti azt, hogy Isten különlegesen, mintegy kívülről beavatkozva a fejlődő teremtés folyamatába teremti a lelket. Ez nem történhet sem az első hominizációkor, mintha a kellőképpen kifejlődött állati testbe Isten „belelehelné” a lelket, sem az embriogeneziskor, mintha a test a szülőktől származna és Isten csak egy bizonyos fejlettségi fokon „öntené” a lelket az embrióba, mert ellenkező esetben Isten transzcendens (teremtő) okságát a világ okláncolatába iktatnánk be, s egy szintre hoznánk a másodlagos okokkal. Az ember teremtése akkor történik, amikor a petesejtek egyesülésekor (a beágyazódáskor) Isten transzcendens oksága folytán megtörténik az önfelülmúlás, megjelenik a léttöblet, az „ugrás”, mint az első hominizációkor. De ez nem pusztán a véletlen és szükségszerűség vak játéka folytán történik, hanem Isten akarja, teremti ezt az emberi lényt, potenciálisan személyt. Az embrió már a megtermékenyüléskor rendelkezik minden olyan kóddal, amelyek meghatározzák emberi kibontakozását, jóllehet az öntudatosodás és a személyesedés csak később, a szabad szellem öntevékenysége révén valósul meg. - Sertillanges Szt Ágoston és Szt Tamás tanítására is hivatkozva kifejtette a teremtés helyes eszméjét. Szt Tamás a teremtésről szóló traktátusban állítja: homo generat hominem, 'az ember nemzi az embert'. A lélek szoros értelemben nem a nemzés gyümölcse, hanem annak terminusa, vagyis a nemzési folyamat végén jelenik meg. A teremtés transzcendens (isteni) aktusa immanens, felfokozza a másodlagos okságot. Szt Ágoston szerint a teremtés Isten tette, „amely alkotásainak tevékenységéhez vegyül”. - Alszeghy Zoltán így magyarázza: „A lélek teremtését nem úgy értjük, hogy Isten a semmiből előhív egy önmagában álló valóságot, a lelket, s 'aztán' egyesíti egy más úton létrejött anyagi szervezettel. Nincs lélek, mielőtt ember lenne, s nincs emberi szervezet, mielőtt élő, lélektől éltetett ember lenne. Ami létrejön, az a lelki és testi síkon létező ember. Az egy és oszthatatlan embert Isten a szülők egyesülésével kezdődő genetikus folyamat felhasználásával hozza létre. A genetikus folyamatot Isten teremtő befolyása sajátos 'eszköz-oksággal' mozgatja, vezeti, áthatja, felemeli, hogy olyan valóságba torkolljon, amit önmagától nem tudott volna létrehozni, azaz testben élő szellemet, élő embert teremjen. Ez az egy és osztatlan ember amennyiben élő szervezet, a szülőktől kiinduló genetikus folyamat eredménye, amennyiben szellemi 'én', annyiban Isten közvetlen teremtménye. A két szempont elválaszthatatlan, mégis különböző. Ugyanez vonatkozik az evolúció során megjelenő első emberre, ill. emberekre. Ezek szervezete szintén Isten különös „közbelépése” erejével lesz egy állati genetikus folyamat gyümölcse. Még pontosabban: Isten különleges „közbelépése” a testből és lélekből álló ember létrejöttében különbözik az egyes élőlények létrejöttét, fenntartását és szaporodását előidéző állandó teremtéstől olyan szempontból, hogy Isten az embert önmagáért akarta (öncél, finis sui) és végső soron Önmagáért akarja, azaz Magához rendelte. Az Efezusi levél elején olvassuk: az Atya örök szeretettel szeretett engem és a világ teremtése előtt kiválasztott Krisztusban, magához rendelt, hogy fogadott gyermekként részesedjek isteni természetében (vö. 1,4-10). Isten minden embert személyesen szeret, és ezt a fejlődő világmindenséget az emberért alkotta. - A teremtés krisztológiai szempontjairól lásd Teilhard de Chardin vízióját az egyetemes és kozmikus Krisztusról. Teilhard a Szt Pál-i krisztológiát áthelyezte az evolutív világképbe. Ez a szemlélet ihlette a II. Vat. Zsin. egyes atyáit, amikor a Gaudium et spes-ben megfogalmazták a földi valóságok teol-ját és megmutatták az ember teremtő tevékenysége, a munka, a technika, a tud-os kutatás, egyáltalán a világot humanizáló erőfeszítések isteni értelmét. Sz.F.

Sertillanges, Antonin-Gilbert OP: L'Idée de création et ses resentissements en philosophie. Paris, 1945. - Richard, Louis: Le mystere de la rédemption. Tournai, 1959. - Schmulder, P. SJ: La vision de Teilhard de Chardin. Paris, 1969. - Alszeghy Zoltán: A kezdetek teol-ja. Róma, 1979. - LThK 1993. IX:216. - Puskás Attila: A teremtés teológiája. Bp., 2006:265. - A fejlődéselmélet és a földön kívüli élet kérdései. Szerk. Hetesi Zsolt-Teres Ágoston SJ. Bp., 2007. (Teres Ágoston: A fejlődéselmélet története; Szabó Ferenc SJ: A fejlődő teremtés) - Távlatok 2008/1:46.

Forrás: Katolikus Lexikon

immanens - bennmaradó, bensőleg hozzá tartozó

protológia - a kezdetekről szóló tanítás

eszkatológia - a végső dolgokról, a világ végéről szóló tanítás

panteizmus - olyan filozófiai irányzat, ami istent a természettel azonosítja

monoteizmus - egy Istenben való hit

teogónia - istenek születéséről, származásáról szóló hagyomány

kozmogónia - égitest tan, teremtéstan

kozmogenezis - a fizikai világ, a kozmosz fejlődése

biogenezis - az az elmélet, mely szerint élő csak élőből jöhet létre

antropogenezis - az ember fejlődésének folyamata

noogenezis - az emberi szellem születése és fejlődése

kreacianizmus (nem tévesztendő össze a kreacionizmussal) - teológiai elmélet, mely szerint Isten minden egyes emberi lelket külön teremt, és kellő időben egyesíti azt a szülők által adott testi képződménnyel

redukcionista - az állításokat, egyszerű tényekre visszavezető gondolkodás

poligenizmus - az az elmélet, amely szerint az ember több őstől származik

monogenizmus - az az antropológiai tan, amely szerint az emberi fajok egyetlen emberpártól származnak

Ennél részletesebb összefoglaló leírást szerintem aligha találhattam volna a katolikus egyház természettudományokkal kapcsolatos állásfoglalásáról, bár elismerem, hogy más források után nem nagyon kutakodtam, tehát egyáltalán nincs kizárva részemről a tévedés lehetősége e tekintetben... A tudományos elméletekről még annyit, hogy a keresztény felfogás szerint az isteni (teremtő) transzcendens okság mindenképpen indukáló erő, vagyis a lehetséges igazságok - pl. a Világegyetem keletkezéséről, vagy az emberi törzsfejlődésről - hit tartalmi szempontból voltaképpen irrelevánsak, hiszen - teológiai értelemben - semmiképp nem határozhatják meg, illetve nem módosíthatják Isten nélkülözhetetlen szerepét a világ (ki)alakulásában.

Semmi.

Tévelyeg mind, mint hab a tengeren.

:-)))