"A hová a lélek vala menendő. " Ezékiel próféta könyvében a léleknek hova kell menni és az Úr dicsőségének megjelenése milyen "eszköz"?
Látom még vallásosak nem írtak, holott bibiliai idézet... hmm.
A lélek a Szentlélek és hogy hová megy?
Isten 3 személy: Atya, fiú, Szentlélek.
Három egy Isten, teljes összhangban, egyetértésben, mégis elkülöníti őket a biblia, különálló személyként említi saját akarattal például.
Mégis hová megy? :)
Ahová akar.
Isten emberei és pl. idézetben lévő szellemi lények pedig alárendelik magukat Isten szellemének és mennek vele ahová megy.
Valamiért az a benyomásom, túlmagyarázod a dolgot.
Az Úr dicsősége nem eszköz, hanem az a jelenlét, ami Isten körülveszi a menyben. Ha az megjelenik, mint pl, a Sinainál, vagy embereknek, akkor furcsa dolgok történnek: pl. hegyek rázkódnak, emberek leesnek a földre.Nem bírja elviselni a látható világ Isten dicsőségét, annyira erős.Ez mind annak a dicsőségnek, erőnek a hatalmától, ami elválaszthatatlan Istentől, belőle származik és Őt körülveszi.
Jézus, mikor itt volt a földön, például ettől a dicsőségtől üresítette ki magát átmenetileg, míg újra visszatért feltámadás után a mennybe.
"Amerre a szellem akart menni, arra mentek."
Itt egyáltalán nem a lélekről van szó, mivel ez egy látomás, Isten szellemeről van szó. A bibliai lélek és szellem szó nagyon nem ugyanaz.
Ez csak a szövegből kiollózott idézet.
Sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk, képletesen értelmezhető.
A látomásokat ritkán tudja valaki értelmezni.
T.Kérdező!
"Ahová a lélek menendő vala", az az emberiség közös sirja, ahová mindenki kerül. A Biblia tanitása szerint nincs "lélek hallhatatlanság". A Prédikátor 9:7,8,12-es verse ezt mondja: "Mert az élők tudják hogy meghalnak, de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmuk nincs többé, mivelhogy emlékzetük elfelejtetett. Mind szeretetük, mind gyülöletük, mind gerjedezésük immár elveszett, és többé semmi részük nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy. A Prédikátor 3:19-21 verse pedig ezt mondja: "Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak, amint meghal az egyik, ugy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben, és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy, mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-e, és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-e?"
A Biblia szerint az ember maga a lélek. A Mózes I. 2:7 verse ezt irja: "És formálta vala az Ur Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Igy lőn az ember élő lélekké." Az Ezékiel 18:4 verse: "Ime, minden lélek enyém, ugy az atyának lelke, mint a fiunak lelke enyém: amely lélek vétkezik, annak kell meghalni!".
Tehát az ember lelke nem megy sehová, csak a sirba, mivel "különálló lélek" nincs, amely elhagyná a testet.
Az "Ur dicsőségének megjelenése" pedig pl. a Mózesnál olvasható. Mikor Mózes felment a hegyre a "Tizparancsolatért", amelyet kőtáblákon kapott meg, kérte Istent, hogy hadd lássa meg. Isten ekkor azt mondta neki, hogy álljon be egy ottlévő barlangba. És a barlang előtt elvonult Isten árnyéka. És még ettől is Mózes arca és ruhája fénylett mikor visszatért a nép közé. Még napokig ilyen maradt. Isten dicsőségét mindig ugy irja le a Biblia, mint egy mérhetetlen világosságot, fényt. Ez "megfoghatatlan" dolog. Ilyen fény volt a "szövetségláda" fölött is a sátorba ahol tarották.
Remélem tudtam segiteni neked. Ha kérdésed lenne, szivesen válaszolok. Üdvözöllek: Judit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!