A megbocsátás, szelíd élet nem okoz hirtelen dühkitöréses örjöngést?

Senki nem születik ilyennek, a megbocsátás tiszta lelkiállapot kérdése, amelyet el lehet érni. ( a tapasztalat hiánya még nem tisztaság.)

Aki le tud mondani az egójáról, aki nem dédelget sérelmeket, aki el tud engedni szívből, mert tudja, hogy Isten neki is sok mindent elengedett, az tud megbocsátani. Aki a másik emberben nem az ellenséget látja, hanem a testvérét. Ezt elérni kemény munka, de a spirituális élet alapvető eleme, nem csak a kereszténységnél.

ez emberfüggő szerintem.. én pont olyan vagyok, hogy megbocsájtok, tűrök egy darabig, de ha betellt a pohár, olyat teszek, hogy talán még magam is megbánom!

Nagyanyám mondogatja mindíg:

"Isten óvjon a csendes ember haragjától!"

Ez életszemlélet kérdése.

Felhoztad példaként Jézust, aki tűrt és megbocsátott. De azt ne felejtsd el, hogy Jézus szerette az embereket és úgy gondolta, alapvetően jók, ezért nem dühös volt rájuk, ha bántották, inkább sajnálta őket.

Én is pont így érzek (igaz, nem vagyok Jézus, sőt még keresztény sem), és mindig a szememre vetik, amiért könnyen megbocsátok. De óvatosan a szavakkal: a megbocsátás nem felmentést jelent, csak azt, hogy elfogadom a mi a múltban történt és nem hagyom hogy hatással legyen a jelenemre.

Mellesleg tapasztalat: sokkal jobban meg lehet oldani a dolgokat, ha az ember higgadtan kezeli őket. Igen, én is nekiállhatnék ordítani és toporzékolni, ha a főnök olyan dologért fed meg, amiben nekem van igazam, vagy visszaszólhatnék, amikor megbántanak és megsértődhetnék, ha úgy viselkednek velem. De épp ez a megbocsátás és türelem lényege nem veszem magamra mások hülyeségét, ezért hosszú távon nincs is rám kihatással.