Mit tett Lucifer, hogy letaszíttatott a mennyekből?

http://www.youtube.com/watch?v=IDFkT6pXUGk

A videó első felében, a lényeget egész jól elmagyarázza.

Szia!

Krisztus haláláig a Lucifer jelleme nem volt teljesen nyilvánvaló az angyalok és az el nem esett világok előtt. Sátán csalással annyira felismerhetetlenné tette magát, hogy még a szent lények sem értették meg elveit. Nem látták meg tisztán lázadása természetét. Csodálatos hatalommal és dicsőséggel rendelkező lényként szállt szembe Istennel. Az Úr azt mondja Luciferről: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépséggel" (Ez 28:12). Lucifer, mint tündöklő kérub állt Isten színe előtt. Az összes teremtett lény közül ő volt a legfontosabb és a legfőbb szereplő Isten szándékainak a világmindenség számára való kinyilatkoztatásában. Miután vétkezett, ámító hatalma még félrevezetőbb és jellemének a leleplezése még nehezebb volt kiemelt helyzete következtében, amellyel az Atyánál rendelkezett.

Isten el tudta volna pusztítani Sátánt és követőit olyan könnyen, amilyen könnyen egy kavicsot tudunk a földre dobni. Ő azonban nem tette ezt. A lázadást nem erőszakkal akarta leverni. A kényszerítő hatalmat csak a Sátán uralma alatt találhatjuk meg. Isten alapelvei mások, nem ilyen rendszerre épül uralma. Isten tekintélye a jóságon, az irgalmon és a szereteten nyugszik. Ezeknek az alapelveknek az alkalmazása fejezi ki az Ő akaratát. Isten uralkodása erkölcsös uralkodás, az igazság és a szeretet benne az uralkodó hatalom.

Isten szándéka az volt, hogy mindent a biztonság örökkévaló alapjára helyez. A mennyei tanácsok határozata alapján Sátán időt kapott arra, hogy kifejthesse uralma alapjait és uralkodásának elveit. Sátán azt állította, hogy ezek az alapelvek különbek voltak, mint az Isten elvei. Ennek bizonyítására Sátán időt kapott, hogy megláthassa azokat a világmindenség.

Sátán bűnbe vezette az embereket, és Isten működésbe hozta a megváltás tervét. Krisztus négyezer évig munkálkodott az emberek felemeléséért, amíg Sátán a romlásukért és lealjasodásukért. Az egész világegyetem figyelemmel kísérte a nagy küzdelmet.

Mikor Jézus eljött erre a világra, Sátán ellene fordította hatalmát. Attól fogva, hogy Jézus kisdedként megjelent Betlehemben szüntelenül azon munkálkodott, hogy elpusztítsa. Minden lehetséges módon igyekezett megakadályozni Jézus gyermekkorának, makulátlan férfikorának, szent szolgálatának és folt nélküli áldozatának a kibontakozását. Sátán azonban vereséget szenvedett. Nem tudta Jézust bűnbe vezetni. Nem tudta elcsüggeszteni, vagy eltántorítani attól a munkától, amelynek az elvégzésére jött el a földre.

Sátán minden erőfeszítése, hogy elnyomja és legyőzze a Megváltót, csak tisztábban hozta napfényre Jézus hibátlan jellemét. Az ég és az el nem bukott világok tanúi voltak ennek a küzdelemnek. Feszült érdeklődéssel várták a befejező eseményeket. Látták belépni Krisztust a Gecsemáné-kertbe. Látták, mikor elszomorodott a lelke. Hallották fájdalmas kiáltását: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár" (Mt 26:39). Mikor az Atya elfordult Tőle, sajnálattal látták, hogy az Úr lelki kínja és szomorúsága felülmúlta még a halállal való utolsó nagy küzdelmének a kínját és szomorúságát is. Véres verítéke cseppekben hullott a talajra. A menny nem tudta többé elviselni a látványt, és a vigasztalás angyalát küldte el Isten Fiához.

A mennyből látták, ahogyan Isten Fiát aljas módon gyilkos csőcselék kezébe adták, gúnnyal és bántalmazással egyik törvényszékről a másikra hurcolták. A menny hallotta az üldözők gúnyos nevetését, amelyet Krisztus alacsony származása váltott ki belőlük. Hallotta az egyik legjobban szeretett tanítványa esküdözéssel elmondott tagadását. Látta Sátán őrjöngő munkáját, és hatalmát az emberek szíve fölött. Krisztust éjfélkor megragadták a Gecsemáné-kertben és ide-oda vonszolták a palotából a törvényházba, kétszer a papok elé állították, kétszer a szanhedrin, a főtanács elé, kétszer Pilátus elé és egyszer Heródes elé, kigúnyolták, megkorbácsolták, elítélték és kivezették, hogy keresztre feszítsék. Azután hordoztatták vele a kereszt súlyos terhét Jeruzsálem síró leányai és a csúfolódó, gyülevész nép között.

A menny fájdalommal és megdöbbenéssel szemlélte a kereszten függő Krisztust, a sebzett halántékából folyó vért, és a vérrel kevert izzadtságcseppekkel borított homlokát. Kezeiből és lábaiból cseppekben hullott vére a sziklára, amelyen a kereszt állt. Az egész menny megtelt csodálkozással, amikor Krisztus iszonyatos szenvedései közepette ezt az imádságot ajánlotta fel: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek" (Lk 23:34). Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberek mégis körülállták a keresztet, és szövetkeztek Isten egyszülött Fia életének a kioltására. Micsoda látvány a menny számára!

A hatalmasságok és a sötétség erői összegyűltek a kereszt körül, és a hitetlenség pokoli árnyékát vetették az emberek szívébe. Az Úr, amikor ezeket a lényeket teremtette, hogy királyi széke előtt álljanak, akkor ezek szépek és dicsőségesek voltak. Kedvességük és szentségük megfelelt magasrangú állásuknak. Isten gazdagította őket bölcsességével, és körülövezte őket a menny teljes vértezetével. Az Úr szolgái voltak. Ki tudná azonban felismerni a bukott angyalokban a dicsőséges szeráfokat, akik egykor a mennyei udvarokban szolgáltak? A sátáni erők összeesküdtek a gonosz emberekkel és arra igyekeztek rávenni a népeket, hogy Krisztust tartsák a bűnösök vezérének, a legnagyobb bűnösnek és tegyék Őt a megvetés tárgyává. Azokat, akik kigúnyolták Krisztust, mikor a kereszten függött, Lucifer lelkülete befolyásolta és töltötte el, aljas és felháborító beszédekkel árasztotta el őket, és ő ihlette gúnyolódásaikat. Mindezzel azonban Sátán semmit sem ért el.

Ha valaki bűnt találhatott volna Krisztusban, és ha Krisztus csak a legkisebb mértékben is engedett volna Sátánnak, hogy megmeneküljön az irtózatos kínvallatástól, akkor Isten és az emberek ellensége diadalt ült volna. Krisztus azonban lehajtotta a fejét és meghalt, de rendíthetetlenül megtartotta hitét és Isten iránti engedelmességét. "És hallottam nagy szózatot az égben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő és a mi Istenünk országa és az ő Krisztusának hatalma, mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt" (Jel 12:10).

Üdv. Péter

Tévedett...azt hitte az Istenről, hogy nem önmaga, így olyanná akart válni mint Ő, beleesve az önzésbe, ezáltal elkövetve a bűnt...tulajdonképpen nem állt meg az igazságban, miszerint osztatlanság, egység van, azt gondolta a dolgok különállóak, s önmaga elkülönült bármitől is...:)

üdv

26/F

LastOne.Left

Lucifer hozzánk és Jézushoz hasonlóan mennyei Atyánk lélekgyermeke. Fényes csillag volt, de magának akarta az Atya dicsőségét és el kívánta venni a testvérek önrendelkezését. Az Atya nem fogadta el Lucifer javaslatát, hanem helyette Jézust választotta, hogy az emberiség megváltója legyen.

Lucifer nem fogadta el az Atya döntését és élve szabad akaratával ellene fordult, sokan csatlakoztak hozzá.

Ők a Külső Sötétségre kerülnek, ami a legjobb hely számukra, hiszen Isten dicsőségének fénye bántaná a szemüket. A kitaszítottságuk tehát az ő érdekükben, isteni kegyelemből van.

Saját véleményt nyilvánított. És ez nem fért bele. Lucifer a kételkedés angyala, valahol a gondolkodásé és a gondolkodtatásé. Ha ki akarsz építeni egy rendszert (vallásit vagy politikait), akkor olyan emberekre lesz szükséged, akik vakon hisznek, nem kérdőjeleznek meg, így az ellentétes gondolatokkal felvetésekkel mindig csak a baj van. Ezt valahogy ki kellett küszöbölni...

Egyébként érdemes elolvasni Madách Imre Az ember tragédiája című művét (nem hosszú és abszolút érthető) Lucifer karaktere egészen különös fényben jelenik meg a műben.