Aki komolyan vallásos miért fél a haláltól? Ne írd hogy nem félsz, max. Azt, hogy nem gondoltál még bele elég mélyen, ami 25-30 év alatt elég nehéz is. Miért sír mindenki kivétel nélkül, ha meghal egy érzelmileg közeli hozzátartozója?

A vallásosság nem szünteti meg azt a vágyunkat, hogy nem akarunk meghalni. Még ha tudom is, hogy a halállal majd minden megszűnik, tehát nincs gondolatom, nem fáj és nem hiányzik semmi, nem érzek semmit, mert nem létezek többet, akkor sem tudom félvállról venni a halált. Talán azért, mert hiszem azt, hogy Isten az örök életre teremtette az embert, nem azért, hogy meghaljon, tehát a vágy belénk van kódolva. Innen nézve a halál természetellenes. Majd újra élni fogunk, ha eljön az ideje.

Egyébként még Jézus is sírt, amikor a barátja, Lázár meghalt, pedig tudta, hogy fel fog támadni. Talán azért, mert nem természetes a halál, és a szeretteink hiánya bizony fájdalmas. Fájdalmas ez Istennek is, azért vágyakozik, kívánkozik a keze alkotása után.(Jób könyve szerint.)A bűn árát meg kell adni a halállal, de Isten, mivel vágyakozik utánunk, újra életet ad majd. Egy hívő embernek talán ezzel a tudattal könnyebb szembenézni a halállal. Könnyebb, de nem könnyű.

Gusev

én sem féltem a haláltól, de miután majdnem meghaltam 1x, azóta félek.. higyjétek el, akik nem tudjátok, milyen szörnyű érzés. Az utolsó pillanatokban csak az jutott eszembe, hogy miért nem voltam elég jó.

higyjetek Istenben..

Szia!

Ha megengeded, egy kicsit kötekednék!

Miután több kérdést is feltettél, mondatról mondatra haladnék.

1: Honnan veszed, hogy a "komolyan vallásos" emberek félnek a haláltól? Mit nevezel ilyen embernek. Attól, hogy templomról templomra térdepel, attól még közel sem biztos, hogy "komolyan vallásos" emberrel van dolgod.

Nincs igazad szerintem. Bizony, aki komolyan vallásos, az nem fél a haláltól, mert hisz Krisztusban, Isten egyszülött fiában, akiben életünk van.

2: Miért szabod meg, hogy milyen határok között válaszoljak? Ha egyszer az az igazság, hogy nem, akkor nem. Nem mondhatom, hogy igen, csak, mert te azt akarod hallani, hiszen akkor hazudnék.

3: 25-30 év alatt nehéz mélyen belegondolni? Bizony egy gyermek sokkal mélyebben bele mer és bele is gondol a halálba. Egy kisgyerek is szembesül a halállal, legtöbb esetben nagyszülei elvesztése kapcsán. Érdekes lehetne néhány tucat 3-12 év közötti gyemek egyveleg véleményét meghallgatni a halállal kapcsolatban.

4: Talán nem olvastad Lázár temetéséről a történetet miképpen sírt Krisztus? Miképpen rendűlt meg? Látván a szomorúságot, gyászt, a rokonai, ismerősei bánatát? Mi lett a teremtett világból, miképpen hozta be az ember a halált a világba, adta át tálcán sátánnak mindazt, ami az emberé volt?

Sajnálom, hogy a hívő emberek válaszát valószínűleg Te sem fogod elfogadni, és Te magad is csak a saját dogmáidat fogod kántálni (gondolom), éppúgy, ahogy minden olyan kérdező, aki pusztán kötekedésből tesz fel fondorlatosabbnál-fondorlatosabbnak gondolt hipotéziseket.

Sziasztok!

Rosszul értelmezed a dolgokat, ebből eredően rossz a kérdésed is. Az emberek nem azért sírnak a szeretteik halálakor, mert megrendül a hitük, hanem azért, mert nagyon is tisztában vannak vele, hogy egy ideig nem látják őket. Képzeld el, hogy meghal a gyereked - te onnantól kezdve már nem simogathatod mindennap az arcát, nem hallhatod a nevetését, nem láthatod a mosolyát, nem élheted át azt, hogy milyen örömet okoz a puszta léte. Ez rettentően nagy, hatalmas hiány, és az ember épp ezt a hatalmas űrt siratja, nem a halottat, hanem önmagát. Mert ő nem érezheti át többé élőben(legalábbis bizonyos ideig) azt a szeretetet, amit valaki iránt érez.

Másrészt a hit nem irtja ki a halálfélelmet. Jómagam már egy ideje nem tartok a haláltól, de nekem is volt időszakom, amikor még féltem tőle, pedig hívő voltam. De nem attól, hogy mi van, ha tévedek, csupán attól, hogy mi van, ha fájni fog és többé nem lehetek azokkal, akiket ebben az életemben szeretek?

Szia!

A halál minden embert megvisel, ez így természetes! Főképp a kiszámíthatatlan időben, módon érkező és mindentől megfosztó haláltól félnek az emberek a legjobban.

Sokan próbálják úgy tekinteni a halált, mint ami a természet, illetve minden élő rendje. Ebben vélnek megnyugvást találni önmaguknak és mások számára is. A növény- és állatvilágban uralkodó halál törvénye azonban kevés vigasz az embernek. Mert neki tudata van: elméjében el tudja gondolni térben a végtelent, időben pedig az örökkévalóságot. Mégis a halállal szemben még a többi élőhöz viszonyítva is különösképpen sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak és mulandónak látszik.

Ezenkívül az ember egyik legmagasabb rendű képessége a szeretet, és a halálban nem csupán az élettől való megfosztatás tudata nehéz, hanem legalább annyira riasztó a szeretet-kapcsolatok erőszakos szétszakadása, a szeretettektől való elválás. Így szól az ember halálnak való kiszolgáltatottságáról a bibliai hasonlat is:

Az emberek "sárházak lakosai, akiknek fundamentumuk (alapjuk) a porban van és könnyebben szétnyomhatók a molynál" (Jób könyve 4:19).

"Képzeljünk el magunknak egy csomó embert, láncra verve, egytől egyig halálra ítélve; naponta kivégeznek közülük néhányat a többi szeme láttára, akik pedig életben maradnak, a maguk sorsát látva társaikéban, fájdalommal, reménytelenül bámulják egymást, és várják, mikor következnek ők. Ez az emberi sors." (Blaise Pascal: Gondolatok, 199. töredék)

"A bűn zsoldja a halál" – olvashatjuk a Bibliában. A halál tehát nem a természet rendje, nem tartozik hozzá Isten eredetileg "igen jó" teremtéséhez. A halált "ellenségnek" nevezi a Biblia, ahogy ezt mi is érezzük, hogy a halál az ember, az élet és a boldogság ellensége. A halál a bűnnel együtt jött be a Földünkre: "Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett". Mivel a bűn a halál "csíráit" eleve magában hordja, minden bűnnel fertőzött ember már eleve a halál hatalmában van, és végül: "A bűn teljességre jutva halált nemz".

Ha racionálisan nézzük: az önzés miatt élete folyamán rengeteg harag, bosszúság, félelem, belső feszültség vonul át az emberen. Sok lelki stressz éri őt a többi ember önző magatartása miatt is. Az emberi test érzékeny szerkezete azonban nem ezekre a pszichikai viharokra és sérelmekre teremtetett. Ezenkívül a testét közvetlenül is pusztítja az ember a helytelen életmódjával. Ennek hatása a kopás, az öregedés, az ember "érlelődése" a halálra.

Az első bűneset óta minden ember fertőzött a bűnnel, mint valamiféle halált hozó kórokozóval, a bűnre való született hajlam révén és az élet folyamán szokássá váló vétkezés miatt. Ezért minden ember eleve el van jegyezve a halállal. Ennek értelmében jogos minden embert "élő halott"-nak nevezni. Az ember "holt a vétkei és bűnei miatt" már ebben az életben. Azután bekövetkezik annak az "élettőkének" az elfogyása, amit Isten a bűneset után is ad az embernek, hogy alkalmat adjon neki a bűnből való megszabadulásra. Ez történhet természetes úton, az életerő fokozatos elkopásával, vagy hirtelen: betegség, baleset vagy erőszakos cselekmény által.

Ez a halál még nem a személyiség végleges megsemmisülése a Biblia szerint. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus Krisztus visszajövetelekor, illetve az ún. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint. Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

"Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására" (János 5:28–29).

Akik az élet joga örök elvesztésére ítéltetnek ekkor, azokat sújtja az ún. második halál, vagy a kárhozat halála. Ez a végleges megsemmisülés, az örök halál.

Sok ember lehetetlenségnek tartja a feltámadást. Ezen a ponton megakadnak, mert ezt az ígéretet hihetetlen mesének tartják. A Biblia is idézi a feltámadásra vonatkozó jellegzetes emberi kérdést, és választ is ad rá:

"De mondhatná valaki: Mimódon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem ezt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Isten pedig testet ad annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét" (I. Korinthus 15:35–38). Ha a természetben mindenütt ott látjuk azt a csodát, hogy egy parányi mag őrzi egy növény teljes növekedési, virágzási és termő "programját", akkor miért is tartjuk azt olyan hihetetlennek, hogy Isten meg tudja őrizni egy ember személyiségének a jellemzőit is a maga "technikájával", és ezáltal újra tudja teremteni?!

Pál apostol írja: "Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük, hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak". Milyen megnyugtató és bátorító ez a hasonlat! Az alvás nem kellemetlen dolog. És azon sem kell aggódni, hogy vajon mit álmodunk:

"Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János 11. fejezetében)… Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok)

Az egyetlen reménység a haláltól való szabadulásra nézve az, ha annak az okozójától, a bűntől szabadulnak meg az emberek a megváltó Krisztus kegyelme által. Mert így már jelen, földi életükben "átmennek a halálból az életre". Az utolsó ítélet felmentő ítéletéig ők sem szabadulhatnak meg ugyan a haláltól, de az "örök életük már megvan". Jézus visszajövetelekor "mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" számukra.

Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (ie. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból:

"Mert tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. Miután ezt a bőrömet megrágják, nem e testben látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg őt, nem más" (Jób 19:25–27)

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket" (Jelenések 14:13).

Aki komolyan vallásos ezért nem fél a haláltól!

Üdv. Péter

az az egyén fél(mindegy mitől), aki önmagát a fizikai testtel azonosítja...mivel ekkor úgy hiszi, hogy a dolgok amiket tapasztal az nem önmaga, így fél azokat elveszteni, illetve fél attól, hogy a teste elpusztul, így önmaga is...:)

"Mert neki tudata van: elméjében el tudja gondolni térben a végtelent, időben pedig az örökkévalóságot."

Ha pedig valaki ekként gondolkodik, és ezt olyannyira kiterjeszti, hogy önmagát az elmének tartja, amiben egyszerre létezik minden...no akkor szűnik meg a félelem, hiszen eltűnik az egyedüliség érzete, és az aggodalom attól, hogy bármi bajunk lesz, vagy bármit elveszthetünk...hiszen ebben a felállásban mindennel egyek vagyunk, mert mi vagyunk az Isten. :)

ui.: a kérdésre is válaszoltam ezzel, bízom benne kiveszed a lényeget. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Kedves Kérdező, én hozzászólok: miért teszel úgy, mintha a kereszténység lenne a világ egyetlen vallása, tehát csupán a Biblia alapján kellene megítélni a világban történteket?

Ha pl. a buddhizmus felől közelíted meg a dolgot, azonnal eltűnik ez a sok kérdésed. Persze lesznek újak helyette, de azt hiszem érted a mondanivalóm lényegét.

Szia, azt írod, nem kérsz teológiai válaszokat, mert ismered őket. Nos, ha ismered őket, akkor tudod, hogy a Biblia sehol sem tanítja hogy a föld 6000 éves, az evolúcót nem zárja ki a Biblia, (bár a makro evolúció erősen vitatható) Ádám és Éva története az egész emberiséget jelképező történet, a nemzetközi humán genom kutatás vezető professzora hívő keresztény,tehát ő jobban ért ahhoz amit leírtál, de érdekes módon nem zavarja, és amit a végén írtál, a neuronhálózatok létrehozásáról, ahhoz is lenne egy-két szavam.....:-)

Továbbá Isten nem büntet téged olyan dolgokért, amit nem követtél el, de gondolom ismered a következmény fogalmát. Jézust pedig Isten nem kínoztatta halálra. Az a vicces hogy az emberiség ott, akkor megmutathatta volna, hogy nincsen szüksége megváltásra és Istenre. Egyszerűen csak be kellett volna tartaniuk a tíz parancsolatot, és akkor Jézus aggkori végelgyengülésben halt volna meg, keresztény vallásra pedig nem volna szükség. De azért van rá szükség, mert ha Jézus ma jönne el, ugyanúgy elítélnék. Ismered a Karamazov testvéreket Dosztojevszkijtől? Van benne egy kis történet, pontosan erről szól. Javaslom elolvasásra, Dosztojevszkij szerintem nagyon tud az ateizmussal küzdő lélekhez szólni.

Ne haragudj hogy kérésed ellenére mégis válaszoltam a költői kérdéseidre, de megindította a lelkemet az, amit leírtál és az ahogy leírtad.

Szia,

Freya