Mit szóltok hozzá, hogy XVI. Benedek pápa több pedofil pap ügyeit eltussolta, hogy így védje a (római) katolikus egyház és a Vatikán jóhírét?

Ha egy óvóbácsiról, tanítóról kiderülne, hogy pedofil, vajon mondaná-e valaki, hogy eltévedt, megingott, de visszatérhet? Ha pedagógushiány van, akkor sem engednék oda vissza. Lehet, hogy kevés a pap, de az ilyenekből egy is túl sok. A megbocsátást nem lehet ezzel demonstrálni. Viselje mindenki a tetteinek következményét!

Amikor Mózes hibázott a pusztában azzal, hogy a vízfakasztásnál nem mondta el a népnek, hogy Isten fakasztott vizet a sziklából, nem ő, a Mindenható Isten gondoskodott a népről, nem ő, akkor ezért a hibájáért nem vihette be a népet az ígéret földjére, holott ő bajlódott velük negyven éven keresztül. Jogos! Megbocsátotta neki Isten ezt a hibáját, de a következményeket le kellett aratnia Mózesnek.

Gusev

Tévedsz, ezt a beteges nézetet csak az Egyház beteges gyűlölői (ld. [link] ) terjesztik. Ezzel szemben itt az igazság:

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Sokan mondják manapság, hogy "a katolikus papok vizet prédikálnak és bort isznak. A legtöbb pap maga sem tartja meg, amit prédikál."

Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez így van. Akkor is mi következik ebből? Legföljebb az, hogy tehát a papok is elkárhozhatnak. De sehogy sem következik, hogy most már az Isten szava, amelyet a papok Krisztus parancsolata szerint hirdetnek, nem igaz és nem kell azt komolyan venni. Tegyük fel, hogy az orvosok jókora része dohányzik s alkoholt fogyaszt, holott elméletben minden komoly orvos méregnek tartja az alkoholt is, a nikotint is. Mi következik ebből? Hogy most már ne törődjünk az egész orvostudománnyal és egészségüggyel?

Mindenki a maga lelkéért felelős; a pap is! Ha a pap nem tartja meg, amit prédikál, az az ő nagy baja lesz; ha én nem tartom meg, az nekem fog nagy bajt okozni. Okos ember nem a szerint igazodik, hogy más okosan cselekszik-e, hanem a szerint, mi a helyes és mi a kötelessége.

Dehát igaz-e, hogy a papok maguk sem hiszik vagy gyakorolják, amit hirdetnek? A papok közt csakugyan vannak téveteg, vétkes emberek. De csak nem lehet komolyan azt mondani, hogy a papok nagy része egyáltalán nem él a vallás parancsai szerint? Talán hibáz ebben vagy abban a pontban, de olyan papot nem igen találni, aki nem meggyőződésből hirdetné Krisztus igazságait. Sőt a papság túlnyomó többsége magasan az erkölcsi átlagszínvonal felett áll. A legderekabb hazafiak, leghívebb polgárok, legjótékonyabb, legistenfélőbb emberek mégis csak a katolikus papok köréből kerülnek ki. Még a legnehezebb papi kötelesség, a nőtlenség és tisztaság terén is, ha akadnak hibák és helyenkint néha nagyobb bűnök is, a túlnyomó többség mégis csodálatos hősiességgel tartja meg az Egyház felséges, de szinte emberfölötti önfegyelmezést igénylő követelményét s élete végéig híven megőrzi tisztasági fogadalmát. Aki ellenkezőt állít, az vagy tudatosan rágalmaz s egyes sajnálatos eseteket általánosít, vagy nem tudja, mit beszél s a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló embercsoportot könnyelműen és igaztalanul vádolja.

[link]

HOGYAN EGYEZTETHETŐ ÖSSZE AZ EGYHÁZ SZENTSÉGE A BENNE TAPASZTALHATÓ BOTRÁNYOKKAL?

Válasz:

Az Egyház szentségét nem csökkenti, ha egyes tagjai súlyos bűnösök. Az Egyház ui. Jézus Krisztus keresztáldozatának és a Szentlélek megszentelő tevékenységének köszönheti szent mivoltát.

Magyarázat:

Az Egyház szent, mert a végtelen szent Isten alapította; szent, mert jegyese, Jézus Krisztus sugárzik át rajta, aki életét adta az Egyházért; és szent, mert a Szentlélek őrzi. Az Egyház szentsége természetesen nem jelenti tagjainak bűntelenségét. Az Egyház nem tagjaiban, hanem céljaiban és Főjében szent. Azáltal szent, akihez tartozik és aki alapította, s nem azok által, akik hozzá tartoznak, annak ellenére, hogy nem ritkán egyes tagjaiban is felragyog az Egyház szentsége. Az atyák az Egyházat „bűnösökből álló bűntelennek" nevezték, sőt Clairvaux-i Szt. Bernát kifejezése még élesebb: Sancta Meretrix (Szent Szajha).

A bűnös ember így az Egyház szentségét meg sem karcolhatja. Vagy azért, mert a bűnös tagnak olyan súlyos a vétke, hogy el is veszítette az Egyházhoz való tartozását, vagy azért, mert bűnbánata és Krisztus kiomló vére által megszentelődik.

Igazolás:

Szt. Pál apostol tanítja, hogy Krisztus szentségessé tette Egyházát: „Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen" (Ef 5,27). Az Apostol szerint: „Isten temploma szent, ti vagytok az" (1 Kor 3,17). Ezért mondjuk: Szent Egyház.

Szt. Pál apostol is súlyos hibákat és bűnöket talál már a korai Egyházban is, de meg sem fordul a fejében, hogy az Egyház megszűnt volna Egyháznak és szentnek lenni. Kiközösítést követel és nem új alapítást: „Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel" (1 Kor 5,1).

Júdás is bemocskolta személyét és apostoli hivatalát, de az a többi apostolt nem érintette. Bűne és következményei csak reá szállottak, nem az Egyházra: „Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei" (ApCsel 1,17).

Szt. Péter is megtagadta Jézust, de bűnbánatát elfogadta Krisztus, és az Egyház vezetője maradt, bár Jézus megkövetelte tőle a hitvallást: „Majd harmadszor is megkérdezte tőle: »Simon, János fia, szeretsz engem?« Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: »Szeretsz engem?« S így válaszolt: »Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.« Jézus ismét azt mondta: »Legeltesd juhaimat!«" (Jn 21,17).

Maga Jézus is megmondta, hogy a bűnök és a botrányok elkerülhetetlenek egy közösségben, ez azonban csak a személyre nézve jár következményekkel: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket!" (Lk 17,1).

Sokan úgy gondolják, hogy a Római Egyház már rég megromlott s csak idők kérdése, mikor omlik végleg össze. Ennek határozottan ellentmond Jézus csalhatatlan ígérete, hogy ő Egyházával marad „mindennap, a világ végezetéig" (Mt. 28, 20), s az a másik kijelentése is, hogy amíg az Egyház Szent Péter sziklatalapzatán áll, addig „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Mt. 16, 18).

Hehe... az antikatolikusok egy szép, keresztényi állítása az, miszerint a Katolikus Egyház, avagy a Vatikán a Jelenések könyve 17-18. fejezeteiben szereplő babiloni parázna szajha. Nézzük sorjában mire szokták ezt alapozni:

A hét hegy

A Jel 17,9 szerint a kéjnő hét hegyen ül, ami a katolikus ellenes barátaink szerint a Vatikánt jelenti, hiszen az ősi Róma 7 dombra épült.

Először is az itt szereplő görög szó, a „horosz” nem dombot jelent, hanem hegyet. Miként azt az összes magyar fordítás így is adja vissza (természetesen nemzetközi fordításokban is így van - kivétel egy-két amúgy is katolikusellenes fordítás). A domb szó a „bounosz”. A hegy a Bibliában közismert szimbolikus kifejezése a királyságoknak (vö. Zsolt 68,15; Dán 2,35; ám 4,1, 6,1; Abd 8–21). Hogy itt is erről van szó, azt János apostol egyértelműen tisztázza, hiszen hozzá teszi: „De jelenti a hét királyt is.”. Tehát a hét hegy hét királyságot vagy országot jelent, de mivel a hetes szám a teljességet, a hiánytalanságot jelenti, így végső soron a hét királyság a Föld összes királyságát jelöli.

Másodszor a Vatikán nem épült 7 dombra, hanem csak egyre: a Vatikán dombra. De ez nem is tartozik a római 7 domb közé, amelyre az ősi Róma épült. Azok a Tiberis folyó keleti partján vannak, a Vatikán domb pedig a nyugati parton.

Babilon, a nagy város

A Jelenések könyve szerint Babilon azonos „a nagy város”-sal (vö. Jel 16,19; 17,18; 18,10.16.18.19.21). Az antikatolikusok ezt Vatikán városára értik.

Azonban a Jelenések könyve világossá teszi, hogy melyik is az „a nagy város”, ugyanis a Jel 11,8-ban ez áll: „A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették.” Tehát a város nem Róma, se nem a Vatikán, hanem Jeruzsálem, hiszen Jézust ott feszítették meg.

Természetesen ezen az aposztata Jeruzsálemet kell érteni.

bíborba és skarlátba öltözve

A Vatikánra való belemagyarázás következő állítása szerint a Jel 17,4-ben a bíbor és a skarlát szín a katolikus papság színe.

Itt először is az írásmagyarázat egyik súlyos hibájával találkozhatunk. Ugyanis míg a közvetlen szövegkörnyezetben szimbolikusan értelmezik ők is a szöveget, azaz pl. Babilont szimbolikusan Rómára vagy a Vatikánra értik, a paráználkodást, amit az asszony a királyokkal folytat szintén egyértelműen szimbolikus kifejezés, addig itt a két színt szó szerint veszik. Pedig egy bibliaolvasónak nyilvánvaló, hogy a bíbor szín a királyi méltóságra és hatalomra (vö. pl. Én 7,6; Dán 5,29; Mt 27,28), a skarlát szín pedig a kiontott vérre (Iz 63,2k; Náh 2,4; Jel 6,4), itt a keresztény vértanúk vérére, illetve a bűnre utal (Iz 1,18), de ugyanezt a szöveg is megerősíti (vö. 6. vers).

Aztán az is téves állítás, hogy a katolikus papság színe a bíbor és a skarlát lenne, ugyanis az a fehér. Az összes pap, püspök, bíboros és még a pápa alapruhája is a fehér alba. Ezenkívül számos más színű ünnepi ruhájuk van: pl. lila, zöld, fekete, arany, de a fehér ruha mindig rajtuk van.

Ha megfigyeljük a Jelenések könyvét, akkor észrevesszük, hogy a babiloni kéjnő bíbor és skarlátszínű ruhája kontrasztban áll az új Jeruzsálem, azaz Krisztus mennyasszonyának fehér ruhájával (vö. Jel 19,8). Ebből három dolog következhet:

1. ha a ruhák színét szó szerint vesszük, akkor az új Jeruzsálem fehér ruháját a katolikus papság fehér ruhájával lehet azonosítani.

2. mivel a Menyasszony ruhájának színéhez egy szimbolikus magyarázat van hozzáfűzve („A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.” 19,8), ebből kifolyólag a kéjnő ruhájának is szimbolikus jelentést kell adni.

3. a Menyasszonynak az a meghatározása, miszerint ő az új Jeruzsálem, arra enged következtetni, hogy a kéjnő pedig a régi (aposztata) Jeruzsálem (Ilyen kontrasztokat nagyon gyakran használnak a Szentírásban, pl. Gal 4,25-26).

Ezenkívül a papok azért hordanak bíborlila és skarlátvörös ruhákat, hogy ezzel a bűnbánatot, illetve Krisztus vérét szimbolizálják.

Arról nem is beszélve, hogy a bíbor az igaz vallás liturgikus színe (vö. Lev 14,4.6.49-52; Szám 19,6), illetve azt, hogy a papok ruhája bíbor és skarlát színű legyen, maga az Isten parancsolta meg (Kiv 28,4–8.15.33; 39,1–8.24.29)!

17:57

A nagy parázna ruhájának szinei megegyeznek az ószövetségi papi ruházat szineivel, egyetlen kivétellel, hogy a kék benne van a papi viseletben, a nagy parázna ruhájában pedig nincs kék szin. Nyilván bibliaismerő ember vagy, ezért tudod, hogy ezek a szinek mind jelképes jelentéstartalommal birnak, a kék szin történetesen a Mennyet, Isten országát szimbolizálja.

Minden szin megegyezik a nagy parázna öltözékében az ószövetségi papi viselettel, vagyis külsőre látszólag azonosak a vonások az egyházban, az istentiszteletben, de a lényeg, a Menny hiányzik belőle. Ez abszolút jellemző a katolicizmusra, ahol megállt a Szent Szellem működése, nincs nyelveken szólás, prófétálás, Szent Szellemmel betöltekezés, hanem csak a külsőségek maradtak meg, a többi szin igen, de a mennyei nem.

Ez nem antikatolicizmus, hanem a bibliai tények leszögezése.