Mi lehet ezekre a kérdésekre a válasz?

Nem tudom, mennyi idős lehetsz, de ha 15-17 körül vagy, akkor kb. én is ebben az időszakban szaladtam bele ugyanebbe az ellentmondásba. Annyi különbséggel, hogy én nem Lucifer körül agyaltam, hanem az ember szabadakarata és Isten mindenhatósága között éreztem ellentmondást. Hiszen miért van szabadakaratunk, ha Istennek a mindenhatóságánál fogva előre tudnia kell, hogy ki és hogyan kárhozik el, illetve ki él majd példaértékű életet. Az egész olyan, mintha egy olyan felvételi vizsgát írnánk, ahol már eleve borítékolva vannak az eredmények, de nekünk mégis írni kell. Miért? Mert csak.

Mindnek a tetejébe még egyházi iskolába is jártam, és valahányszor előálltam a kérdésemmel, sosem kaptam rá kielégítő választ. Magamnak kellett megtalálnom a saját válaszaimat (szerintem így jobban is jártam), ami persze nem tetszett a fejeseknek, és egyre távolodtak egymástól a nézeteink.

Ma homlokegyenest szemben állok az egyházi tanokkal, kérdéseimre és a bennem dúló ellentmondásokra sorra választ adtak a tudományok, és mára megtaláltam a helyemet is a világban, amiben jól érzem magam.

Most, hogy ilyen szépen leírtam mindezt, csak azt nem értem, hogy miért írtam le, hiszen nem adtam választ a kérdésedre. Talán csak magával ragadott a nosztalgia, amint az első nagy kérdésemmel találtam szemben magam.

Mindegy, jól esett leírni.:)

Mi alapján döntöd el hogy mi értelmetlen és mi nem?

Éltél pár évet az örökkévalóságból (amit feltételezel, mert Istenről beszélsz), és ennyiből próbálod megítélni, hogy mi a szenvedés, van-e értelme, jó-e vagy rossz.

Az elég állatias gondolkodás, hogy a fájdalom rossz és az öröm jó. De az ember állat, nincs itt hiba.

Arra, hogy mégis mi bajod van az egész lucifer-esettel, ugyanolyan nehéz válaszolni, mint hogy mi értelme volt. Én nem olvastam a Bibliát, de tudomásom szerint jópárszor szerepel, hogy az embernek nem kell az egész univerzumot érteni, abból a kínos okból kifolyólag, hogy kevés hozzá.

Én olvasom a bibliát. Van, hogy értem, van, hogy nem. Valóban vannak benne ellentmondások.

Én semmit nem fogadok el kapásból. Mindig agyalok, utánanézek több forrásból. Találtam egy oldalt amit ugyan még nem tudok teljes mértékben elfogadni, de számomra sok kérdésre végre elfogadható választ ad.

Egy katolikus papról Dombi Ferencről szól, akihez állítása szerint Jézus hangja szólt, válaszolva megannyi, minket foglalkoztató kérdésre.

[link]

[link] Ez egy összefoglaló néhány kérdésre adott válaszról abc sorrendben.

Szia!

Először is fontos tisztázni, hogy a Biblia határozottan állítja, miszerint a rossz nem Istentől ered. Tőle csak "jó adomány és… tökéletes ajándék származik". Isten számára teljességgel idegen és elfogadhatatlan a bűn: "nem lakhatik tenálad gonosz" – olvassuk Zsoltárok könyvében. Istennek nem állt szándékában az építés mellett a rombolás, a teremtés mellett a megsemmisítés!

A búzáról és a konkolyról mondott példázatában Jézus Krisztus arról szólt, hogy Istentől csak a "jó mag" származik. Isten életet teremtett a vetés növekedésére és az örömért, amit a bőséges termés láttán érez a gazda. A rosszat – amit a példázatban a konkoly jelképez – "valamely ellenség" szórta a jó mag, a tiszta búza közé. Jézus ebben a példázatában arra utalt, hogy a rossz egy személy cselekvése által jött létre. Érdekes megjegyezni, hogy a Bibliából ismerős "Sátán" héber szó is ellenséget jelent.

A Biblia másutt is szól Sátánról, avagy az ördögről, mint a bűn szerzőjéről. A Szentírás ugyanis a bűn szerzőjeként egyetlen személyt tüntet fel, akinek gondolkodásában és életében legelőször jelent meg és gyökerezett meg a bűn. Ez a valaki Isten magasrendű teremtménye, egy angyalfejedelem volt, aki lázadása után kapta a Sátán (ellenség) nevet.

A Biblia szerint Sátán ellenségeskedése Istennel szemben már a mennyben, a mi földünk teremtése előtt létrejött. Sokan úgy gondolják, hogy Sátán lázadásának az lehetett az oka, hogy már eleve volt benne valami nemtökéletes, valami mákszemnyi, morzsányi gonoszság, vagy legalábbis torz gondolat. Vagy ha ez nem is, de legalább valami "hiánynak" kellett lennie benne.

Jézus azonban azt mondotta róla, hogy ő "nem állott meg az igazságban". Ez magában foglalja azt az állítást, hogy a kezdet kezdetén ő is az "igazságban volt". Ő sem került ki Isten kezéből kevésbé tökéletesen, mint a többi teremtmény. Ezékiel próféta így szól róla: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben… ama napon, melyen teremtettél". Ésaiás próféta is "fényes csillagnak, hajnal fiának" nevezi őt.

A Biblia szerint ennek az angyalfejedelemnek semmi oka nem volt arra, hogy Teremtőjével szembeforduljon. Nincs értelmes magyarázata Sátán mennyei lázadásának. A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. A bűn titokzatos, érthetetlen, mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy van egy határ amin túl nem látunk. Isten mindenesetre megoldást talált a bűn kérdésére, és végleges megszüntetésére. Erről szól a Szentírás.

Üdv. Péter

Logikailag van egy irány, amin elindulhatunk, de ez sem túl stabil, hiszen az emberi természetre alapoz (ami ugye miért ilyennek lett teremtve), másrészt pedig igazolja a gonosz létjogosultságát.

Ez pedig nem más, mint egy viszonyítási alap létrehozása. Ahhoz, hogy bármit is minősíteni tudjunk, szükséges egy ellentét. Vagy ha nem is ellentét, de egy tulajdonságaiban eltérő dolog. Ha nincsen ilyen, akkor a dolgot nem minősíthetjük, pusztán a létezését tudjuk elfogadni. Ha minden piros volna, akkor a piros mint szín, tulajdonság nem létezne, ahhoz szükséges egy sárga, kék vagy zöld, hogy kategorizálni tudjuk a dolgokat a színek alapján, és megállapítsuk, hogy az adott dolog piros.

Az alapkérdéshez visszatérve, ahhoz, hogy a jó fogalmát meghatározzuk, szükséges a rossz, hiszen enélkül nehezen volna megfogható. Nem volna öröm, ha nem létezne szomorúság, meg kell tapasztalnunk a boldogtalanság érzését ahhoz, hogy később tudatosulni tudjon a boldogság állapota.

Ha így nézzük, akkor a Gonosz léte igencsak indokolt, és mint ilyen, szükségességéből adódóan akár Isten teremtési tervének szerves része lehetett. Sajátos paradoxon, hiszen eszerint vagy Istennek köszönhetően szenvedünk, vagy a Sátánnak köszönhetjük, hogy tudjuk, mi a jó és a helyes.

11:11 gyönyörűen kifejtette a valódi okot, amiért a rossz jelen van.

Ha tovább visszük az ő mondandóját, akkor kiszúrhatjuk, hogy végül is a rossz is szeretetből létezik, ugye anélkül nem lennénk képesek értékelni a jót. Mondhatjuk azt is, hogy Isten Sátánt adta nekünk, hogy elsajátítsuk a jellemszabályt, vagyis az önzetlen szeretetet.

Ha pedig máshonnan kezdjük el a következtetést, vagyis nem az emberből, hanem Istenből indulunk ki, mert megtehetjük, akkor azt látjuk, hogy Isten, mint egyedüli, mindentudó létező, csupán szeretetből meg akarja osztani tudását mással is. Ahhoz viszont, hogy a tudását átadhassa, fejlődésnek kell kitegye a "teremtményeit"(mivel ha beleöntene mindent az elménkbe, értelmetlen lenne a étünk), akik nyilvánvalóan fognak olyat tapasztalni, ami nem a felüdült boldogság, de a létüket el nem veszi, és önkényesen nem szól bele az egyén életfonalába. Az embert Isten tehát tökéletesre "hozta létre", mivel megsérülni valójában nem tud, léte örök. Sőt...mivel az ember eszes lény, és Istenről is tudjuk, hogy az értelmével alkot, ezért azt is megállapíthatjuk, hogy valójában a tudat az ami számít, a tudat van előtérbe, vagyis attól függ milyen az, amit megél az egyén, minden cselekedete, tette a szándékától, gondolatától függ. Az ember is rendelkezik a gondolatával való alkotás képességével, ahogyan Isten is. Így tehát az ember oly tökéletes, hogy képes önmagával elhitetni, hogy van tökéletlenség, vagy akár bűn és szenvedés.

Péternek üzenném...

aki megértette a bűn jelenlétét és okát, annak a számára tényleg meg is szűnik létezni az.

"Isten mindenesetre megoldást talált a bűn kérdésére, és végleges megszüntetésére. Erről szól a Szentírás."

Nem lehet tehát, hogy a bűnt megérteni kell, mintsem elnyomni magunktól? Nem lehet, hogy keblünkre kell öleljük, és nem függni attól? Így mi válhatunk annak uralójává...de természetesen Istennel együttműködve. Legalábbis Jézusunk is azt mondja, hogy szeresd az ellenséget is, ugye Sátánt. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

20:35.

Félreérted, amit írok. A bűnt pont, hogy nem figyelmen kívül kell hagyni, hanem szembe nézni vele, megérteni, hogy miért létezik, miért jön elő, belátni, hogy miért bűn. Tehát nem hátat fordítva menekülni, az elől, vagyis elterelni a gondolatokat, hanem kőkeményen foglalkozni vele, elemezni, érdeklődni afelé, de semmiképp sem beleesni...hanem megmaradni az egyensúlyban. tehát szeretni kell a bűnt/bűnöst is, de a szeretetet az nem azt jelenti, hogy függeni attól, ragaszkodni, vágyni rá, és nem is azt jelenti, hogy megvetni, utálni, gyűlölni azt, hanem pont középen, ahogyan Buddha is mondja, Arany középút. :)

szóval kedves Kérdező. Úgy értettem, hogy szeretni a bűnt, amikor keblünkre ölelést mondtam, és oly módon értem a szeretetet, ahogyan felvezettem nagy vonalakban, azaz a valós értelmében számított szeretetről van szó, nem az önző típusúról.

Még 20:35 nek üzenném.

Ha megértjük a bűn természetét, akkor szépen lassan lekoptathatjuk az arra való hajlamot, illetve egyszerre megszabadulhatunk mindennemű negatív érzelmi állapottól(természetesen arra szükség van, hogy lepaktáljunk az Úrral). És tulajdonképpen ekkor váltjuk meg önmagunkat...nem pedig külső segítség fog megváltani minket...az már megtörtént átvitt értelemben, ha úgy nézzük, ugye Jézusunk. S van egy olyan megvilágítás, ahonnan szemlélve tökéletesek vagyunk, de ezt lejegyeztem az előző hsz-emben. :)

üdv

26/F

LastOne.Left