A keresztény emberek hogyan fogadhatják el a mostani pápát? Neki nem Istent kéne szolgálnia az lmbtq lobbi helyett? Ez így számotokra mennyire hiteles?
10.: De az egyháznak nem is azzal van baja, hogyha valakinek leszbikus, vagy gyilkossági gondolatai vannak, hanem azzal, ha kiélik az ösztöneiket. Érted, arról nem tehet valaki, hogyha folyamatosan késztetést érez pl. arra, hogy lopjon, mert pl. éhezik. A valódi keresztények az utóbbiakon nem úgy segítettek, hogy na akkor lehet menni lopni, ez nem bűn, hanem etették őket, és ez eléggé gyakori volt, hogy az éhezőknek ételt adtak, de nem biztatták őket a lopásra, áldást meg főleg nem adtak rájuk.
"Tehát felesleges zaklatni az embereket azzal, amin nem tud változtatni."
Ezt megint félreértelmezed, de nagyon. Ha azt mondom, hogy Gyurcsány, vagy Orbán korrupt, akkor valamelyik állítással, vagy talán mindkettővel egyetértesz. Most nem Orbánozás a célom, hanem csak egy példát írok. A mosdatások, amiket írsz, az ugyanolyan, mintha azt mondanám, hogy hagyjuk Orbánt lopni, mert hát ő szegény ilyen, minek zaklassuk szerencsétlent, lopja szét az egész országot. Talán nem is ő választotta ezt magának, hanem ez egy betegség, aki meg zaklatni meri, nyilván az a rossz. Na most leírtam a te logikádat, hátha ez rávilágít téged valamire. Bár amennyire elfogult vagy, erősen kétlem. A kettős mérce azért biztosan megvan benned, de ha neked nem segít a példám, akkor majd talán másnak igen.
A MÁRTÍROK SOSEM CSELEKEDTEK A BIBLIA TANÍTÁSAIVAL ELLENTÉTESEN. Nem is értem miért kevered ide a pápát, aki azt hiszi, hogy a Szent Biblia felett áll! Pont te írod azt, hogy ő legalább nem akar Istent játszani, amikor pont ő helyezi magát Isten szavai fölé!
"A kereszténységnek 2000 éve volt eltüntetni az lmbtq-t (bár nem mindig így nevezték), kapott hozzá máshonnan is segítséget és mégis itt van velünk ma is.
Mennyi ezer évnek kell még eltelnie és hányszor kell próbálkozni valami negatívval ahhoz, hogy végre haladjunk is valamerre?
Nem unalmas még?"
Már ne is haragudj, de ennyire sötét nem lehetsz! Semmit sem értesz a Bibliából. Istennek sosem volt célja, hogy a bűnt, a gonoszt eltüntesse, hanem hogy az emberek a szabad akaratuk szerint választhassanak a jó és rossz között!
Azt meg végképp nem értenem, hogy a kereszténység hogyan vert éket az emberek közé. Az lmbtq közösség mindig is kisebbségben volt (bár hajlamosak úgy viselkedni, mintha ők lennének a többség, és mindenkinek nekik hozzájuk kell alkalmazkodnia), pont hogy az emberek 95%-át összekovácsolta, egy erős közösséget alkotott, nem pedig megosztotta az embereket, mint ahogyan Amerikában, vagy Magyarországon, ahol az emberek egyik fele utálja a másikat a politikai nézetei miatt.
"ha kiélik az ösztöneiket"
Az, hogy valaki öl egy szabad választás. Az, hogy valaki leszbikus nem az. Ezért hangsúlyoztam, hogy nem a szabad akaraton múlik.
És nem is olyanok, mint a gyilkos ösztönök. Egy kéjgyilkos a pillanatnyi öröm miatt öl vagy egy sima gyilkos nyereségvágyból vagy hasonló.
Egy leszbikus viszont nem abban leli örömét, hogy leszbikus. Ugyanúgy igénye van társra, szerelemre, randikra és minden másra, aminek egy normális, hetero embernek és ebből származik az öröme.
A kettőt nagyon nem lehet hasonlítani egymáshoz.
Az nem segítés, hogy cölibátusra és magányra kényszerítesz valakit, hanem kegyetlenség. És nagyon nem ugyanaz, mintha valakit lopásra bíztatnál.
Néha egy tolvajon lehet segíteni, a biztosítod a megfelelő életkörülményeket.
De nem tűnik fel, hogy egy leszbikustól pont ezt akarod elvenni?
Soha nem lesz senki tökéletes. Lehet egy leszbikusnak az az egyetlen bűne, hogy leszbikus és minden másban jobban teljesít, mint te.
Ha elfogadod, hogy nincsenek bűn nélküli emberek, akkor nem értem, hogy miért pont ez a bűn zavar.
"A kettős mérce azért biztosan megvan benned"
Lehet, hogy igazad van. De amit írsz, az szerintem nagyon nem ugyanaz. Orbán vagy Gyurcsány szabad akaratából döntött úgy, hogy lopni fog. Még ha kleptomániássá is váltak, már összeloptak annyi pénzt, hogy segítséget kérjenek szakembertől. Ezt mégsem tették meg.
Folytatták tovább az életmódjukat, más emberek kárára.
Az lmbtq nem más emberek kárára létezik. És még egy lelkiismeretesebb tolvajban is van annyi, hogy nem a rászorulóktól lop (szóval a lopást is lehetne nagyobb empátiával csinálni). Mégis olyan dolgok rohasztódnak, amiken emberek életei múlnak. De még ennyi emberség sincs bennük.
Szóval ja, szerintem nagyon más a kettő. A rossznak és a bűnnek is vannak fokozatai.
"A MÁRTÍROK SOSEM CSELEKEDTEK A BIBLIA TANÍTÁSAIVAL ELLENTÉTESEN"
Ez fizikailag sem lehetséges (meg persze nem is tudhatod). De már csak azért sem, mert a Biblia a 4. században lett összeállítva. Ezt megelőzően is léteztek mártírok.
Az első keresztény irományok pedig az első század körül születtek (plusz vagy mínusz néhány évtized), de már Jézus kereszthalála után voltak mártírok. Ilyen volt az első lehetséges pápa is, Péter.
Tehát fizikai képtelenség, hogy minden mártír (de akár pápa) a Biblia tanításai szerint cselekedett.
"amikor pont ő helyezi magát Isten szavai fölé!"
Nem helyezi magát fölé, csak nem ad Isten szájába olyat, amit soha nem mondott vagy amire soha nem kért senkit sem.
Ilyen szempontból inkább azok helyezik magukat Isten fölé, akik isten szavaival próbálják igazolni a saját bűneiket.
Isten lehet nem szereti a meleg embereket, de sehol sem írta, hogy ezért valaki rúgjon beléjük. Viszont vannak emberek, akik ezért felhatalmazva érzik magukat mások üldözésére.
Az szerinted nem megcsúfolás?
"az emberek a szabad akaratuk szerint választhassanak a jó és rossz"
És minden egyes ember választ jót és rosszat is. Miért csak az lmbtq emberek rossz választásait kell mindig kihangsúlyozni és mindig erre irányítani a figyelmet?
Milyen célt szolgál ez?
"Azt meg végképp nem értenem, hogy a kereszténység hogyan vert éket az emberek közé."
Már ne haragudj, de te is egyfajta propagandát mondasz vissza, ami egy politikai oldal mantrája, ami gondosan lett megszerkesztve. Hát így vert éket az emberek közé a folyamatos gyűlöletkeltés, uszítás.
Azt hiszed a pápa nem látja, hogy a kereszténységet sok helyen propagandára használják? Szerinted milyen más célt szolgálna az, hogy elítélné az lmbtq-t, mint politikait?
A politikusokat nem fogja érdekelni, hogy mi lesz ezután az átlag ember sorsa, csak hatalmat akar szerezni.
A pápa viszont értelmesebb és tudja, hogy a hétköznapi emberek szívnák meg.
Mindennek a gyümölcseit kell nézni. Ha béke van abból, hogy enged, akkor az sokkal jobb, mintha abból háború, vagy sokkal nagyobb probléma lenne.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy engedne a liberális eszméknek. Mikor, melyik kijelentésével mondott, vagy tettével csinált olyat, hogy a liberálisoknak engedett?
13.: "Mikor, melyik kijelentésével mondott, vagy tettével csinált olyat, hogy a liberálisoknak engedett?"
Pl. hogy állandóan a muszlim bevándorlókat simogatta, csábítgatta ezeket Európába, csak az már pont nem érdekli, hogy a migráció támogatásával a terrorizmust behozatalát is támogatta, és az már végképp nem érdekli, hogy az ő tevékenységének is hála a Karácsonyt sem lehet mindenhol megünnepelni teljes biztonságban, mert az ő elesett báránykái közül kitudja melyik hajt éppen beléd, miközben egy karácsonyi vásárban békésen sétálsz. Úgy segítsen másokon, hogy közben másoknak nem árt!
"hogy állandóan a muszlim bevándorlókat simogatta, csábítgatta ezeket Európába"
Forrás?
Hol szolgálja Ferenc pápa az LMBTQ lobbit?
A Katolikus Egyházban az azonos nemű partnerrel folytatott szexuális kapcsolat továbbra is bűn.
Vicces.
Régen azért bírálták az egyházat, mert elítéli a lmbtq-s figurákat.
Ma pedig azért, mert elfogadja őket.
Hallom, ahogy Isten felröhögött az égben, mert eszébe jutott a nyuszikás vicc. (Ha van sapkája, akkor azért veri meg, ha nincs, akkor meg azért)
Ugyanazért verik meg a pápát is. Nem azért mert támogatja vagy elítéli ezeket a csodabogarakat, hanem azért, mert hisz.
12es nem is érti mi a baj az LMBTQval.
AZ egy ballib politikai stratégia, hogy minéltöbb homoszekszuálist, lezbikust, transzneműt stb.stbt gyártsanak, azért, hogy örökre a baloldal maradhasson hatalmon, mert ezek az emberkék sosem szavaznának az őket nem támogató jobboldali pártokra.
Nem az a baj, hogy vannak, hanem hogy egyre többet karnak csinálni belőlük.
"Egy leszbikus viszont nem abban leli örömét, hogy leszbikus."
De igen abban leli örömét. xD
"Az, hogy valaki öl egy szabad választás. Az, hogy valaki leszbikus nem az."
Fogadsz hogy nem?
Ezt egy egyszerű gondolatkísérlettel bizonyítom neked:
Vegyünk egy lakatlan szigetet, ahová férfiak csak és kizárólag újszülött fiú nemű csecsemőkkel telepednek le.
Ezek a gyermekek úgy nőnek fel és élik az életüket, hogy sohasem látnak nőt, és az őket magukkal vitt felnőtt férfiak mind homoszexuálisak.
Akkor lehet fogadni, hogy az ilyen körülmények közt felnőtt, gyermekek hány százaléka lesz homoszexuális.
Valószínűleg 100% De minimum jó 99-98%
Ha a homoszexualitás valóban veleszületett, genetikai adottság lenne, mint ahogyan azt feltételezed, akkor a gyermekek túlnyomó többsége hetero, így az adott körülmények közt aszexuális lenne.
Ugye mi mindenre képes a filozófia?:)
Egyébként meg statisztikákkal igazolható, hogy amióta tart az LMBTQ őrület a homoszexuálisok száma a nyugati világban megsokszorozódott.
Egyébként meg nem kell ide sem a pápa sem pedig a kereszténység, a gamer közösségek úgy utálják az LBTQ, Woke faxságokat mint a büdöss ........
Ezért fogjuk mi gamerek az ubisoftot is csődbe tenni.
Bíznak az Assassin's creed shadowsban amelyben egy néger homoszexuális szamurájt kell majd irányítani.
Ez a játék az Ubisoft egyetlen és utolsó dobása, máskülönbön a sorozatos bukott játékaik miatt csüdbe fog menni.
Márpedig csődbe fognak menni, mert a kutya sem rendelte elő a játékukat.
Aki figyelemmel követi a gamer világ eseményeit az tudja, hogy a gamerek túlnyomó többsége vérre, és bosszúra szomjazik. Karóba húzva akarják látni az Ubisoft fejét amiért az LMBTQ, Woke ideológiát erőltette az utóbbi játékaikban.
18.: Na majd mindjárt megkapod, hogy ezek a dolgok veleszületettek, pedig a kutatások bizonyították, hogy nem létezik "meleg" gén! Ajvékoltak is az lmbtq-sok, hogy akkor ezt hallgassuk el, ne reklámozzuk, mert gyűlöletet generál a melegek ellen. Milyen érdekes, hogy ezek a nagy tudomány pártiak megpróbálják eltussolni a nekik nem tetsző eredményeket :)
A gamer dologról csak annyit, hogy szerintem nem az a forrása, amit te gondolsz. Én is játszom, és engem nem az zavar, hogy valami meleg, vagy bármi egyéb, hanem hogy van néhány gci (vagyis inkább majdnem az összes az), és beleugatnak a szabadidős kikapcsolódásodba. Azért egy nagy rakás fos szinte az összes mai játék, mert gondoljunk csak bele, régen férfiak készítették a játékokat férfiaknak, vagy kicsi férfiaknak. Prince of persia 1, a herceg megmenti a királylányt, az egyik legnépszerűbb játék volt. De ilyet már nem lehet, mert a programozók közé is kötelezően beültették a kvóta nőket, és nem tetszik a rbancnak, hogy tárgyiasítod a nőket, mi az hogy a férfi megmenti a hercegnőt, aztán birtokába veszi! Amikor olyan dolgok mennek, hogy az egyik programozó női viccet mesél a haverjának, aztán a hallgatózó, érdemtelenül felszopkodással bekerült ribizli bemószerolja szerencsétlent, és persze azonnal kirúgják, akkor ne csodálkozzunk, hogy nemhogy alkotni nem mernek, hanem már beszélni is csak óvatosan, de azért jujjj de elnyomják a nőket, meg szegény melegeket :D
"A gamer dologról csak annyit, hogy szerintem nem az a forrása, amit te gondolsz."
Erre visszatérve csak kiegészítésképpen annyit, hogy nyilván minden olyan dolog nagyon zavarna a játékokban, amit rámakarnak erőltetni, amit direkt belevisznek. Pl. ha a sakkozást futtatnák, és minden egyes játékban csak úgy lehetne tovább jutni, hogy sakk feladatokat kell megcsinálnod, akkor persze hogy rendesen megutálnánk a sakkot, mert kéretlenül az arcunkba tolják. Nem tudom, ez volt-e a legjobb példa, de remélem átment a lényeg.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!